We Love Budapest: Az alkotás alapvetően magányos folyamat. Téged mennyire viselt meg az elzárkózásról, a befelé fordulásról szóló elmúlt egy év?

Fekete Fruzsi: A pandémia időszaka alatt áttolódott a hangsúly az egyedi megrendelésekre, illetve nagyobb hangsúlyt fektettem a meglévő kollekció fejlesztésére. Például új darabokkal bővítettem a CURVES-kollekciót. Nehezen viseltem, hogy elmaradtak a külföldi bemutatkozási lehetőségek, és az inspirálódás sem ment könnyen. A tavalyi évben az Ékszerek Éjszakája – aminek én magam is szervezője vagyok – volt az egyetlen olyan rendezvény, ahol megmutathattam a művészi ékszereimet. Úgy érzem, kicsit szétforgácsolódtam, ezért szeretnék egy rövid időre megállni, időt szánni az autonóm munkára. Az a tervem, hogy egy picit elvonulok, és a nyarat az elmélyülésre, kísérletezésre fordítom. Remélem, ez lehetőséget ad majd arra, hogy arra az üzenetre fókuszáljak, amit a munkáimon keresztül át szeretnék adni.

WLB: Itthon is egyre többeket érdekel a kortárs ékszer, amely egy igen tág kategória, nagy alkotói szabadságot enged formai megoldásokban és anyaghasználatban egyaránt. Te mit gondolsz, mitől jó egy-egy kortárs alkotás?
 
F. F.: Befogadóként azért szeretem ezt a műfajt, mert a képző- és az iparművészet határán mozog: egy hihetetlenül izgalmas jelenség, ami engem mindig elvarázsol. Az ékszer megszokott fogalma kitágul: ezek inkább hordható szobrok, viselhető műalkotások, mintsem mindennapi viseletre szánt darabok. Gondolatokat közöl, gondolatokat ébreszt, meghökkent és kérdéseket vet fel. Akkor tetszik igazán egy kortárs tárgy, ha minden egyes eleme – az alapanyag, a forma, a kidolgozottság minősége – segít abban, hogy megértsem a gondolatot, ami a tárgy mögött húzódik. Lehet reakció a környezetre, a világra, az alkotó és a világ viszonyára, emellett egy lehetséges önkifejezési forma is, amit, ha valaki azonosulni tud vele, szívesen felveszi és büszkén viseli. Olyan, mint egy kitüntetés vagy kitűző, amivel üzenhetsz arról, hogy te magad milyen vagy, mit szeretsz, mit gondolsz a világról. Viselhető gondolat. Ha valaki azonosulni tud az ékszereimen keresztül az én gondolataimmal, az csodás érzés...

WLB: Az eddig bemutatott két kollekciódban sok a hasonlóság, mégis egészen eltérő karakterű darabok születtek. Mesélj, kérlek, a Leaves- és a CURVES-sorozatról!
 
F. F.: A LEAVES-kollekció Valenciában született. Ritkán éreztem akkora alkotói szabadságot, mint ott. Ez a környezet tette lehetővé, hogy egy korábbi koncepcióból, egy újonnan felfedezett anyaggal megszülessen a LEAVES-kollekció, ami anyukám csipetkeszaggatásából indul ki. Ösztönös, emberi mozdulatokat kerestem, repetitív folyamatokat, amik akár meditációs állapotot is eredményezhetnek: odafigyelés nélkül alakul az anyag az ember keze között, legyen az tészta, krém vagy vaj. Először az első statementdarabok készültek el, majd mindennapos viseletre szánt ékszereket terveztem belőlük. Először brossok készültek, később pedig komfortosabban viselhető fülbevalók, nyakláncok. Amikor új kollekción kezdtem törni a fejem, készítettem egy listát. Összegyűjtöttem, hogy miért szeretem a LEAVES-szériát, és próbáltam megfejteni a sikerének okát. Azt is lejegyeztem, hogy milyen fogalmakat kapcsolnék szívesen az új sorozathoz. „Térbeli, kilépni a síkból, vagány”: ilyen és ehhez hasonló szavak szerepeltek a második oszlopban. Ez volt a tervezés tudatos része, majd ahogy az lenni szokott, anyagot ragadtam. Nem szoktam ékszereket rajzolni, rögtön a matériával együtt gondolkodom. A papíron összeírt irányelvek mentén indultam el, de hagytam, hogy intuitívan jöjjenek elő a formák.

WLB: Mivel minden darab egyedi, mégis kollekciók része, hogy tudod fenntartani, hogy a „témán” belül maradj, mégis kihívásként tekints az egyes ékszerek elkészítésére?
 
F. F.: Számomra fontos szempont, hogy bármilyen méretben is készüljön az adott tárgy, megtartsa a kollekció stílusjegyeit. A méretekkel nagyon szeretek játszani. Szeretem kitapasztalni, kikísérletezni, hogy az adott sorozaton belül melyik a még működő legkisebb és legnagyobb elem. A különféle típusokkal is szoktam kísérletezni: a fülbevaló az, ami a legközelebb áll hozzám, és a CURVES-ből például csak egy évvel később lettek gyűrűk. Mivel mindegyik más, ez rengeteg izgalmas lehetőséget rejt magában. Amikor elkezdem formálni az anyagot az ujjaim között, nem tudom még, milyen lesz a végeredmény. Nem szeretnék kényszeresen megfelelni, hiszen alapvetően nem divatkiegészítőket készítek. Nem előre meghatározott keretek között gondolkodom, mert az túlságosan megkötné a kezem, és épp az az alkotói szabadság veszne el, ami az egész folyamat katalizátora. A kíváncsiság hajt, hogy az a darab viasz milyen lesz majd, amikor ékszerré válik. Persze ez azzal is együtt jár, hogy nagyon sok mintát készítek, és azokból válogatom ki a megfelelőket. Amikor rusztikus gyűrűt rendelnek tőlem, van, hogy tízet is megformázok, hogy ki tudjam választani azt, ami minden szempontból a legjobb. 

WLB: Részben a technika eredményezi az ékszereid karakterét, amelyek egyszerre kortalanok és nagyon is kortársak. Hogyan látod te tervezőként a munkáidat? 
 
F. F.: Két vezérfonalon fut a tevékenységem: a LEAVES és a CURVES mellett egyéb ékszereket is készítek megrendelésre. A másik fő irány pedig a kortárs ékszerek, autonóm darabok létrehozása. Nagyon fontos, hogy amikor alkotok, bármi legyen is az, nem támasztok elvárásokat magammal szemben, mert csak így tudom ténylegesen élvezni az alkotást. Azt gondolom, hogy az általam készített tárgyak ennek a vidám, szabad játéknak a végeredményei. Nem szeretem a derékszögeket, sem a tizedmillimétereket, és roppant szerencsésnek tartom magam, hogy rájöttem: az ékszer ilyen is lehet!

WLB: Az alkotói munka mellett csapatban is komfortosan mozogsz, hiszen készítettél már ékszereket a bőrrel dolgozó Veszprémi Gabival, sőt a H6 tagjaként is tevékenykedsz. Miért vonzóak ezek az együttműködések?
 
F. F.: Alapvetően egyedül szeretek dolgozni, de a Gabival való együttműködés nagyon inspiráló volt. Én nem szoktam színeket használni, Gabi viszont színes, vibráló, élettel teli tárgyakat készít. Izgalmas volt megtapasztalni ezt a termékeny dinamikát a közös tervezés során, élveztem, hogy kicsalogatott a komfortzónámból. A H6-tal más típusú együttélésünk van. Ott mindenki önállóan alkot, de csapatként haladunk előre. Közösen szervezünk kiállításokat, együtt szerepelünk külföldi kiállításokon. Elképesztően termékeny ez a közeg, sokat tanulok tőlük. Megfordultunk már együtt a bukaresti AUTOR Contemporary Jewelry Fairen, a valenciai Melting Pointon, az Athens Jewelry Weeken és a moszkvai FormContent galériában is.

WLB: Egyre több tehetséges ötvössel ismerkedhet meg a nagyközönség az Ékszerek Éjszakája során, amelynek jó néhány éve te is szervezője vagy. Miért tartod fontosnak, hogy ennyire aktívan részt vállalj ebben a rendezvényben? Mikor lesz a következő?

F. F.: Az Ékszerek Éjszakája a hobbim. Fontos lenne, hogy a magyar alkotók nagyobb figyelmet kapjanak külföldön és itthon is. Nagy a tenni akarás bennem, remélem, hogy mi is hozzájárulunk ahhoz, hogy elinduljon egy pozitív folyamat. Az idei egy rendhagyó esemény lesz: ismét a Ráth György-villa ad majd otthont a kiállításnak. Az előző évek gyakorlatával ellentétben már augusztus végén nyitunk, és egy olyan nagyszabású kiállítással készülünk, amire eddig még nem volt példa. Persze csak reménykedni tudunk, hogy minden az elképzeléseinknek megfelelően alakul!

Facebook
Instagram 
WEB

Címkék