„Anatólia olyan, mint egy nagy kohó: több ezer éven keresztül egymás mellett léteztek a népek, kultúrák, vallások és természetesen hatással voltak egymásra. Így jött létre Kis-Ázsia ízvilága” – olvassuk a hiánypótló török étterem nyitóoldalán.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest
Anatólia (Kis-Ázsia) hídszerűen helyezkedik el Európa és Ázsia fő területei között, ami elősegítette, hogy az évszázadok során a népek és kultúrák egy nagy olvasztótégelye alakuljon itt ki, de az egykori Oszmán Birodalom is itt bontakozott ki, amibe beletartozott a bolgár, az arab, a török, a zsidó, a bosnyák, az örmény, a kurd, a szerb, a magyar, de otthon érezheti magát benne még a görög is. Varietas delectat – a változatosság gyönyörködtet. Ezt az izgalmas, lenyűgöző változatosságot és elemi erejű ízvilágot hozta el nekünk a Türkiz, ami Budapesten az első igazi török étteremként nem más, mint több száz éves együttélésünk jelképe.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest
Pár hete a Parlamentnél sétálva csodálkozással kevert érdeklődéssel néztük a Nádor utca elejének egykori romhalmazából impozáns mértéktartásában is barátságossá alakított, elegáns éttermet. Belépve azonnal magába ránt a hely hangulata és hirtelen egy teljesen más világba kerülünk a szomszédos Kossuth tér nyüzsgő forgatagából.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest
Az étterem tulajdonosa, Bilal Aslan az alapanyagok és fűszerek jelentős részén kívül a jól képzett séfeket is Isztambulból hozta, a húsokat pedig többnyire hazai halal hentesektől szerzik be. Az iszlám halal tulajdonképpen majdnem megfelel a kóser étkezési szokásoknak, így a hindun kívül gyakorlatilag minden világvallás követője fogyaszthatja a teljes kínálatot.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest
A mezzék közül kóstoltuk a kalamar izgarát (grillezett tintahal, 2300 Ft), a bademli kabakot (mandulás cukkíni saláta házi joghurttal, 1450 Ft), az Antep dolmát (fűszeres rizzsel töltött szárított padlizsán Antep módon, 2300 Ft), a hummust (tradicionális csicseriborsó püré tahinivel, 1600 Ft), a muhammarát (sült kápiapaprikakrém dióval, 1600 Ft és az içli köftét (bárányhússal töltött bulgur labdácska olajban sütve, 2300 Ft), amik mellé friss, meleg, házi készítésű kenyerek jöttek.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest
Ezek után főételnek érkezett még egy karisik et/iki kisilik (kétszemélyes grill tál – bárány borda, adana, bárány nyárs, köfte, csirke nyárs, csirke szárny, vegyes köret – 18500 Ft) és egy çoban saláta (tradicionális török pásztorsaláta, 2400 Ft), amiben a kapor olyan elképesztő kombinációt alkotott a gránátalmával, amit korábban elképzelni sem tudtunk. Ez a mennyiség természetesen nem két személynek való, hanem minimum háromnak és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez volt az egyik legjobb éttermi élményünk az utóbbi időben.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest
Végre itt egy igazi török étterem Budapesten – nem döner kebabos –, egy olyan autentikus, igényes, ízléses konyhával, ami nem elégszik meg a középszerűséggel, hanem büszkén és örömmel mutatja meg összetettségét és mélységét a hazai vendégeknek is. A Türkizben minden munkafolyamatnak megvan a saját szakembere, akik jól érezhető szeretettel akarják a legjobbat adni. Sikerrel. Az Oszmán Birodalom újra hódít és most nagyon hálásak vagyunk érte!