10 új ütős sorozat, amit érdemes megnézned az ünnepek alatt

Sweet Tooth: Az agancsos fiú

A fején aganccsal született fiú története egy nagy ívű mese, amit akár az egész család együtt is megnézhet az ünnepek alatt. Az Amazon sorozatának alapját egy 2009-ben megjelent képregény adja, amit azért fontos megemlíteni, mert a történet egy olyan, posztapokaliptikus jövőben játszódik, amikor az emberiséget alaposan megtizedelte egy addig ismeretlen vírus. Ismerős, nem? A több szálon futó, izgalmas és fordulatos sztori szerint ebben a különös jövőben félig ember, félig állat gyerekek is születnek, és a talpon meg életben maradt emberiség egy része őket okolja a vírus felbukkanásáért és elterjedéséért. A címszereplő fiúé a fő szál, aki apja halála után az anyját keresi, és ebben segítőtársai éppúgy akadnak, mint ellenségei. Szeretni való mese egy elátkozott, világvége utáni jövőből.

Út a pokol felé (Hellbound)

Az idei év slágersorozata a dél-koreai Squid Game (Nyerd meg az életed) volt, mi azonban mégsem azt ajánljuk, hanem egy másik távol-keleti szériát, ami épp az említett és akkor már hetek óta vezető sikersorozatot győzte le a Netflix nézettségi versenyében. A főszereplő nélküli Hellbound – ami szintúgy képregényalapú – története eredeti ötlet: pár ember előre értesül a saját haláláról, és amikor elérkezik a megadott időpont, három füstszerű lény érkezik a pokolból, hogy brutálisan lemészárolja a testét, majd elvigye a lelkét. A nem mindennapi horror nem annyira az ijesztgetésre és az elborzasztásra helyezi a hangsúlyt, hanem az események társadalmi hatásaira, arra, hogy mit tesznek és hogyan reagálnak az emberek. Elgondolkodtató és sok – élettel, halállal, velünk emberekkel kapcsolatos – kérdést felvető sorozat a Hellbound. 

Easttowni rejtélyek (Mare of Easttown)

Idén az HBO ismét villantott pár erős sorozatot, ez volt az egyik. A regényalapú, 7 részes miniszéria – bár a siker okán szóba került egy új ügyet bemutató folytatás – főszereplői részben neves színészek (Kate Winslet, Guy Pearce, Evan Peters, Jean Smart), és a többiek is kimagasló munkát végeztek. A sorozat azoknak a nézőknek fog leginkább tetszeni, akik anno a The Killinget és a Broadchurchöt is imádták, de akár a True Detective első évadát is idesorolhatjuk. A történet egy kisvárosban játszódik, és – mint annyi jó krimi – egy hétköznapi gyilkossági üggyel kezdődik, amiből jóval több és jóval dermesztőbb lesz, mint az elsőre látszik. Winslet áll a középpontban, aki egy kicsit idegesítő, összeférhetetlen és problémás nyomozót alakít, tipikusan olyan fazont, akinek az ilyen elátkozott ügyek jutnak, mint a sorozatbeli is. 

Loki

Őszintén szólva nekem már a könyökömön jönnek ki az egy kaptafára készülő Marvel-filmek – tisztelet a kivételnek, mert azért akad. Sorozatok tekintetében valamivel jobb a szitu, de azért itt is az a helyzet, hogy két-három átlagosra (vagy rosszra) jut egy nagyszerű. Idén a legnagyszerűbb a Disney+ Loki sorozata volt, természetesen Tom Hiddlestonnal a főszerepben, aki megkapta maga mellé Owen Wilsont, a karaktere pedig méltó párja a csalfa, folyton kavaró északi istenségnek. A Loki története és világa nemcsak érdekes és izgalmas, hanem abszurd és időnként szürreális is, nem beszélve a remek humoráról. A hatrészes első évad csak a nyitány, a sorozat világának, fontos karaktereinek részletes bemutatása, a történet kibontása pedig a már régen berendelt második évadban jön, jövőre. 

A Fehér Lótusz (The White Lotus)

Ha arra a kérdésre kell válaszolni, hogy melyik volt a legjobb sorozat idén, akkor kapásból azt a választ adnám, hogy A Fehér Lótusz, amit egyébként részben a Covidnak köszönhetünk. A világjárvány miatt nehézkessé váltak a forgatások, az HBO pedig ott állt új nyári presztízssorozat nélkül. Ekkor lépett a színre a színész-producer-író Mike White, akit a csatorna azzal bízott meg, hogy készítsen valamit, ami egy helyszínes és egyszerű, cserébe szabad kezet kapott. Ő pedig elkészítette A Fehér Lótuszt, ami egy ultramenő szálloda Hawaiin, ahol csak nagyon gazdag emberek bérelnek szobát. Vagy inkább lakosztályt. A szereplők is ők, illetve a szálloda személyzete. A szatirikus társadalomrajz humora kegyetlenül maró és gyilkos (szó szerint is), sosem néz félre, mi pedig gyakran kínunkban nevetünk a látottakon – miután elhittük, hogy tényleg azt láttuk, amit láttunk az előbb. A Fehér Lótusz ugyanis amellett, hogy az év legjobb sorozata, a legprovokatívabb is, és ennél többet hiba lenne elárulni róla. 

A föld alatti vasút (The Underground Railroad)

Colson Whitehead magyarul is olvasható, óriási sikert aratott regényében benne volt, hogy rövidesen mozifilm vagy tévésorozat készül belőle, és szerencsére az utóbbi készült, mert így rendesen ki tudták bontani a cselekményt és a karaktereket. Az utóbbi években jó pár olyan film és sorozat készült, ami a feketékkel szembeni rasszizmusról, a rabszolgatartásról szólt, ám szerény véleményem szerint csak kevésnek sikerült átütő erővel, közhelyek és szájbarágás nélkül ábrázolni a jelenséget. A föld alatti vasútnak viszont annyira sikerült, hogy toronymagasan a legjobb, ami a témában készült. Megrázó és felzaklató. Nem elég, hogy a sorozat íve lenyűgöző, de még a részeknek is megvan a maguk saját, szintúgy lenyűgöző ívük. A szökött rabszolgákat a szabad világba eljuttató, föld alatti vasút történetét a Holdfény című mozit is jegyző Barry Jenkins készítette, amiért nem győzünk neki hálásak lenni. 

Arcane

A Netflix animációs sorozata vizuálisan elképesztő, egy számítógépes játékból fejlesztették. Sokan talán arra, hogy rajzolt film meg hogy játékalapú, tovább is görgetik a cikket, de jobban járnak, ha nem teszik. Az Arcane ugyanis nemcsak a képi világával nyűgöz le, hanem a történetével is. Mondhatni: ez a sorozat az év meglepetése. Egy idő után még azt is elfelejtjük, hogy nem élő szereplős sorozatot, hanem animációt nézünk. Egy kettéosztott világban járunk – jól védett, szép város jár a gazdagoknak, nyomorult és lerobbant a szegényeknek. Egyik nincs a másik nélkül. A történet borongós és tragikus, a középpontban pedig két testvár áll, akik nem ugyanazon az oldalon állnak a két város közti harcban. Nem éppen gyerekeknek való néznivaló, hiába animáció, sokkal inkább a felnőttekre szabott a sorozat. Már készül a folytatás!

Resident Alien

A Syfy csatorna új sorozata is megkapta már a második évados berendelést, ami nem csoda. A Resident Alien egy gyakran egészen morbid humorú sci-fi-vígjáték, főszerepben a fura arcú Alan Tudykkal. Ő játssza a címszereplőt, a földre pottyant idegen lényt, aki azért érkezik a Földre, hogy kiirtsa az emberiséget. Egy kisvárosban ér földet, felveszi egy ember alakját, majd egy véletlennek köszönhetően ő lesz a városka orvosa. A képregényalapú sorozat bátran nyúl az alapműhöz, új szálakat hoz be, és annyira tömény, hogy öröm nézni. Ráadásul a készítők egy-egy fontos mellékszerepben olyan, sci-fikből ismert színészeket szerepeltetnek, mint Linda Hamilton (Sarah Connor A Terminátor filmekből), Nathan Fillion (aki Tudyk partnere volt a Fireflyban, sőt mindketten abban tűntek fel) vagy Terry O'Quinn (Lost). Ha szeretsz nagyokat röhögni, és akarsz is, meg a nem szokványos, különös humort is kedveled, akkor ez lesz a te sorozatod. 

Árnyék és csont (Shadow and Bone)

A regényalapú fantasy a Netflix idei egyik nagy dobásnak számító sorozata volt, és nagy dobás is lett belőle (készül már a második etap), mert tényleg elég jó. Mind a történet, mind pedig a vizuális megvalósítás szempontjából rendben van, sőt dicséretes, mert egy fantasynél azért nemcsak az nagyon fontos, hogy érdekes legyen a világ, amit felépít, hanem az is, hogy az a világ jól nézzen ki. Ezt a világot kettéválasztja egy határvonal: az egyik oldalon élnek az emberek (egy amolyan steampunkos országban), míg a másik oldalon természetfeletti lények, akik emberhúst esznek. A Magyarországon forgatott sorozat középpontjában egy katona áll, aki olyan különleges képességet fedez fel magában, amivel a két világot egyesíteni lehet. Csak hát bőven vannak a környezetében ármánykodó gonosztevők, rablók és bérgyilkosok, akik nem hagyják, hogy a történet egyszerűen csordogáljon előre a megnyugtató befejezésig. Úgyhogy a nézők szerencséjére nem is csordogál úgy.

Cowboy Bebop

Az év legszomorúbb sorozatos híre az év egyik legjobb sorozatához köthető. Bár mind a nézők, mind a kritikusok szerették, és az alkotóknak is többévados tervük volt a 20 évvel ezelőtti japán anime alapján forgatott sorozattal, a Netflix mégsem rendelt belőle többet. Így marad a 10 részes első évad, ami azonban így sem csonka, sőt nagyon is kerek és szórakoztató. Már csak azért is, mert közel tökéletesen – de mindenképpen jól – sikerült átültetni az eredeti animációt élő szereplősre, de minden elemében, a színészválasztástól a humorán át a zenéig. Az epizodikus szerkesztésű, két űrfejvadászról szóló Cowboy Bebophoz nem írtak új sztorikat, hanem a régieket dolgozták fel újra. Különös és remekül működő keveréke a noirnak (ritka egy sci-fiben, hogy végig jazz szól), a fejvadászos sci-finek és a buddy movie-nak, miközben még olyan is, mintha egy paródiát néznénk. Ha humor tekintetében valamihez kéne hasonlítani, akkor talán a Guardians of the Galaxy lenne a megfelelő párhuzam.