Szentendrére két irányból tekerhetünk ki: a kevésbé tetszetős megoldás a 11-es főút mentén vezet – egyenes, unalmas, kiszámítható és gyors. Nem véletlenül vették igénybe a bringások mindig is a másik irányt: ez jórészt a Duna partján halad végig, érinti a Rómait, aztán jön egy hosszabb szakasz a töltésen, majd egy vadregényes kalandozás az ártéri erdőben.
Ezek után viszont egy borzalmas állapotú, hosszú rész következett, ahol vagy tolta az ember a kerékpárt, vagy csak lépésben haladt, de még úgy is kirázta belőle a lelket az útnak csak nagy jóindulattal nevezhető kátyúparadicsom, ami után az újabb erdős, gyakran sáros és hepehupás szakasz is kifejezetten jól esett, nem beszélve a Szentendre előtti, már ismét rendezett szakaszról. Amikor pedig megérkezett az ember Szentendrére, a „csak a szépre emlékezem” jegyében arra jutott, hogy az út legalább változatos volt – de haza azért már a 11-es út mentén tekert vissza.
Ez a forgatókönyv idén nyáron viszont végre módosult: rendbe tették ugyanis a Római-part után következő szakaszt, és ha nem is a teljes hosszán lett jól kerékpározható a bringaút (erről később), a legproblémásabb részt sikerült teljesen felújítani. Méghozzá maradéktalanul.
De ne rohanjunk ennyire előre! Egyelőre jussunk el a Római partig. Ha Budáról jön az ember, akkor a Duna-part mentén halad, a Batthyányi tér-Margit híd-Szépvölgyi út tengelyen. Közben van egy gyalogos felüljáró, ahol csak tolni lehet a vasat, majd a Szentlélek tér következik és az óbudai Fő tér a Várakozók esernyőt tartó alakjaival és macskaköveivel, aztán a Filatorigát, és a víztoronnyal teljes Graphisoft Park mentén eljutunk az Újpesti vasúti híd budai hídfőjéig, ahol azok csatlakoznak be, akik Pestről érkeznek. Ők is a Duna mentén közelíthetik meg a Szentendrére vezető bringautat: a Margit hídtól (sőt, már a Parlamenttől) kezdve végig a folyóparton vezet az út, ami elhalad az Árpád híd alatt, illetve a Dagály és a Duna Aréna mellett, hogy aztán keresztülvágjon a még mindig épülő-szépülő, gigantikus lakótelepen, a Marina lakóparkon, el a Duna Plaza előtt, majd eljusson az Újpest vasútállomásig, ahol feltekerünk a már említett Újpesti vasúti hídra, a budai oldalon pedig le.
Ezzel el is érkeztünk a Római-partra. A felújítás után ez maradt a szentendrei út bringás szempontból gyenge szakasza: kavicsos, hepehupás, széttöredezett, ráadásul időnként le is kell szállni a kerékpárról, olyan sok a gyalogos.
A Római után viszont már szinte sétagalopp az út egészen Szentendréig. Az ártér térköves, részben a víz közelsége miatt, másfelől pedig a környezetre nem lett volna jó hatással, ha elkezdenek aszfaltozni. Az ártér után viszont új szakasz következik, ami az említett rossz szakaszt elkerüli a Lupa-tó felé, ráadásul útközben még egy pihenőt is felállítottak padokkal, árnyékot vető napvédővel és bringatárolókkal.
A Lupa után, Szentendre határához érve egy U alakú részt – ami szintén nem volt túl jó állapotú – mostantól levághatunk az útból, mert a Dera-patakra került egy új fémhíd, és amint ezen áthajtunk, már csak pár perc a végállomás, Szentendre belvárosa és a korzó.
Hogy mennyire jó ötlet volt végre rendbe rakni a szentendrei bringautat, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a még mindig napsütéses, de már szeptember végi napon, amikor sokadik alkalommal tettük meg a távot, meglepve tapasztaltuk, milyen sokan tekernek még rajtunk kívül. Kis túlzással olyan volt a Római-partot követő, felújított szakasz, mint a balatoni sztráda egy-egy nyári hétvégén. Sokan voltak, és elegen is: kényelmes bringás tömeg tekerte le a távot, edzett sportemberek éppúgy, mint családok, hobbisportolók és baráti társaságok, gyerekek, felnőttek és idősebbek is – egyszóval mindenki, aki szeret kerékpározni.
Mostantól, ha Szentendre felé vesszük az irányt, egyre kevésbé kell szívni a fogunkat az út gyatra minősége miatt. Ez pedig mindenképpen jó hír – leszámítva a lustákat, mert nekik eggyel kevesebb kifogásuk akad a jövőben, ha valaki bringázni hívja őket Szentendrére – a rossz minőségű útra mostantól nem lehet majd hivatkozni.
