A nosztalgia veszélyes dolog, néha a letűnt korszakok olyan aspektusát is megédesíti, ami anno kevésbé volt jó, sőt – sokszor így állunk a szocializmust övező hamis „régen minden jobb volt” sajnálkozással is. Ám ha a neonfényes budapesti utcák képeit nézegetjük, vagy a még megmaradt árválkodó szignálokba botlunk, bizony elfog minket a kérlelhetetlen retró hangulat – az MTVA csodás gyűjteményének fotóival most egy letűnt szakma aranykorát elevenítjük meg. Hogyan is készültek a fénycsövek, kik szerelték fel nem egyszer szédítő magasságokba a reklámokat, és mely utak voltak a legszínesebbek éjszakánként?
Van kedvenc neonotok? A Csemege, Patyolat, Orion, az antikváriumok kék baglya – megannyi ikonikus forma és név, amely még talán a fiatalabbaknak is ismerősen cseng, hiszen nem egy a mai napig felbukkan a városi főutak mentén. De miért épp ott koncentrálódtak, és mikor is árasztották el a budapesti utcákat? Az MTVA Archívumában nemcsak a jól ismert, kivilágított éjszakai sugárutakról és ismertebb logókról találunk fotókat, de a gyűjteményükkel bekukkanthatunk a színfalak mögé is.
Hol találhatóak meg a képek?
Az MTVA archívumai – a Fotótár, a Rádióarchívum, a Kottatár és a Sajtó- és Mozgóképarchívum – az egészen korai időszaktól, 1887-től rendszerezik a magyar történelem és kultúra emlékeit, hangi és képi kincseit. A Nemzeti fotótárban 270 ezernél is több fényképet nézegethetünk online, sorozatunkban most ezek közül válogatunk ki érdekes budapesti jeleneteteket, vagy ikonikus városképi sorozatokat.
„Neonfényes Budapest, oly csodás, ha jön az est. Ha kigyúl ezernyi fény, szinte égi tünemény ez a színes látomás" – énekli Németh Lehel, ami nagyon romantikusan hangzik. Ám a Kádár-kori színes éjszakai kavalkád mögött is szocialista korszak kemény rögvalósága áll – a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusán 1970-ben határozatban mondták ki a neonosítást – azaz köznapi nyelven szólva pártutasításra ragyogott fel a pesti éjszaka.
A cél természetesen Budapest világvárosiasabbá tétele volt, ha mást nem, legalább ilyen külsőségekben vetekedjen a feslett nyugat metropoliszaival. Mivel Budapest második világháborús ostroma alatt nem hogy a neonok, de a tetők is javarészt elpusztultak, a korábbi fényreklámokból nem maradt semmi – pedig az első fények már 1908-ban felgyúltak a Szent István körút és a Nyugati tér sarkán – a világító fénycsövekkel a Brázay-féle mentaszeszt reklámozták.
A két világháború között pedig már mozgó reklámok is voltak, ráadásul az éjszakai kivilágításon nagyot lendített az a mozgalom is, amit a Magyar Elektromos Művek kezdeményezett – támogatták nemcsak a fényreklámok elhelyezését, de a kirakatok kivilágítását is.
Persze ekkor még dúlt a kapitalizmus, így a reklám ennek természetes velejárója volt, ám a hirdetés mellett már ekkor hangsúlyozták, hogy az ilyen neonok a ragyogó világváros elengedhetetlen kellékei is. De vissza a szocialista világ fényeihez – a főváros vezetése már 1968-ban életre hívott „neonosítási-programot”, csak ezt erősítette meg két évvel később a már említett jubileumi X. pártkongresszus.
Már ennek gyümölcseként Rózsa Gyula az 1971-es Budapest hasábjain hosszas eszmefuttatásban taglalta a neonokat – és nem túl hízelgő róluk a véleménye – ami a mai reklámkultúra és ködös szemű retró nosztalgia felől olvasva külön érdekes. A röpke 2-3 év alatt felszerelt 19 000 neonreklám minőségileg elég vegyes volt szerinte.
„Milyenek hát a pesti neonok? Laposak. Átvitt értelemben nagyon sokszor, a szó konkrét értelmében majdnem mindig. Essék szó először a konkrét laposságról. A pesti neonreklámok nagyobbik része nem neonreklám, hanem világító cégtábla. Pontosan azon a helyen, ahol a cégtábla évszázadok óta található – az üzlet bejárata fölött, a fallal egy síkban –, pontosan azt a feladatot tölti be, mint a cégtábla: hirdeti, hogy alatta mit lehet kapni. Az igazi fényreklám viszont térbeli, mint a cégér volt hajdanán: kiugrik a falból merőlegesen, háztetőkön fut végig és két házsor között feszül, nappal erős láncon tartja, éjjel a sötéten lángbetűkkel éteri magasba emeli hirdetnivalóját. Ezekből van kevés Budapesten.“
„Milyenek hát a pesti neonok? Laposak. Átvitt értelemben nagyon sokszor, a szó konkrét értelmében majdnem mindig. Essék szó először a konkrét laposságról. A pesti neonreklámok nagyobbik része nem neonreklám, hanem világító cégtábla. Pontosan azon a helyen, ahol a cégtábla évszázadok óta található – az üzlet bejárata fölött, a fallal egy síkban –, pontosan azt a feladatot tölti be, mint a cégtábla: hirdeti, hogy alatta mit lehet kapni. Az igazi fényreklám viszont térbeli, mint a cégér volt hajdanán: kiugrik a falból merőlegesen, háztetőkön fut végig és két házsor között feszül, nappal erős láncon tartja, éjjel a sötéten lángbetűkkel éteri magasba emeli hirdetnivalóját. Ezekből van kevés Budapesten.“
Milyen színű valójában az igazi neon, és hogyan is működik?
A neoncső egy olyan kisnyomású (ritkított) gázzal töltött világítótest, amelyben az üvegcső két végébe forrasztott elektródákra kapcsolt nagyfeszültség hatására a csőben lévő gáz világít, fluoreszkál. A kisülés pontosan követi a cső alakját, és színe csőben lévő kisnyomású gáztól függ. A széndioxid fehér, a higanygőz kék, hélium sárga színű, a neon pedig ragyogó piros fényt ad. Ez utóbbit használták leggyakrabban a fényreklámokban, így igaz kissé tévesen, de végül mindegyik színre a neon elnevezés használata terjedt el. Amúgy a neonreklámok története a 19. közepén indult, a tudósok ekkor fedezték fel, hogy a különböző gázokkal töltött üvegcsékben elektromos áram hatására színpompás jelenségek keletkeznek – innen már csak egy lépés volt az üvegrudak tetszőleges formára való hajlítása és az egyedi feliratok, és minimalista vonalvezetésű rajzok készítése.
Hasonlóan nem volt elragadtatva a Népszabadság publicistája sem A reklám kamasz című írásában 1970-karácsonyán így fakadt ki:
„Ha az esti városkép fényreklámjait nézzük, csupa tőszavakat látunk: Étterem, Cipőbolt, Ibusz, Cukrászda, Hentesáru, Divatáru, Mintabolt. Vagy pedig értelmetlenségeket. A budapesti November 7-i téren fenn a magasban főhelyen világít két sárga betű: EF. Ez a két betű az Elzett-gyár ’reklámja’. (…) Azt mondják erre az illetékesek: ez a külföldiek miatt kell, az export miatt. Valóban, ez igaz lehet. Sétál este a Körúton az amerikai nagytőkés, meglátja a sárga EF-et és azonnal több vagon zárat és lakatot rendel.“
„Ha az esti városkép fényreklámjait nézzük, csupa tőszavakat látunk: Étterem, Cipőbolt, Ibusz, Cukrászda, Hentesáru, Divatáru, Mintabolt. Vagy pedig értelmetlenségeket. A budapesti November 7-i téren fenn a magasban főhelyen világít két sárga betű: EF. Ez a két betű az Elzett-gyár ’reklámja’. (…) Azt mondják erre az illetékesek: ez a külföldiek miatt kell, az export miatt. Valóban, ez igaz lehet. Sétál este a Körúton az amerikai nagytőkés, meglátja a sárga EF-et és azonnal több vagon zárat és lakatot rendel.“
Persze-e mögött az is állt, hogy szinte feloldhatatlan ellentétet jelentett a szocialista tervgazdaság eszméjét összeegyeztetni kapitalista fogyasztást propagáló reklámokkal, így valami vállalható középutat kellett találni, amit Vásároljon készruhát!, vagy a Cipőt a cipőboltból és a Ne szemeteljen féle üzenetekben (is) véltek felfedezni.
Mégis, az 1970-es és 80-as éveket az aranykornak tartják, amikor a főbb útvonalak mentén az üzleteket kötelezték a neonok elhelyezésére és felszólították a nagyobb állami vállalatokat is, hogy a költségvetésük egy részét látványos neonreklámokra költsék. Ezért találjuk ma is a legtöbb relikviát elsősorban a Rákóczin, az Üllőin, a Körúton, valamint a pályaudvarok környékén, de híres volt a Kígyó és Váci utca fényei is.
A neonokat ekkoriban a Fővárosi Neonberendezéseket Gyártó Vállalat berkein belül tervezték, készítették el, és ők végezték a szükséges javításokat is. Bár a korabeli kritikák eleinte hiányolták a kreativitást – a korabeli grafikusok keze alól mégis csodás dolgok kerekedtek ki, a gyártás standardizálása ellenére is.
Mára már alig maradt valami ezekből az egykori reklámokból a színes képeken és emlékeken túl – bár kísérletek vannak a megmentésükre, vagy legalább katalogizálásukra, ahogy azt a Neon Budapest, vagy az Elektrotechnikai Múzeum udvarán található minikiállítás teszi a felújított klasszisokkal – de nagy részüknek a sorsa már rég megpecsételődött.
