Egyrészt szerintünk mindenkinek a szekrényébe kéne egy Romani darab, mert néha felszabadító érzés mintázatukban színpompás ruhákat viselni, amelyeknek különleges üzenete is van. Másrészt fekete keretes szemüveg mögül rosszindulatúan pislogó ilyen-olyan aktivistákkal teli világunkban örülünk, hogy Erika személyében bemutathatunk egy egyenes és temperamentumos nőt, aki az emancipációt a teremtőerő és a kreativitás felől közelíti meg, és megmutatja azt a hitet és összetartást, ami a roma kultúrának annyira sajátja.
Az Iparművészeti Múzeum, a hozzá tartozó Ráth György-villa és a Romani kapcsolata nem új keletű. 2011-ben, még új márkaként, Erikáék itt rendezték egyik fontos divatbemutatójukat, amely 800 embernek mutatta meg a roma ihletésű viseletekből áradó színes szabadságot, amelynek – korra, nemre, bőrszínre való tekintet nélkül – mindenki tud örülni. A múzeum kollekciójában pedig már eddig is több darab szerepelt, például a Romani 2017-es kollekciójából is vásároltak.
A mostani, Körforgásban című tárlat újabb állomása ennek a kapcsolatnak. A 2014 óta futó kiállítássorozat célja, hogy a múzeumi gyűjteményt élővé és nyitottá tegyék, így egy-egy kortárs alkotót kérnek föl arra, hogy a gyűjteményben lévő tárgyakból inspirációt merítve készítsen saját stílusában alkotásokat. A romanisok hat öltözéket hoztak létre, öt gyűjteményben lévő, szakrális témájú tárgy nyomán. Mindegyik alkotás külön nevet kapott. Érezhetjük tehát, hogy önmagukban is erős üzenetet közvetítenek, a mintáikon megjelenő különleges Gypsy Madonna-, Szűzanya-motívum pedig egyszerre alkalmas arra, hogy egy jobb sorsban a hit segítségével reménykedő közösség és egy független, modern és kreatív nő teremtőerejét hangsúlyozza.
Az alkotói folyamat az anyagok mintáinak megtervezésével vette kezdetét. Erikáék ehhez egy mélyen személyes történetet vettek alapul, ugyanis az Iparművészeti Múzeum csodálatos gyűjteményében szereplő szakrális tárgyakban a Madonna arcképét saját, valamint édesanyjuk és nagymamájuk fotóival cserélték ki, illetve a műtárgyakból átvett elemek segítségével új terülőmintákat alkottak. Erika szavait használva, saját dns-ükkel megfűszerezve hozták létre azt a stílust, ami csak a Romanira jellemző. Az ötlet nem most született meg, de Erikára egész munkássága során jellemző volt egyfajta lineáris építkezés, ahogy személyes és családi élményei, eredeti szakmája, az ötvösség, roma fiatalok mentorálásában való részvétele végül a hagyományos cigány viseletek újragondolásában öltött testet, úgy az is jellemző rá, hogy az egyes ötletek divattervezői munkája folyamán is egymásba fonódnak. A Madonna vagy a gyermek Jézus arcát saját családtagokra cserélő ötlet már a 2017-es, Rebel Spirit című kollekcióban megszületett, ugyanakkor most szomorú aktualitást is kapott, hiszen Erika és Helena 2019-ben vesztették el édesapjukat, így a családi tematika szakralizálása az önterápia toposzát is kimeríti. Beleilleszthető azokba a roma kultúrában még élő tradíciókba, amelyek segítségével az elhunytból nem halott, hanem emlék, a család történetének aktív része lesz.
Néhányunk számára blaszfémiaként hathat a Szűzanya élő, roma nőként való ábrázolása. Ugyanakkor a Romaninak megalapítása óta kitűzött célja, hogy a cigány emberek önreprezentációját, közéleti diskurzusban megjelenő sztereotípiáit felülírja, ennek a gondolatnak a művészi eredménye a Gypsy Madonna motívum. A kérdéshez másfelől közelítve pedig a bibliai témák megjelenítése mindig valamelyest igazodott a korszak követelményeihez, a Szentírásban szereplő személyek emberi ábrázolása pedig ahhoz a legbensőbb vágyhoz is köthető, ahogy mindannyian keressük magunkban a jót, amely egy magasabb erkölcsi minőséghez kapcsol bennünket. Mindannyiunk számára felszabadító lehet hús-vér nőket ebben a pozícióban látni, hiszen a ránk nehezedő komplex női szerepek között ezáltal végre azt élhetjük meg, hogy mi is lehetünk ikonok, éppen elég, ha a magunk környezetében, családunk és barátaink között magunkhoz hűen, legjobb tudásunk szerint végezzük a feladatunkat.
Madonna személyében jelképezi azt a teremtő női erőt, amely képes összetartani a családot, társas és érzésekre nyitott lénye segítségével úgy hat és halad előre, hogy közben tiszteletben tartja a hagyománynak azt a magját, amely az ember önmagához való hűségével áll kapcsolatban. Erre a teremtőerőre pedig Erika családjában tökéletes példákat látunk, a Varga testvérek saját női felmenőikre ilyen ikonokként tekintenek.
Az anyagok mintáján is megjelenő édesanya például egyike volt az elsőknek, akik egy tradicionális roma kisközösségben emancipálódtak. Nőként önálló üzlete volt, jogosítványt szerzett, autót vezetett, a családalapítás mellett pedig saját igénye, nem a közösségbe való beilleszkedés miatt döntött.
Az anyagok mintáján is megjelenő édesanya például egyike volt az elsőknek, akik egy tradicionális roma kisközösségben emancipálódtak. Nőként önálló üzlete volt, jogosítványt szerzett, autót vezetett, a családalapítás mellett pedig saját igénye, nem a közösségbe való beilleszkedés miatt döntött.
A minták tervezése során Erikáék a különleges, gyűjteményből kiválasztott tárgyakról készített képek, saját családi fotóik és a hagyományos roma folklór elemeinek bátor kombinálásával hoztak létre színpompás, minimalista vonalvezetésű darabokat, amelyek ugyan teljesen egyediek, legtöbben mégis a cigány viseletekkel azonosítjuk őket.
A kiállításon szereplő ruhák, a Templom, Áldás, Ünnep, Földi Paradicsom, Női Emancipáció, Mennyország, Ártatlanság elnevezésű öltözékek üzenete nagyon komplex. A mondanivalók egymáshoz kapcsolódnak és egy sikeres élet stációit tematizálják. A Templom öltözék arra a szövetségre utal, ami születésükkor a lelkünk és testünk között köttetik, ez egészül ki (Áldás nevű öltözék) azokkal a képességekkel, külső, belső tulajdonságokkal, melyeket a testünkkel együtt kapunk. Ha megtaláljuk és elfogadjuk magunkban ezeket az áldásokat, akkor érkezik el az Ünnep az életünkbe, örülünk a létünknek környezetünknek, ünnepeljük azt. A következő szakasz a Földi Paradicsom, tehetségünk, a kapott áldás megélése és kibontakoztatása miatt életünk virágzó, termékeny lesz. Nem véletlen, hogy ez az öltözék idézi legjobban vonalvezetésében és mintáiban egyaránt a hagyományos cigány viseleteket, hiszen az életnek ez a szakasza elképzelhetetlen az önazonosság, gyökereink megtalálása nélkül. A következő stációra utaló Női Emancipáció elnevezésű ruhadarab, társadalmi szerepünkre, arra a korra utal, ahol boldogulnunk kell. Ha pedig életünket ezeknek az elveknek, szakaszoknak a mentén végigéljük, akkor újra visszajuthatunk a gyermeki Ártatlansághoz, elvégeztük a feladatunkat, újra gyermekként, tiszta szívvel állhatunk a megmérettetés elé életünk végén.
Ahogy Erika elmeséli, a minta megalkotása után először a textília készül el, amely szinte kijelöli szabását. Ezt leginkább talán a Templom című öltözéken sikerül tetten érni, ahol az édesanya és a nagymama nagyméretű portréja arany és rózsa hangúlyos minták között jelenik meg egy bizánci palásthoz hasonló ruhán. A birodalom császárnőit idéző szabásvonal a felmenők égi királynőként ábrázolt portréival szinte direkt felhívást intéznek arra, hogy mi, az öltözék viselői ahelyett, hogy élettelen régi szokásokkal béklyóznánk magunkat, a múlt segítségével elhelyezzük életünket a világban és megírjuk saját történetünket.
A Földi paradicsom elnevezésű ruhán hagyományos roma rózsamotívumot láthatunk, míg a Női emancipáción szereplő Szűzanya gyermek Jézussal kombináción a tervező testvérpár, Erika és Helena is megjelennek. Az Áldás névre hallgató, sötét alapú, szentképeket idéző motívumokkal díszített öltözék a templomok, a roma vallásosság világába kalauzol bennünket. A csatkai búcsút, az európai cigányság egyik legnagyobb ünnepét legszebben talán az Ünnep című ruha idézi meg, amely abból, a tervezők portréját is tartalmazó anyagból készült, amiből az a darab is, amely a kiállítás terét kitágítva a csatkai Szűzanya ajándéka lett. A múzeumi gyűjteménybe az esemény dokumentációja került, ITT pedig, a kisfilm vége felé elkísérhetjük a két tervezőt, ahogy egész családjuk nevében, a közösségbe való tartozás által saját létük kitágulását is átélve elhelyezik ajándékukat.
A Kisboldogasszony napján a Komárom-Esztergom megyei Csatkán tartott vallási eseményre évente a világ minden tájáról több ezer roma zarándokol el. A hagyomány szerint csodatevő szüzet ilyenkor óránként átöltöztetik, a legtehetősebb családok ruhát adományoznak neki (az első adományozó egyébként nem roma származású, Széchenyi Katalin grófnő volt, bár ez vitatott), míg a kevésbé jómódúak áldást kérnek vagy gyertyákat, szentképeket adnak. Este pedig összegyűlnek a családok, és zenés mulatság veszi kezdetét, hiszen az esemény nemcsak vallási, hanem társadalmi találkozó is, ahol a roma közösség apraja-nagyja megmutatja magát, szerelmek szövődnek, rokonok találkoznak, üzletek köttetnek.
A csatkai búcsút időről időre ironikus felhangok is kísérik. Többségi szemmel a vaskos aranyláncok és a mellközépig kigombolt ingek, a vadiúj BMW-k, melyek szélvédőjéről rózsafüzér és Wunderbaum lóg, azonban csak akkor mosolyogtatnak meg, ha a saját világunk felől nézzük őket, nem egy hosszú évtizedekig szőnyeg alá söpört kultúra részeiként, amelynek tagjai folyamatosan küzdenek identitásuk meghatározásával és próbálják traumáikat feldolgozni. Ahogy Varga Erika elmondja, azáltal, ahogy a fogyasztói társadalmunk elemeit ebben a leegyszerűsített és felnagyított formában láthatjuk viszont, a roma társadalom tükröt is tart elénk, amit egyszerűbb kinevetni, semmint belenézni és szembesülni azzal, hogy egy másik kultúra számára ilyennek tűnik a világunk.
A tárlaton bemutatott viseletek inspirációi részben a hagyományos roma viseletek, ahol az ékszerek nagyok, a sziluettek lazábbak, a test vonalait finoman hangsúlyozzák, a színek és a minták összhangja kápráztató. Na de honnan is ered mindez? Egyrészt természetesen ez durva általánosítás, hiszen egységes roma népviseletről nem beszélhetünk, tekintve, hogy a cigányság (egy tizenkétmilliós kisebbség, Európa-szerte szétszórva) már a különböző éghajlati viszonyok miatt sem hordhatta ugyanazt, a vándorló életforma alatt pedig különböző elemeket vettek át a helyi népektől. Ezért lehetségesek olyan furcsaságok is, hogy egyes, Spanyolországban élő romák viselete hasonlít egyes Oroszországban élő csoportokéra, a Duna-deltában élőké pedig az indiai Rádzsasztán egyes népviseleteire.
Ha ezzel szemben az öltözködés hasonlóságaira koncentrálunk, akkor a romák ázsiai eredetéig kell visszanyúlnunk.
Eredetmítoszuk szerint egy hatalmát vesztett rádzsasztáni maharadzsa elűzött emberei ők, fegyverkovácsok, katonák, színészek és zenészek, innen ered tehát az ázsiai ember számára fontos, energiát adó színek szeretete, a nagyméretű aranyékszerek pedig a vándorló életforma miatt váltak fontos jellemzőikké, hiszen ebben a formában volt a legegyszerűbb mozgatni a vagyont.
Eredetmítoszuk szerint egy hatalmát vesztett rádzsasztáni maharadzsa elűzött emberei ők, fegyverkovácsok, katonák, színészek és zenészek, innen ered tehát az ázsiai ember számára fontos, energiát adó színek szeretete, a nagyméretű aranyékszerek pedig a vándorló életforma miatt váltak fontos jellemzőikké, hiszen ebben a formában volt a legegyszerűbb mozgatni a vagyont.
Annyiból pedig biztos lehet irigyelni a roma nőket, hogy ők aztán tényleg bármilyen életkorban bármilyen színt és mintát fölvehetnek, talán annyit lehet említeni, hogy az életkor előrehaladtával egyre világosabb fehér vagy krémszínalapú öltözékekre kerülnek a virágmotívumok, és általában kevés földszínt viselnek, ezeket is csak késő öregkorban. A nap és a tűz színeit a gyermekek, a fiatal és középkorú leányok, asszonyok viselik, ahogy haladnak előre az életkorban, egyre jellemzőbbek a levegő és földszínek. A férfiak pedig általában levegő és fölszíneket hordanak.
Mivel ma már nehéz hozzájutni ezekhez a csodálatos, többségükben kasmír- és kézzel készült, festett és varrt textíliákhoz, amelyek tartósságuk miatt akár több generációt is kiszolgáltak, Erika a Romani Design kezdetén ezek újrahasznosításával, átszabásával foglalkozott, így is egyfajta hidat képezve jelen és múlt között, a fogyasztói kultúra felől az egyediség és a fenntartható értékek világa felé mozdulva.
Mindannyian ismerjük a fogyasztói kultúra negatív aspektusait, egy kisebbség tagjaként pedig talán még nehezebb ezekkel szembenézni. Korábban a roma közösségen belül sokan a tradíciók teljes elhagyását, a kifehéredést választották, amely az önmagukkal való meghasonláshoz vezethet. Ennek egyébként érdekes aspektusa, hogy a társadalmi kívülállás, mellőzöttség és az ez ellen való lázadás eszközeit sokan az amerikai nagyvárosok fekete közösségeinek külső jegyeivel való azonosulásban látják, zenei téren és a viseletekben, a hatalmas ékszerekkel és testékszerekkel, nagyon szűk, a testet alig fedő öltözékekkel.
A Romani munkásságában pont az a különleges, hogy ezzel szemben inkább meglévő, mégis újnak ható értékeket mutat meg. Ma már nemcsak a nagyvárosi, fehér értelmiség körében népszerűek az öltözékek, hanem a cigányok között is egyre nagyobb presztízse van a Romani daraboknak, sokan azért vásárolják ezeket, hogy gyermekük, unokájuk számára is továbbörökítsék, és külföldön, például Romániában is megjelentek hasonló felfogású tervezők. Számunkra pedig egyre nyilvánvalóbbá válhat, hogy egy másik kultúrával együtt élni már önmagában is értéket képvisel, a Romani egyedi és nőies darabjai pedig arra kínálnak lehetőséget, hogy ezt a felszabadult kíváncsiságot öltözködésünkben is megéljük.
