A november 4. és 10. közötti esős, őszi napokon sem kell begubóznotok, hiszen számos programot kínálunk nektek, hogy vidáman, minőségi időt töltsetek el szeretteitekkel és barátaitokkal vagy akár egyedül, kihasználva az énidőt. Ezúttal a filmek és színdarabok kerülnek előtérbe: 19. alkalommal rendezik meg az Olasz Filmfesztivált, amelynek keretében a Velencei Filmfesztiválon díjat nyert filmeket láthattok, a 18. Verzió Filmfesztiválon pedig a legaktuálisabb nemzetközi és hazai emberi jogi dokumentumfilmekkel gazdagodhattok; megnézhetitek Mészáros Máté Fény által című premierjét, amelyben a test mint dinamikus tárgy jelenik meg, a Csekkold! 5.0 – Cseh Színházi Fesztiválon pedig a kortárs cseh drámairodalommal és színházzal találkozhattok közelebbről. Továbbá egy különleges analóg filmes fotóbörzére is ellátogathattok, vagy a fővárosból kiszakadva Szentendre környékén kirándulhattok és jógázhattok.
November 4., csütörtök
Lovasi András: Grand Hotel Halmahera – album- és könyvbemutató
Lovasi András harmadik szólólemeze idén ősszel jelent meg Grand Hotel Halmahera címmel. Az album nem jelenik meg CD-n, hanem egy különleges, 100 oldalas könyv készült, amely Korolovszky Anna tervezőgrafikus munkája. A lemezt és a könyvet november 4-én, a Turbinában mutatják be, a beszélgetést Stumpf András vezeti majd. 19 órától Lovasi András egy szál gitárral adja elő a dalokat.
További infók
15 éves a Képzelt Város, vendég: TPSRPRT, Black Mongo
A Képzelt Város újra az A38 Hajó koncerttermében zenél, ráadásul most ünnepli a 15. születésnapját! A különleges koncerten rég nem játszott kedvencek is előkerülnek, mind az öt albumról megszólalnak majd 2021-re áthangszerelt dalok. Az este vendégei a TPSRPRT és a Black Mongo.
További infók
Mészáros Máté: Fény által – premier
Mészáros Máté új bemutatójában évek óta tartó kutatását folytatja a testről, mint dinamikus tárgyról. A Trafó színháztermében a négy mozgó test és az állandóan változó, a szereplők által mozgatott fények hol megmutatnak, hol elrejtenek részleteket. Az alulról, oldalról megvilágított táncosok, a nyitott, időtlen helyzetek teremtenek lehetőséget arra, hogy ezekből a részletekből a néző maga rakja össze a számára teljes egészet.
A komplex, sokszor apró mozdulatokból álló koreográfia, a mozgó torzók, a fény által megvilágított, felbukkanó bőrfelületek, a részletek megfigyelésre, elmélyülésre, lecsendesedésre invitálnak. Mintha egy kicsit megállt volna az idő, mintha egy kiállítótérbe léptünk volna be, amelyben a szemlélődés módja, ideje ránk van bízva.
További infók
Kiss Adrian: Dunyha tomorrow
Kiss november 4-től látható legújabb, egész teret betöltő installációjának fő motívuma egy ágyneműszerű tárgy, a korábbi kiállításain fel-feltűnő dunyha, amely ezúttal egy teljes environment szerkezetét határozza meg. A dunyha egyszerű anyagiságában és őszinte, hétköznapi formájában is személyes emlékek, az emberi jelenlét hiányának szentimentális utalásosságával, valamint a hűvös, áramvonalas, sci-fiszerű design eltávolító effektusaival tartja meg és tolja el a figyelmünket. Kiss összerendezett dunyhái akár az elmúlt évek alkotásainak összegzéseként is olvashatók. A skiccekből kiinduló formák és tervváltozatok háromdimenziós tárgyainak szobrászati minősége a „helyszín” narratív fogalmával gazdagodik: az ásatás, a teregetés, a divatbemutató dramaturgiájában működő installáció az érzelemmentes katarzis és a katartikus apátia eseménye. Futurisztikus lendületét a legmélyebbről feltörő nosztalgia tompítja.
További infók
November 5., péntek
MTV Music Week 2021
Nagyszabású zenei eseménysorozat vezeti fel országszerte több nagyvárosban a 2021-es MTV EMA popkulturális díjátadó show-t, amelyet ezúttal Magyarországról közvetítenek világszerte november 14-én. A november 5-től startoló MTV Music Week keretében országszerte közönségkedvenc hazai és nemzetközi előadók fellépései, köztük a Kraak & Smaak trió, az Enter Shikari, a Ghost-Note és Alfie Templeman és Lost Frequencies bulijai, illetve a Halott Pénz, a Follow the Flow, a Tankcsapda és még egy sor más előadó koncertjei fokozzák a hangulatot. Az MTV Music Week zenei programsorozatát a OneRepublic koncertje zárja november 13-án, a Hősök terén.
További infók
Nyitva! x Erzsébetváros – Kiadó üzletek fesztiválja
November 5-én Erzsébetvárosban nyit meg a következő Nyitva! Fesztivál. A majd egy hónapos programsorozat során öt új vállalkozás nyit meg kifejezetten a fesztiválra, akik mellett a már működő kedvenc szolgáltatók is készülnek programokkal, kedvezményekkel a látogatók számára.
További infók
Vince Gála és Borfesztivál
November első hétvégéjén kétnapos kóstolóra hívja a Budapest Marriott Hotelbe a borkedvelőket a Vince magazin csapata. Az általuk kezdeményezett jelöltállítás és közönségszavazás eredményeképp 33 kategória közel 100 kiváló magyar borát és párlatát kóstolhatják az eseményre jegyet váltók. Mindemellett izgalmas előadások, további csúcskategóriás tételek és ritkaságok, gasztronómiai kiállítók várják a látogatókat a páratlan panorámájú ötcsillagos hotelben.
További infók
Csekkold! 5.0 – Cseh Színházi Fesztivál
November 5-én és 6-án ötödik alkalommal rendezik meg a Csekkold! fesztivált. E két nap alatt az ostravai Petr Bezruč Színház és a Pod Palmovkou Színház magyarországi vendégelőadásait láthatja a közönség. A színházi előadások mellett a két felolvasószínházi produkciót is bemutatnak a Katona színészeinek előadásában. A fesztivált a budapesti Cseh Centrum szervezi a prágai Művészeti Intézet – Színházi Intézettel és a Divadlo Unlimited egyesülettel együttműködésben. A kortárs cseh drámairodalom és színház immár hagyományosan a budapesti Katona József Színházban mutatkozik be.
További infók
Műtárgylesen – El Kazovszkij színházi díszlet- és jelmeztervei
A Műtárgylesen című sorozat beszélgetései és elaődásai az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményének egy-egy kiválasztott darabja köré szerveződnek. A novemberi alkalom során El Kazovszkij egy-egy díszlet- és jelmeztervén keresztül a művész színházi alkotásai kerülnek a középpontba.
El Kazovszkij, a huszadik századi magyar képzőművészet különleges alkotója volt, aki festményein és grafikáin keresztül egy sajátos, egyéni világot teremtett meg, amelynek térbeli kiterjesztésére performanszain keresztül is kísérletet tett. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Szcenikai Gyűjteményében található jelmezterv, amelyet a Szolnoki Szigligeti Színház 1983-as Beaumarchais-előadása, a Figaro házassága, avagy egy bolond nap, valamint a budapesti József Attila Színház által 1993-ban bemutatott, Bertolt Brecht A városok sűrűjében című produkciójához készült díszlettervek El Kazovszkij munkásságának egy ritkábban tárgyalt oldalát mutatják be, színházi alkotásainak jellemző karakterjegyeibe adnak betekintést. A kiválasztott művek által megismerhetjük a művész színpadi látásmódját, a drámák köré szervezett összművészeti alkotásokat.
További infók
Jótékonysági szappankészítő workshop
November 5-én és 12-én jótékonysági szappankészítő workshopot tart a Szeszgyárban a Messzelátó Egyesület, melynek keretében összesen kb. 500 db szappan készül majd el, ezeket pedig az egyesülettel kapcsolatban álló, a szociális szférában dolgozó civilek juttatják el a rászorulóknak. A résztvevők a foglalkozás során megtanulhatják, hogyan készítsék el a szappanokat később odahaza is, akár saját recept alapján.
További infók
November 6., szombat
19. Olasz Filmfesztivál – Mittelcinemafest
November 6-án kezdődik és tíz napon át tart a 19. Olasz Filmfesztivál – MittelCinemaFest a budapesti Puskin és Tabán moziban. A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényén olyan friss, olasz filmeket láthatunk – eredeti nyelven, magyar felirattal –, mint az idei Velencei Filmfesztiválon több díjat nyert Itt én nevetek, a Rácsokon túl – mindkettő Toni Servillo főszereplésével –, a Könyvesbolt Párizsban Sergio Castellitto rendezésében és főszereplésével, a Locarnóban díjazott A legionárius és az idei Velencei Fesztiválon bemutatott és Torontóban is nagy sikert aratott Latinamerika. Két, a Cannes-i Filmfesztiválon debütált alkotás is szerepel a kínálatban: A királyrák legendája, illetve a Parányi test, melynek főszereplőnőjével, Celeste Cescuttival november 7-én a Puskin moziban találkozhat is majd a magyar közönség.
További infók
Déli-Doku Fesztivál – Pocket Edition
Dél-Amerika immáron hagyományosan a Bem Moziba költözik, november 6-án jön a Déli-Doku Fesztivál – Pocket Edition, melynek keretében két dokumentumfilmet (Havanna, csak oda és Los Reyes) vetítenek, a filmek után pedig igazi fesztiválhangulat várható: lesz dél-amerikai ihletésű étel, ital és természetesen zene is.
További infók
LB27 – 35/36. születésnap & Szavak-színek-hangok lemezbemutató, vendég: Sin Seekas
A Ladánybene 27 november 6-án az Akvárium Klub NagyHalljának színpadára érkezik, hogy a tavaly elmaradt 35. és idei 36. születésnapját is megünnepelje, illetve hogy a tavaly karácsonyra megjelent Szavak-színek-hangok albumát élőben is bemutassa. Az előzenekar a Sin Seekas lesz, de számos más vendégre is lehet majd számítani az este során.
További infók
Hike&Yoga – Autumn Edition
November 6-án Szentendre környékére invitálja a jógázni és kirándulni vágyókat a Dora Yoga vezette Hike&Yoga sorozat, melynek útvonala több környékbeli kilátópontot, illetve az Anna-völgyi vízesést is érinti. A csatlakozók a túra keretében egy standing flow jógagyakorláson vehetnek részt, melyet közös meditáció követ.
További infók
November 7., vasárnap
Krúdy Irodalmi Szalon, vendég: Háy János
A Vecsei H. Miklós vezette Krúdy Irodalmi Szalon következő vendége Háy János író lesz november 7-én. A beszélgetést követően dedikálásra is lesz lehetőség, a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
További infók
Huun-Huur-Tu (RUS)
A Huun-Huur-Tu együttes a hagyományos tuvai torokének stílus legismertebb képviselője, azé a különös énektechnikáé, mely során egy énekes egyszerre két-három hangot is megszólaltat. Az együttes 1992-ben alakult Oroszország autonóm köztársaságában, Tuvában. Nevüket azonban csak később egy amerikai turné után vették fel. Tuva Szibéria déli részén a mongol határon fekszik. Az itt élő, türk-mongol nyelvet beszélő tuvinok dalaiban, akárcsak életükben központi szerepet játszik a természet, a környezet, az állatok. Népszerűségüket mutatja az is, hogy Frank Zappa-val, majd a Kronos Quartet-tel, Ry Cooder-rel, a Chieftains-szel és L. Shankarral is dolgoztak együtt. Vasárnap pedig Budapesten, a Fonó Budai Zeneházban hallhatjuk ezt az érdekes formációt.
További infók
Hello Piac Design Vásár
A Hello Piac Design Vásáron magyar tervezők környezetbarát, természetes anyagokból készült termékeiből válogathatunk, köztük számos olyan portékával, amit fogyatékossággal élők készítettek. A kínálatban találhatunk lakásdekorációt, táskákat, ruhákat, ékszereket és kozmetikumokat is.
További infók
Analóg filmes fotóbörze
November 7-én analóg filmes fotóbörzét rendez a Fixírturmix csapata a Madarász Viktor utca 47-49. szám alatt. A börzén minden megtalálható lesz, ami az analóg fotózáshoz szükséges, sőt a helyszínen fotólabor és műterem is rendelkezésére áll majd azoknak, akik rögtön ki is próbálnák zsákmányaikat.
További infók
Bali Dávid: Kisterem – könyvbemutató
Október 22-én jelent meg hivatalosan is a Kisterem, Bali Dávid első könyve, ami már az előrendelés során, két nem várt újrakiadást követően is elfogyott az Empire Merch online boltjában.
A nagy érdeklődésre és az önfeledt múltidézésre való tekintettel országjáró könyvbemutató-sorozat kíséri a Kisterem megjelenését, amelyet Budapesten november 7-én tartanak, az eseményen pedig beszélgetéseken és dedikáláson is részt vehetünk.
További infók
November 8., hétfő
Didier Caron: Hamis hang
Didier Caron méltán népszerű darabjának magyarországi ősbemutatóját az Orlai Produkciós Iroda és a Szentendrei Teátrum koprodukciójában Ujj Mészáros Károly, a Liza, a rókatündér című nagy sikerű film rendezője állította színpadra. A darabot november 8-án, este 18:00-tól láthatjuk a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában.
További infók
Holt költők társasága
Ifjú lelkeket lángra lobbantó különc tanárember kezdi meg varázslatos működését 1959-ben a Welton Akadémia ódon falai között. Lapról lapra tépeti szét diákjaival a tankönyvet, mert azt akarja, hogy felfedezzék: életük maga a költészet. A felismerés egyeseknek életre szóló szerelmet, másoknak tragédiát hoz. A hagyománytisztelő iskolában azonban tanyát ver a lázadás szelleme.
A ma már legendás Holt költők társasága című film november 8-án, a Bem Moziban kerül ismét vászonra.
További infók
November 9., kedd
18. Verzió Dokumentumfilm Fesztivál – A valóság rétegei
Idén is érkezik a Verzió Filmfesztivál a legaktuálisabb nemzetközi- és hazai emberi jogi dokumentumfilmekkel! Ezúttal több mint hatvan filmmel készülnek a szervezők, az idei nyitófilm Kőrösi Máté első egész estés dokumentumfilmje, a Dívák lesz, amely három húszéves budapesti lány életébe enged betekintést.
További infók
Radnai Márk: Mady Baby
Egy nehéz körülmények között élő bukaresti lányt, Madalinát az Írországban élő barátja ráveszi, hogy költözzön ki hozzá. A repülőtéren a lány találkozik egy másik román fiúval, aki szintén Írországba indul szerencsét próbálni. Pár hónappal később találkoznak újra, amikor Madalina már prostituáltként dolgozik. A három fiatal szövetséget köt, megegyeznek, hogy bármi történjék is, ők együtt maradnak, együtt dolgoznak és segítik egymást. A két fiú kihasználja a lányt, akire kezdetben csak tárgyként tekintenek, végül áldozatot csinálnak belőle.
A Radnai Márk rendezte színdarabot november 9-én, este 20:00-tól nézhetjük meg a Jurányi Házban.
További infók
November 10., szerda
Wasterevolution – Responsibility
A Wasterevolution – Responsibility meetup mindennapi életünk különféle aspektusából járja körbe a változás, a fenntarthatóság, környezettudatosság és a felelősség témaköreit. November 10-én hét izgalmas kerekasztal-beszélgetéssel várják az érdeklődőket a Budapest Music Centerben.
A szervezők célja, hogy szakemberek, nagyvállalatok és kreatív alkotók bevonásával közös platformot teremtve elinduljon egy konstruktív beszélgetés arról, pontosan mi is zajlik körülöttünk, mik az ok-okozati összefüggések, ebben kinek mi a szerepe, mik a lehetőségei és irányai, milyen válaszokat adhatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos kihívásokra.
További infók
Rymden (SE/NO)
A Rymden egy új supergroup Skandináviából. Az 1993-tól 2008-ig, a zenekarvezető tragikus haláláig Európa egyik legmeghatározóbb jazz-zenekara volt az Esbjörn Svensson Trio (e.s.t). A zenekar ritmusszekcióját alkotó svéd zenészek, Dan Berglund (bőgő) és Magnus Öström (dobok) a szintén világhírű norvég zongoristával, Bugge Wesseltofttal kiegészülve keltette életre az új szuperformációt, mely megalakulása óta telt házas koncertekkel járja a világot. A trió november 10-én érkezik Budapestre, ahol a MOMkult színpadán láthatjuk őket a GetCloser Jazz Fest keretében.
További infók