Az indákon, virágokon és színes cserepeken túl a szecessziós épületek és tárgyak tobzódnak az állatábrázolásban is. Pillangók, pávák, szitakötők, álomvilágbeli furcsa lények bukkannak fel vagy rejtőznek el a virágok mögött. Idén a szecesszió világnapján, június 12-én ezt a különleges, olykor bizarr állatvilágot fedezhetjük fel különböző sétákon, tárlatvezetéseken és workshopokon, és ennek mi más lehetne az egyik helyszíne, mint az Állatkert, míg a másik a csodás Ráth György-villa.

Magyar kezdeményezésre minden év júniusában ünnepeljük a szecesszió világnapját, nem is akárhogy: mindig valamilyen központi tematikára felfűzött programokkal találkozhatnak az érdeklődők. Idén az állatok csodavilágán van a hangsúly, az Iparművészeti Múzeum pedig szuper programokat szervez minden szecessziórajongónak. Az eseményeknél és a témánál már csak a helyszínek izgalmasabbak: az Iparművészeti Múzeum alapítójának villájában, a Ráth György-villában kézműveskedhetnek a gyerekek, míg az Állatkertben az épületfelfedező sétán túl a kiselefántot is megleshetjük. 

A programokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az állatkerti programokra történő belépéshez pedig száz szerencsés jelentkező ingyenes állatkerti jegyet nyerhet, amennyiben kitölti az Art Nouveau 2 program kérdőívét.

Programok az Állatkertben:
 

  • 10:00 Állati jó szecesszió! Állatok élőben és a szecessziós műtárgyakon – körséta az Állatkertben az Iparművészeti Múzeum munkatársával 
  • 11:00 Otthonom az Állatkert! – Szecessziós épületfelfedező séta az Állatkertben az Építészeti Múzeum muzeológusával 
  • 13:00 Barátom, a kiselefánt! – Beszélgetős séta Hanga Zoltánnal, az Állatkert szóvivőjével az ott élő állatokról és életmódjukról 
  • 14:00 Állati jó szecesszió! Állatok élőben és a szecessziós műtárgyakon – körséta az Állatkertben az Iparművészeti Múzeum munkatársával 
  • 15:00 Otthonom az Állatkert! – Szecessziós épületfelfedező séta az Állatkertben az Építészeti Múzeum muzeológusával 
  • 10–13 és 14–17 óra között Vidd haza az Állatkertet! – kézműves családi workshop: állati jó ékszerek készítése

Programok a Ráth György-villában és a város egyéb helyszínein:

  • 10:00 Belvárosi vadon – városi séta. A szecesszió kedvelt díszítőmotívumai, az állatábrázolások nyomába eredünk a pesti belvárosban. A szecesszió kedvelt díszítőmotívumai, az állatábrázolások nyomába eredünk a pesti belvárosban. Sétavezető: Hutvágner Zsófia művészettörténész.
  • 10:00 SzecessziZoo – Természet a művészetben és művészet a természetben, szabadtéri zoopedagógiai foglalkozás kicsiknek és nagyoknak a Normafánál. Sétavezető: Kocsis Zsuzsa környezeti nevelő-zoopedagógus. 
  • 10:00 „Bizarr szecesszió” – Állatábrázolások szimbolikája a századforduló művészetében/ interaktív workshop. Foglalkozásvezető: Katona Júlia PhD művészettörténész.
  • 10:00–14:00 Apródok állatosműhelye – Kézműves múzeumpedagógiai workshop gyerekeknek a Ráth György-villa kertjében. 
  • 11:00 A mi szecessziónk – Tárlatvezetés a Ráth-villa kiállításának állatalakos műtárgyaira fókuszálva. A kiállítást bemutatja: dr. Horváth Hilda művészettörténész, a kiállítás kurátora. 
  • 13:00 „Bizarr szecesszió” – Állatábrázolások szimbolikája a századforduló művészetében/ interaktív workshop. Foglalkozásvezető: Katona Júlia PhD művészettörténész.
  • 13:00 A mi szecessziónk – Tárlatvezetés a Ráth-villa kiállításának állatalakos műtárgyaira fókuszálva. A kiállítást bemutatja: dr. Pandur Ildikó művészettörténész, a kiállítás társkurátora. 
  • 15:00 SzecessziZoo – Természet a művészetben és művészet a természetben, szabadtéri zoopedagógiai foglalkozás kicsiknek és nagyoknak a Margitszigeten. Sétavezető: Kocsis Zsuzsa környezeti nevelő-zoopedagógus. 
  • 15:00 „Divat, stílus, szecesszió – egy kiállítás születése”. Betekintés az Iparművészeti Múzeum közelgő szecessziós viseletkiállításának háttérmunkálataiba. Előadó: Csepregi Noémi művészettörténész, a kiállítás kurátora és Moór Anikó restaurátor.
  • 16:00 Belvárosi vadon – városi séta. A szecesszió kedvelt díszítőmotívumai, az állatábrázolások nyomába eredünk a pesti belvárosban. Sétavezető: Hutvágner Zsófia, művészettörténész.
  • 17:00 „A szép mindig bizarr.” Fantázialények Nagy Sándor iparművészeti alkotásain. Előadó: Prékopa Ágnes PhD művészettörténész.

Címkék