Ártó szellemek – Megnéztük a Post Mortem című magyar horrort

Bergendy Péter rendező a negyedik filmjével – ami egyben a második mozija – szinte a lehetetlenre vállalkozott: elkészítette az első magyar (hazai viszonylatban nagy költségvetésű) horrorfilmet, amivel a nemzetközi porondon is szeretné majd megállni a helyét. Az eddig bezsebelt fesztiváldíjak és elismerések (28 fesztiválon 23 díj), valamint az a tény, hogy ezzel a filmmel indulunk a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-szoborért, azt mutatják, a rendező vállalását a film teljesíti. Mi már láttuk a Post Mortemet, ami ugyan nem hibátlan munka, de egyfelől üdítő meglepetés, másfelől pedig profi alkotás, amit tényleg simán és bátran oda lehet tenni a nemzetközi mezőny hasonló darabjai mellé. Sőt az, hogy a film speciálisan magyar környezetben, bő 100 évvel ezelőtt, egy kis faluban játszódik, és hogy erősen megjelenik benne a sajátos (kelet-európai) néphiedelem, még ki is emeli valamennyire.

Bergendy Péter nevét a közönség 2004-ben ismerte meg, amikor elkészítette a „magyar Bridget Jones”, az Állítsátok meg Terézanyut! című romantikus regény filmes romkomverzióját. Ezt követően a tévé és más zsánerek felé fordult. A 2011-es A vizsga egy ügynökthriller, a 2018-as Trezor pedig a bankrablós tematikát a középpontba helyező krimi, és ami még összeköti őket, hogy mindkét film történelmi kulisszák között, az 1956-os forradalom után játszódik. Bergendy új filmje egy újabb zsánert pipál ki, a horrort, azon belül is a kísértetes ijesztgetést, és mindezt a Post Mortem is a történelem viharába helyezve teszi, ugyanis bő 100 évvel ezelőtt, közvetlenül az I. világháború után és a spanyolnáthajárvány közepette játszódik. 

A film hangulatát erősen meghatározza az, hogy a történet középpontjába egy nagyon bizarr egykori szokást helyeztek az alkotók: a halottfotózást. Mielőtt eltemették a holtakat, szépen kisminkelték és felöltöztették, majd általában a még életben lévő családtagjaik körében lefotózták őket. Csak hogy maradjon valami emlék utánuk – ha már az életükben nem készült fotó róluk. Dicséretes vonása a filmnek, hogy ezt a hangsúlyos részét a filmnek nem tolja túl, hanem végig a hajmeresztő bizarrságon belül marad, és nem viszi el se komikus irányba, se hatásvadászba. A film legdermesztőbb jelenetei éppen ezért azok, amikor a központi szereplő, a német fotográfus és egykori katona, Tomás (Klem Viktor) velük foglalatoskodik. 

Tomás, a fényképész a háború vége felé majdnem ottmarad a fronton, de visszatér a halálból egy látomásnak köszönhetően, amiben egy lány hívja magához. Vele aztán nem sokkal később, a magyar faluvilágban, amit egy vándortársulat tagjaként jár be mint halottfényképező, össze is találkozik. A lány, Anna (Hais Fruzsina) elhívja őt a falujába, ahol a hideg tél miatt a megfagyott föld alkalmatlan a temetésre, így még mindig sok az elhantolatlan és éppen ezért lefotózható halottjuk. Tomás a lánnyal tart, és belecsöppen egy hajmeresztő kísértettörténetbe, ami egyre durvább helyzetekbe taszítja a falubelieket, és egyre bizarrabb halálesetekkel jár. 

A Post Mortem kapcsán joggal merül fel a kérdés, hogy hozza-e azt a horrorfilmes színvonalat – pláne hogy a kísértetes filmeknek most nagy reneszánszuk van –, amit a hollywoodi alkotásoktól már megszokhattunk, hiszen ha nem, akkor felesleges is belevágni egy ekkora vállalkozásba. A jó hír az, hogy igen. Az alapkoncepció átgondolt, a rendezés profi, a látványvilág különleges és hatásos, egyszóval a Post Mortemet jó nézni és végig fenntartja az érdeklődésünket, na meg a kíváncsiságunkat is, hogy vajon mire fut majd ki a film. Ugyanakkor a színészek (Klem Viktor, Schell Judit, Anger Zsolt, Ladányi Andrea és Hais Fruzsina) hiába igyekeznek, a karaktereik nem eléggé kidolgozottak, nincs elég mélységük és izgalmas háttértörténetük – kis túlzással alig tudunk meg többet róluk, mint az egy-két halott „szereplőről” –, az ijesztgetés pedig, ami azért nagyrészt rendben van, néha mégis kicsit sok, olykor túlontúl hatásvadász.

Na és pár ún. bevált horrorklisé is elhagyható lett volna. Mintha az alkotók nem bíztak volna eléggé a dermesztő alaphelyzetben meg abban, hogy már maga a halottfényképezés is nagyon hajmeresztő eleme a történetnek. Mindezek ellenére a Post Mortem sikeres kísérlet, egy jól és hatásosan működő magyar horrorfilm. Ha a misztikum felől nézzük a dolgot, akkor a biztos kezű rendezés, a remekül kivitelezett látvány meg a jól átgondolt, erős koncepció mellett ez talán annak köszönhető, hogy ebben a filmben is felbukkan egy apró, de fontos szerepben Hámori Gabriella, aki eddig Bergendy Péter minden filmjében játszott, jó kabalája a rendezőnek.