Nyár közepére olyan izgalmas és sokoldalú programokat gyűjtöttünk nektek össze, mint például az első alkalommal érkező Budapesti Nemzetközi Sportfilm Fesztivál vagy a SUP Fesztivál, de válogathattok különböző témájú filmestek, koncertek, vagy éppen kiállítások és vásárok közül is.

Július 15., csütörtök

Július 15-től a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat anyagát tekinthetitek meg egy kiállítás keretében, amit idén szabadtérre költöztettek a szervezők, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Capa Központ. A körülményekhez így alkalmazkodva, a megszokott színvonalon, mindenki biztonságára ügyelve mutathatják be a tavalyi esztendő legjobb, legérdekesebb sajtófotóit. A Műcsarnok segítő szándékát elfogadva, az ország legnagyobb kiállítási csarnoka mellett, a Hősök teréről indítva, az Olof Palme sétány elejére telepített új installáción nézhetik meg – ezúttal az összes díjazott fotográfiát – az érdeklődők.

További infók 

Július 15-én este az Ivan & The Parazol mutatja be Budai Pop című új lemezét, amely immár az ötödik LP-je a zenekarnak. Ezen a lemezen kicsúcsosodik mindaz, amit a Parazol képvisel már több mint 10 éve, így a koncerten is egy őrületes, évtizedeken átívelő utazás várható.

A csapat előzenekara pedig ezen az estén az Aurevoir., a zsámbéki fiatalokból álló ethno-beat zenekar lesz. Zenéjükben koncepciózusan jelen van a sokszínűség; ahogyan a magyar, cigány, ír és délszláv népzene motívumai és az 1960-as évek beatzenéje, úgy a francia kávéházi sanzonok világa és a régi reneszánsz, barokk zene egyaránt alapul szolgál dalaikhoz.

További infók

Igazi sztárparádé várható az I. Budapesti Nemzetközi Sportfilm Fesztiválon, amelyen július 15-21. között ismert sportolók és sportrajongó szakemberek beszélgetnek a közelmúlt legjobb és legérdekesebb sportfilmjeiről az Art+ Cinemában. A Magyarországon páratlan kezdeményezés a sportfilmekre szeretné ráirányítani a figyelmet, olyan neves sportolók segítségével, mint Erdei Zsolt, Temesvári Andrea, vagy Vass Dóra. A programba kerülő hat egész estés dokumentumfilm és hét játékfilm különböző sportágakról szól, közülük több alkotás Magyarországon most látható először.

További infók 

Július 16., péntek

Július 16. és 18. között rendezik meg ismét a több mint egy évtizedes múltra visszatekintő Szentendrei Ister Napokat, azaz a Duna ünnepét. A város helyi hagyományaira, nép- és világzenei koncertekre épülő fesztivál az egyik legkedveltebb családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő gyermek- és vízisport-program, táncház, koncert – Pál István „Szalonna” és Bandája, Petruska, Talamba, Szabó Enikő, Góbé – várja a Szentendrére látogatókat.

További infók 

Budapest Parkos búcsúkoncertje után néhány évvel a Heaven Street Seven péntek este egy különleges koncertre áll össze ugyanazon a színpadon, ezúttal huszonötödik jubileumukat ünneplik. Egy közös időutazásra invitálnak, de hangsúlyozzák: ez egy egyedi, megismételhetetlen kirándulás a HS7 történelmébe, amelynek itt újból pont kerül a végére.

További infók 

A Fesztivál Akadémia Budapest keretében július 16. és 25. között 11 nap alatt 13 koncertet hallgathatunk meg 5 különböző helyszínen, ráadásul világsztárok lépnek fel külföldről és itthonról, ismert és ritkán játszott kamaraművekkel. Ezenkívül kiállítások, beszélgetések, előadások várnak rátok a a Zeneakadémián, a BMC-ben és más helyszíneken.

További infók 

A Lazarvs (korábban Apey & the Pea) 2008-as megalakulása óta számos külföldi és itthoni elismerést mondhat magáénak, többek között a 2015-ben és 2021-ben elnyert Fonogram-díjat (Az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele kategóriában) vagy a 2018-ban megnyert Nagy-szín-padot. Zenéjük magját a zúzós, klasszikus metál adja melyhez összetéveszthetetlen, sötét hangulatú előadásmód párosul. Őket hallhatjuk este a Barba Negrában, előttük pedig vendégzenekarként lép fel az eklektikus, Junior Artisjus-díjas Antares.

További infók

Pénteken ismét jógázhatunk a mindig pompás Filozófusok kertjében, ezúttal Krausz Diána (SwordandYoga) tart egy Feel Good Flow órát lassú, áramló mozdulatokkal, melyek ellazítják az elmét és a testet.

További infók 

Július 17., szombat

Július 17-én már negyedik alkalommal rendezik meg országszerte a Libegők Éjszakáját, amelyből természetesen ezúttal sem maradhat ki a Zugligeti Libegő sem. Ezen a napon rendkívüli nyitvatartás mellett várják a libegőzni vágyókat: 19.00 és 01.00 óra között, külön erre az alkalomra váltott retúrjeggyel lehet majd utazni.

További infók

Egy évvel az ötödik Budapest SUP Fesztivált követően elérkezett a hatodik lehetőség megnézni csodaszép fővárosunkat, Budapestet egy teljesen új szemszögből – a Duna kellős közepéről. Ezzel az eseménnyel nemcsak a hazai és külföldi SUP-társadalomnak kedveskednek a szervezők, hanem mindazoknak, akik hasonlóképp szeretik a természetet, nyitottak az új sportolási lehetőségekre, és szívesen megnéznék, megismernék Budapestet a várost átszelő folyóról is.

További infók 

Palya Bea évek óta visszatérő fellépője a Városmajori Szabadtéri Színpadnak, így szombaton újra meghallgathatjátok koncertjét. Ráadásul most az énekes-dalszerző új, Élet című lemezével – a szomorkásabb hangvételű Hazatalálok album után – tér vissza, amelyen az életöröm és az életigenlés kerül a középpontba. (x)

További infók 

A magyar vasút 175 éves fennállását július 17-én és 18-án, a Vasúttörténeti Parkban ünnepelheti meg minden érdeklődő számos érdekes és egyedülálló látnivalóval. Találó elnevezés a programra a járműparádé, hiszen a Park az állandó kiállításon kívül számos magyar és külföldi járműkülönlegességet is felvonultat majd, amivel egyben izgalmas időutazást is tehetünk a hazai és európai vasút múltjától a jövőjéig.

További infók 

A kétszeres Fonogram-díjas Kerekes Band a moldvai zene pulzálását idéző tempója kiegészül a riffközpontú furulya és koboz témákkal, másnéven ethno funk. A kezdetektől kísérletező ötösfogat hangzása azonban legalább annyira ered a rockzenéből, mint a hagyományos pásztorzenéből. Nemrég megjelent Water és hamarosan megjelenő Fire című lemezükön azonban visszatértek az akusztikus hangzáshoz: elhagyva az erősítőket, effekteket, elektronikát. Július 17-én a Dalinda énektrióval közösen egy olyan különleges élménnyel készülnek, ahol acapella és az instrumentális zene jól kiegészíti egymást. Közös műsoruk egyszeri és megismételhetetlen eseménye a Fonónak.

További infók 

Július 17-én újabb városi sétán vehetünk részt a Kortárs Építészeti Központ szervezésében, amely a Fővám téri Vásárcsarnok főbejáratától indul 10.00-kor.

 A séta során a föld alatt és Újbudán a felszínen is alaposan szemügyre vehetjük a számos építészeti díjat bezsebelt 4-es metró állomásait és a város egyik legsikeresebb városfejlesztési projektjét. Megtudhatjuk, hogy hogyan lehet 30 méter mélyen hatalmas tereket létrehozni, hogyan kell jól bánni a színekkel és mi lehet a titka annak, hogy a magán-, illetve állami beruházók sikeresen együttműködjenek.

További infók 

Július 18., vasárnap

Július 18-án, vasárnap egy 60 perces tárlatvezetés során az Ókori Egyiptom című kiállítás kiemelt műtárgyain keresztül ismerhetjük meg az egyiptomi civilizáció művészetét, szimbólumrendszerét, hitvilágát.

A Szépművészeti Múzeum programja során betekintést kaphatunk az ókori egyiptomiak első ránézésre évezredeken keresztül változatlannak tűnő, közelebbről megismerve azonban sokrétű és sokoldalú világába. Az ókori egyiptomiaknak az istenek, az emberek és a holtak birodalmáról alkotott elképzeléseire is több rálátásunk lehet a tárlatvezetés végére.

További infók 

Ahogyan azt már a hosszú évek alatt megszokhattuk, július 18-án, vasárnap ismét érkezik a Szimpla Háztáji Piac, ahol ezúttal is 30-40 termelő kínálja majd a finomságait. Kapható lesz sokféle sajt, méz, lekvár, szörp, zöldség-gyümölcs, valamint hústermékek, mangalica- és vadhús, frissen szedett és szárított gombák és szarvasgomba-különlegességek, fűszerek, szendvicskrémek – a közös bennük, hogy minden vegyszermentesen, közelről, termelőktől kerül a piacra, majd a kosarakba.

További infók 

Több szempontból is különleges lesz a vasárnap, hiszen a Tribal Marketet első alkalommal tartják meg az új helyre költözött Dürer Kertben, valamint ezúttal a Zengető Fesztivállal is összefogtak a szervezők. Amellett, hogy a két csapat árusai egy helyen mutatják be legújabb alkotásaikat, workshopokat is tartanak majd, és persze a kiváló zenei aláfestés sem maradhat el.

További infók 

Szintén ezen a napon, a Korzózz Velünk sétája során találkozások, randevúk, ismerkedések helyszíneit járhatjuk be egy sajátos belvárosi időutazás keretében. Rácsodálkozhatunk egy főúri palota szépséges báltermére, beleképzelhetjük magunkat a bál izgalmas forgatagába, ahol ráadásul megtanulhatjuk a hölgyek titkos legyezőnyelvét.

Végigsétálhatunk Budapest korzóin, a „véletlen” találkozások helyszínein, ahol mindenki ott volt valaha, aki látni és látszani kívánt. Meglátogathatjuk a közelmúlt évtizedeinek legendás találkahelyeit, lesz szó az internetes ismerkedésről és betekinthetünk egy valódi személyes társkereső rendezvény kulisszái mögé is. 

További infók 

Július 19., hétfő

Július 19-én, hétfőn este megnézhetjük a Mammut TetőnKutyák szigete című filmet, amelynek hőse Atari Kobajasi, a korrupt Kobajasi polgármester 12 éves nevelt fia. Mikor egy rendelet értelmében Megaszaki összes kutyáját egy széles kiterjedésű, hulladéklerakóként használt szigetre száműzik, Atari egymaga indul apró repülőjén a Szemét-szigetre, hogy felkutassa testőrkutyáját. Ott egy falka új barát segítségével belevág nagy kalandjába, ami megváltoztatja az egész város jövőjét.

További infók 

A Játszóház Projekt története szorosan összefonódik a Dürer Kerttel, így nem volt kérdés, hogy az új helyszínre is követik majd a Dürert. Itt hétfőn társasozhatunk először – akár barátainkkal, akár csatlakozva egy asztaltársasághoz – a kb. 10 köbméternyi társasjáték közül választva.

További infók 

Július 20., kedd

A havi rendszerességű Dalműhelyben ötödik alkalommal invitál a színpadra zenészeket, barátokat, társszerzőket Müller Péter Sziámi. A július 20-i Dalműhely egyáltalán nem uborkaszezon-jellegű: az Intim Torna Illegál és Kistehén zenekarokból ismert Dorogi Péter, illetve Baka Rebeka, az AŽUR énekese érkeznek két-két napidallal és mesélnek a dalírásról, alkotói folyamatokról. Mellettük fellép a rezidens ATMO, akik a Szakcsi Lakatos Béla által írt és általuk hangszerelt Hülye dalt és egy saját napidal-zenésítést prezentálnak.

További infók 

Július 21., szerda

A július 21-i Borszerda zöld tematikájával összhangban az Etyeki Kúria Sauvignon Blanc tételével várják a vendégeket. Az est során lehetőség lesz további fehér- és rozéborokat kóstolni, és egy igazi különlegességet, a szürkebarátból készült narancsborukat is bemutatják.

Magyar Nemzeti Galéria legnépszerűbb nyári programsorozata, a Borszerda idén immár tizedik alkalommal várja a képzőművészet és a bor iránt érdeklődő látogatókat. A rendezvény ismét izgalmas programot kínál júliusban: szerda esténként különleges kiállításokkal, izgalmas tárlatvezetésekkel és előadásokkal, élő zenével és borkóstolóval készülnek a szervezők. 

További infók 

Indigó, azaz Palágyi Ildikó zenéje az art-pop, a progresszív jazz és az élő elektronika találkozásából születő izgalmas zenei utazás, amelyen szerdán, 20.30-tól vehetünk részt a Budapest Jazz Clubban.

További infók 

Címkék