Bagolyvár, Pálmaház, pónifogat és perecezés – Így jártunk az Állatkertbe régen

A Fővárosi Állat- és Növénykert közel 155 éve várja a látogatókat, ám a járványhelyzet miatt most Budapest egyik legkedveltebb látványossága is zárva tart. Régi képeket válogattunk, hogy legalább a múlt emlékeit nézegetve, gondolatban barangolhassunk az Állatkertben!

1866. augusztus 9-én nyitotta meg kapuit a Fővárosi Állat- és Növénykert, Magyarország legnagyobb és legrégebbi állatkertje, ami azonnal belopta magát a budapestiek szívébe. Az alapítás gondolata már a reformkorban felmerült, de végül csak az 1860-as években vette kezdetét a megvalósítás: 1865-re sikerült elérni, hogy Pest Szabad Királyi Városa közel 18 hektár területet átengedjen a Városligetből (pontosabban az akkor még Városerdőnek hívott területből) – jelképes, évi egy aranyforint összeg megfizetéséért cserébe.

Az Állatkert területének felosztását, a sétautak és a parkrészek kialakításának tervét Pecz Ármin városi főkertész készítette el. Az épületeket pedig olyan neves építészek tervezték, mint Szkalnitzky Antal és ifj. Koch Henrik, akiknek például a budapesti Egyetemi Könyvtárat, a belvárosi Főpostát és az Oktogon sarkain álló bérházakat is köszönhetjük. Az építési munkálatokhoz tartozott az Állatkert egyik legfőbb látványosságának, a 900 négyzetméteres víztükrű Nagytónak a kialakítása, ami ma is régi pompájában látható. Az épületek kivitelezését 1866-ban fejezték be, az építkezés költsége pedig 28 518 forintra rúgott.

Elkészültek az állatházak, a karámok, a kifutók, de a lakók még hiányoztak. Az állatok beszerzése már jóval a megnyitás előtt megkezdődött. Az alapítás hírére az ország minden pontjáról érkeztek ajándék állatok, akik egy ideig a Füvészkertben laktak. Az állatállomány nagy része azonban vásárlás útján került be az Állatkertbe, de érkeztek egzotikus fajok Schönbrunnból is, melyeket egyenesen Ferenc József ajándékozott a Pesti Állatkertnek.

Az Állatkert végül 1866. augusztus 9-én nyitotta ki kapuit a nagyközönség előtt, akik lelkesen fogadták Budapest új látványosságát, és hatalmas tömeg üdvözölte a több száz állatot. A főbejárat már 1866-ban is a ma megszokott helyén állt, azonban a most is látható, „elefántos” Főkaput csak 1912-ben adták át.

Ha visszautaznánk az időben, nem biztos, hogy ki tudnánk igazodni az egykori Állatkerten, hiszen számos alkalommal átépítették, mire elnyerte mai formáját. Az egyetlen épület, ami a megnyitás óta létezik, az a Bagolyvár, bár egyszer azt is  elköltöztették, és kicsit át is alakították.

Az Állatkert 1909 és 1912 között nagy átalakításon, újjáépítésen esett át, a munkálatokat Neuschloss Kornél műépítész, egyetemi tanár irányította, és ő készítette el a Főkapu és az Elefántház terveit. Az állatházak nagy részét két tehetséges, pályakezdő építész, Kós Károly és Zrumeczky Dezső tervezte, akik Neuschloss tanítványai voltak – ezek az épületek még ma is állnak. Ekkor készült el a Pálmaház vasszerkezete és a műsziklák vasbeton váza is. Úgy tervezték, hogy a Pálmaház a főváros különálló vállalkozásaként valósul meg a Gellérthegyen, ám végül a trópusi állat- és növényfajokat bemutató csarnok az Állatkertbe került. A II. világháború alatt az épület súlyosan megrongálódott, végül 1953-ban újra megnyílt a Pálmaház nagycsarnoka.

A II. világháború alatt szinte minden épület károkat szenvedett, volt, amelyik teljesen elpusztult, de szerencsére számos épület megmenekült vagy sikerült helyreállítani. Később aztán folytatódtak a fejlesztések. 1963-ban adták át a Bölényházat, melyet Kéri Gyula és Bodnár Ferenc tervezett, a kifutó fölötti homlokzaton látható bölénysgrafittót Percz Jenő József festőművész készítette. Az épületet 2010-ben bontották le, helyén újjáépült az eredetileg Kós Károly tervezte Bölényház, mely a II. világháború alatt semmisült meg. 1965-ben adták át a Zsiráfházat, 1967-re pedig az új Teveház is elkészült: ez az állatház a Szavanna-komplexum részeként ma is megvan, jelenleg az orrszarvúak istállói találhatók benne.

Az épületek kalandos története után nézzük, hogyan szórakoztak régen az Állatkertben: az 1930-as évek slágere a pónifogat volt. Később pedig kötelező kellék lett a lufi – ahogy ma sem, úgy 1976-ban sem lehetett léggömb nélkül távozni az Állatkerti körútról!

Abban mindannyian egyetérthetünk, hogy az Állatkert felkeresése ha nem is egész napos program, de legalább egy délelőttöt vagy délutánt megér a nézelődés. Ilyenkor persze elkerülhetetlen, hogy megéhezünk, és úgy látszik, ez az elmúlt 80 évben mit sem változott! Az biztos, hogy a perecezés örök élmény, de a fagyi is ugyanolyan kelendő volt egy meleg nyári napon, mint manapság.

Pónifogat, lufi, perec, fagyi – ha mindez megvolt, akkor jöjjön az állatkerti látogatás legfőbb attrakciója: az állatok kézből etetése. Legyen szó 1937-ről, 1940-ről vagy 1957-ről, az elefántoknak, a zebráknak és a tevéknek is jutott egy kis finomság. Régebben azonban nem volt szabályozva, hogy mit adhatnak a látogatók az állatoknak, és sajnos sokszor előfordult, hogy olyan rágcsálnivalóhoz jutottak, ami ártalmas volt számukra. Épp ezért vezette be az Állatkert az 1980-as évek végén a zoocsemegét. Azóta szigorúan csak ezzel lehet etetni az állatokat, és csakis ott, ahol nincs tiltó tábla.