Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán jelentette be a mai kormányülést követően, hogy újabb korlátozásokat vezetnek be a koronavírus-járvány egyre gyorsabb terjedése miatt.

Ma éjféltől ismét életbe lép a rendkívüli jogrend, melynek 90 napra történő meghosszabbítására kérik az országgyűlést, illetve az ingyenes parkolást is újra bevezetik. Rendezvényeken, színházakban, mozikban csak minden harmadik széken lehet majd helyet foglalni – természetesen kizárólag maszkban –, a szórakozóhelyeket pedig teljesen bezárják, ugyanis az operatív törzs szerint ezeken a helyeken lehetetlen betartatni az eddigi korlátozásokat.

Visszatér továbbá a kijárási korlátozás is éjfél és hajnali öt óra között, a reggeli és a déli csúcsforgalomban járatsűrítést rendelnek el a tömegközlekedésben. Orbán arról is beszélt, hogy az orvosok bérét megemelik, és bár az egészségügyi dolgozók emberfeletti munkát végeznek, ez sajnos valószínűleg nem lesz elég, és decemberre kórházaink elérhetik kapacitásuk végső határát. Emiatt a végső megoldás a vakcina lehet, ami a miniszterelnök szerint már látótávolságon belül van.

Címkék