A Nemzeti Táncszínház idén is megrendezi az egyedülálló TáncPark programsorozatát Budapesten, mely július 14. és 22. között bemutatókkal, közös tánccal, könnyed és megismételhetetlen előadásokkal vár minket a hangulatos naplementében. A TáncPark egyik hívószava a #kövesdaritmust: az estek alatt nemcsak a kultúrát élvezhetjük, de interaktív programokra is számíthatunk, hiszen különböző táncokkal és lépésekkel ismerkedhetünk meg profi táncosok segítségével.
A 2021-es TáncPark programsorát egy pezsdítő, szenvedélyes társastánc-koktél nyitja meg. A Tangóvarázs • Argentin Tangó című előadás bohém milongával, kavargó valsszal és mágikus tangóval csábít minket. Másnap sem lesz kevesebb a pezsgés: a magyar tánc energiája tölti be a parkot. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekarának művészei hozzák el a szatmári vidék jellegzetes lépéseit. Az biztos, hogy a nyolc nap alatt nem fogunk unatkozni: megfordul a szabad ég alatti színpadon a Feledi János – Feledi Project, akik az Oláh Dezső Trióval idézik meg Bartók Béla zene- és folklórkettősének világát. A táncínyencek sem maradnak tartalom nélkül, a nyolc nap egyik estéjén a Varidance–Bartók Táncszínház művészeinek Magyar TáncRAPszódia című előadását nézhetik meg.
A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség az idei TáncParkra nem csupán a magyar néptánc lépéseit hozza, népviseleti bemutatóval is kedveskedik a közönségnek. Komolyságra nem kell számítani, jókedvre, kikapcsolódásra annál inkább: erre készül a PR-Evolution Dance Company Esti koktél című premierelőadása is, így ez alkalommal rendhagyó, szabadtéri bemutatót láthatunk majd. Nem marad ki a Duna Művészegyüttes sem a fellépők sokszínű kavalkádjából, a Szent Efrém Férfikarral közösen jegyzett produkcióban megidézik Bartókot, a tánc hagyományait, közös örökségünket. A TáncPark egzotikus tájakra is elkalauzol minket: a TálaMantra táncképei az indiai színpadi tánc világát mutatják be. Végül érkezik majd az éltető ritmus, a FlamenCorazónArte Táncszínház Caminosa, hogy gondolatban együtt utazzanak a közönséggel a flamenco lépésein keresztül az ismeretlenbe.
A TáncPark estjeire online lehet jegyet váltani, vagy az előadások előtt az újranyitott épületben található jegypénztárban, személyesen. A Nemzeti Táncszínház a pandémiás szabályok betartásával kiemelten vigyáz nézői és művészei egészségére, így védettséget igazoló okmánnyal, létszámkorlátozással látogathatjuk az előadásokat.
A TáncPark rossz idő esetén sem marad el, esős napokon a Nagyterem várja a nyári programsorozatra érkező közönséget.