Titkos kokainbarlangok, az elit viselt dolgai, szadomazó játékszerek, különös halálesetek, bűnösök és bohémek. A kokain magyarországi történetének kezdete nagyjából 100 évvel ezelőttre tehető, a vége pedig még nem látszik, a legdrágább drog köszöni szépen, jól elvan nálunk is. Egy városi sétán jártunk be pár nevezetes, ikonikus helyszínt a Maffiózók mackónadrágban című könyv szerzőjével, Dezső Andrással új könyve, a Magyar kóla kapcsán, mely a kokain magyarországi történetét dolgozza fel.
Dezső András újságíró tavalyi sikerkönyve (Maffiózók mackónadrágban) a hazai szervezett bűnözés történetét dolgozta fel, de ezzel párhuzamosan a szerző egy másik könyvön is dolgozott már akkor, ami idén jelent meg, és a kokain magyarországi történetét dolgozza fel a kezdetektől napjainkig, sok-sok budapesti helyszínnel és történettel. A tematikus városi sétákat szervező Hosszúlépés akárcsak Dezső András első könyvéből, úgy ebből is fejlesztett egy izgalmas belvárosi túrát, melynek ugyan csak a rövidített verzióján vettünk részt, de még ez a röpke óra is számtalan izgalmas sztorival szolgált. Visszarepültünk az időben 100 évet, és a múlt század 20-as, 30-as éveiben kalandoztunk, az akkori bulinegyed utcáin – a szerző, Dezső András vezetésével.
A 100 évvel ezelőtti bulinegyed és a mai nagyjából fedte egymást, de csak nagyjából. Ami a mai bulinegyed egyik legszéle, az volt annak idején a közepe. A Nagymező utca a mulatóival (pl. Vörös Malom, Kék Madár), a kávéházaival (pl. Ámor és Orfeum), a mozijaival (Radius, Tivoli, Turán), szállodáival és panzióival volt a forgalmas közepe, a környező kis utcák (pl. Zichy utca, Hajós utca) pedig a mélye, vagy ahogy a könyv is fogalmaz: „a budapesti éjszakai élet földi paradicsomai” ezekben a kisebb utcákban bújtak meg. Ezek egy részéről a nagyközönség nem is nagyon tudott, csak a beavatottak, mert egyébként nem voltak nyilvános helyek, volt, amelyik lakóháznak álcázta magát, miközben például titkos kokainbarlang vagy bordélyház, netán a kettő egyben rejtőzött a falai mögött. Csak és kizárólag jelszóval lehetett belépni, és gyakran több napig is ott ragadt a vendég.
A 100 évvel ezelőtti bulinegyed a VI. és VII. kerületeket érintette, és hasonlóan vibráló volt, mint a mostani, csak persze kevesebb volt a turista meg a szórakozóhely. Drog tekintetében viszont, legalábbis ami a kokaint illeti, nem volt különbség. Pedig a „fehér méreg” – így nevezték a korabeli lapok a kokaint – akkor sem számított olcsó mulatságnak: akárcsak manapság, úgy annak idején is 25-30 ezer forintnak megfelelő összegért lehetett hozzájutni grammjához, ami egy jó minőségű férficipő árával volt egyenlő. Vagyis a kokain már akkor is a jobb módú rétegek, az elit drogjának számított.
A kokain az első világháború végén meg az azt követő pár évben terjedt el Magyarországon, és elsősorban a megszálló román katonáknak köszönhetjük a drog hazai megjelenését. Merthogy ők hozták magukkal. Bevetették magukat az éjszakába, ahol a prostituáltakkal is megosztották a cuccot, akik annak rendje s módja szerint rá is szoktak – így ők lettek az első dílerek, majd hozzájuk csapódtak a kávéházak és a mulatók felszolgálói és pincérei is. A román katonák mellett a kokain hazai elterjesztéséből még a külföldről ideérkezett üzletemberek, illetve a Nyugat-Európát megjárt magyar artisták is kivették a részüket.
Az új szer nagyon gyorsan, szinte vírusszerűen terjedt el a városban és az országban, letaszítva az első helyről az addig drogpiacvezető morfiumot. A korabeli sajtó is gyorsan reagált, és pillanatok alatt démonizálni kezdte a kokaint – teljes joggal. Pedig a kokain eleinte gyógyászati célokat szolgált. Német vegyészek állították elő laboratóriumi körülmények között az 1800-as évek második felében, mert a szer alkalmas volt éhség- és fájdalomcsillapításra, sőt élénkítő hatása is volt. Ekkor még a hazai sajtó is pozitívan írt a patikákból is beszerezhető szerről, amit mandulagyulladás, torokfájás, sőt még aranyér kezelésére is használtak. Pedig sokan hamis receptek segítségével és épp a gyógyszertárakból szerezték be a heti kokainadagjukat. Eleinte a hatóságok sem vették túl komolyan az új szert, ha lebukott egy díler – mondjuk, hamis recepttel – vagy egy fogyasztó, megúszta a dolgot egy pénzbírsággal.
A Magyar kóla elnevezésű, a könyv alapján felépített városi sétában van egy végül is viccesnek mondható momentum is. Amikor megáll a csoport egy sarkon, ahol a túravezető rámutat az ott álló, teljesen hétköznapi és ingerszegény illatszerüzletre vagy zöldségesre, majd elárulja, hogy 100 évvel korábban ott még egy kávéház vagy egy mulató állt, az éjszakai élet fontos terepei, a bűn és a bohémság melegágyai, ahol a fél város beszerezte a kokaint. De idesorolható a Zichy utca 31. alatti lakóház is, ami már egy ideje lakatlanul áll, és akár nap mint nap elmegy mellette az ember anélkül, hogy megsejtené, milyen sorsfordító események is zajlottak ott az 1929-es év januárjában.
1929. január 16-án Bajza utcai bérelt szobájában talált rá a házinéni a szörnyű állapotban lévő báró Kövess Jenőre, a harminc év körüli aranyifjúra, aki egy nagyon gazdag arisztokrata családból származott, az Andrássy úton volt menő dohánykereskedése, betöltött pár jól fizető tisztséget, és mindemellett az éjszakai élet ismert figurája is volt. Utóbbi tekintetben viszont nem volt tipikusnak mondható, mert nem a folyton nagy hangon dorbézoló, bordélyházba sokat járó alakja volt az elitnek, hanem pont ellenkezőleg, komoly, csendes és visszahúzódó volt. De sejteni lehetett, hogy kettős életet él.
Báró Kövesst a szállásadója eszméletlen állapotban, összeverve találta meg az ágyában, tele sebekkel. Kórházba szállították, de nem volt hajlandó megmondani, mi történt vele, ráadásul pár napra rá tüdőgyulladás vitte el. A rendőrök azonban nyomozni kezdtek, és lassan összeállt a kép. Eszerint a báró egy baráti összejövetelről a Zichy utca 31-be vitette magát taxival. A cím kívülről egy sima lakóház képét mutatta, ám a házkutatás felderítette, hogy ennél jóval többet rejtettek a falak: nemcsak bordélyház működött itt, hanem jól hangszigetelt szadomazóklub és kokainbarlang is. Báró Kövess pedig annyira túltolta magát a droggal, hogy önkívületi állapotba kerülve törni-zúzni kezdett és összeverekedett több vendéggel meg a kidobókkal, akik végül a véresre vert, hiányos öltözetű férfit kidobták a lépcsőházba – ekkor fázott meg, aminek a szövődményeibe
később belehalt.
Ez az eset a kokain magyarországi történetének fordulópontja lett. Addig ugyanis aránylag elnézőek voltak a hatóságok, csínján bántak a szerrel és annak használóival meg kereskedőivel, sok emberhez pedig el sem jutott a híre annak, mi is történik Budapest belvárosában, a mulatók környékén. Mivel azonban a Zichy utcai eset középpontjában a társasági élet egyik jól ismert alakja, egy korabeli celeb állt, a lapok felkapták a hírt. Ekkor már nemcsak felsejlettek a kokainfogyasztás és -kereskedelem veszélyei, hanem valóságossá váltak, kézzelfogható bizonyossággá. Így hát a viszonylagos nyugalmi időszaknak ezzel vége szakadt, a hatóságok pedig innentől kezdve komolyabban kezelték a kokaint meg a hozzá fűződő bűnügyeket is. A szigor kora elkezdődött, és a mai napig tart. Ami érthető is, hisz, mint tudjuk jól, a drog rossz, ez alól pedig a kokain sem kivétel.
