látnivalók és kultúra

szerkesztés

Ilyen belülről az elhagyottan álló Rác fürdő Pataki Tamás fotóin

Szerzők

  • We Love Budapest

2021. 01. 08. 12:27

A Tabán területén, a Rudastól nem túl távol fekvő gyógyfürdő bár szépen megújult, mégis hosszú évek óta parlagon hever és üresen áll – köszönhetően egy jogi vitának, egy patthelyzetnek. Pataki Tamás fotós most bejutott az épületbe, így legalább képeken meg tudjuk nézni, miről maradunk le, hogy néz ki ma belülről a Rác.

Mielőtt végignézzük Pataki Tamás fotóit, pár szót ejtsünk a fürdőről. Természetesen régen épült, akárcsak a többi fürdőnk is, konkrétan a törökök emelték, nem pedig Zsigmond vagy Mátyás, ugyanis sokáig tartotta magát az a vélemény, hogy a két király közül valamelyik volt a „tettes”. 
 
Bár az épületen cz-vel és kötőjellel szerepel a fürdő neve, azt sokféleképpen írják: egybe, külön és sima c-vel is. A keveredés oka, hogy a fürdő a környéken élő népcsoportról, a rácokról (szerbek) kapta a nevét – ám a régies írás szerint a c, az cz. A helyzetet bonyolítja, hogy a fürdőt 1931-től a 60-as évekig Szent Imre fürdőnek nevezték, a 60-as években pedig Imre-(Rác)fürdőnek. Persze az emberek nagy többségének ahogy a Rudas gyógyfürdő csak simán Rudas, úgy a Rác fürdő is egyszerűen csak Rác. 

Az eredeti fürdőn 18641870 között végeztek komolyabb átépítési és felújítási munkákat, Ybl Miklós tervei alapján. Újabb jelentős változást a fürdő történetében az 1960-as évek hoztak, amikor az épületcsoport egy részét elbontották, a megmaradt részeket pedig felújították. De ez nem volt elég, a Rác állapota folyamatosan romlott, egyes részeket le is kellett zárni emiatt, majd a 90-es években végleg bezárt. A komoly felújításra aztán 2007 és 2010 között került sor. Viszont a fürdő azóta sem nyitott ki, és nem is tudni, ki fog-e valamikor. 

Pataki Tamás többi fotóját itt tudjátok megnézni. 

Hasonló tartalmak

Admin mode