„A műgyanta nekem egy impulzív szerelem” – Abonyi Alma-interjú

We Love Budapest: A kézi munkával készülő szénszövet táskáid kapcsán ismerték meg a legtöbben a neved. Az utóbbi időben azonban máshova került a fókusz a munkádban. Mi ennek az oka?

Abonyi Alma: Valóban egy picit háttérbe szorult ez a vonal, de nagyon sok ötletem van, és alig várom, hogy nekikezdhessek a megvalósításuknak. A karbonszövet/epoxigyanta táskák voltak az első termékeim, amiket a mai napig imádok. Mind munkaigényes, egyedi darab, amelyeket teljes egészében én készítek, a formaöntéstől kezdve, az utolsó simításokig. Elég szoborszerű objektek, ami egyszerre utal a megjelenésükre, az elkészülés módjára és idejére, és persze az áruk is ehhez igazodik. Az első pillanattól tudtam, hogy ez egy szűk rétegnek szóló széria, de mégis ezzel kerültem fel az itthoni dizájntérképre.

Szerettem volna azonban, ha a táskáim egy szélesebb réteg számára is elérhetők, így párhuzamosan elindítottam egy bőrből készülő, picit más hangulatú vonalat. Bár ezt az irányt is nagyon szeretem, hiszen nagyon klassz visszajelzéseket kaptam, egy idő után mégis azt éreztem, hogy a két kedvenc területem, a szobrászat és a gyanták, már szinte csak a megrendelések szintjén vannak jelen a márkában. Hiányzott a szabad alkotás, ugyanakkor a vevőkkel folytatott párbeszédet, közvetlen kapcsolatot is szerettem volna megtartani. Tulajdonképpen így merült fel, hogy workshopokat tartsak, hiszen ebben sok minden egyszerre van jelen, ami fontos nekem. Saját kedvem szerint építhetem fel a tematikát, gyantákkal dolgozhatok, ami a szívem csücske, közösségben dolgozva megoszthatom a tudásom, és láthatom az örömöt az emberek arcán, akik egy-egy kurzus végén saját maguk készítette tárggyal, élménnyel gazdagodnak. Ez most nagyon feltölt.

WLB: A workshopok indulásával egy időben új helyre is költöztetted a stúdiót, ami jóval ambiciózusabb vállalás, mint egy szimpla műhely. Hogyan jellemeznéd a Rezina Stúdiót?

A. A.: Tavaly február környékén körvonalazódott a költözés ötlete. Eleve nagyobb helyben gondolkodtam, olyanban, ami műhelyként és közösségi térként, workshophelyszínként is használható. Végül hosszú keresgélést és jó pár hónapos felújítást követően tavaly október elején tudtam beköltözni. Eleinte négy alkotó barátommal közösen szerettük volna használni, de aztán a szobrász és egyéb alkalmazott munkáimmal szépen lassan belaktam az egész teret. A nyugodt alkotás mellett nekem fontos a közösségi lét is, két barátnőmmel már célegyenesbe is fordult az együttműködés. Egyikük viaszvesztéses technikával készülő ékszeres workshopokat tervez, a másikuk szobrász, ő pedig egy különleges kompozit technikát kísérletezett ki, amellyel faliórakészítő alkalmakra készül.

WLB: Sok szálon kötődsz a gyantához, és mielőtt szobrász lettél, vegyészmérnöknek készültél.

A. A.: Anyukám rajztanár, úgyhogy amióta az eszemet tudom, folyamatosan matattam valamin. Nem rajzolok különösen jól, a háromdimenziós alkotás az igazi terepem. Sokáig agyagoztam, de csak egyfajta levezetésként, igazán a matek és a kémia érdekelt. Olyannyira rajongtam ezért, hogy tíz évig korrepetáltam is matekból. Aztán egy barátom egyszer kitalálta, hogy csináljunk egy szörfdeszkát. Ahogy elkezdtük, rögtön azt éreztem, hogy itt együtt van minden, amit szeretek: megvan ez a kutyulgatós dolog a kémiából, de létre is hozunk valamit. Szóval akkor eldőlt, hogy ezzel tovább fogok foglalkozni. Amikor a képzőre jártam hat évig csak műgyantákkal foglalkoztam. Nem mondom, hogy egyszerű volt, hiszen 2005-ben még egyáltalán nem volt annyira ismert anyag, mint ma, és szinte kizárólag az ipari felhasználása volt jellemző.

WLB: Hogyan találtál rá erre az anyagra?

A. A.: Engem kizárólag a víztiszta vagy színezhető változatok érdekeltek, amiket művészeti célokra lehetett használni. Eleinte autó- és hajóipari laminálógyantákat használtam. Gyakorlatilag heti rendszerességgel lejártam egy ilyesmiket árusító boltba, ahol előadtam az ott dolgozók számára igencsak meredek ötleteimet, tanácsokat kértem, szóval próbáltam a lehető legtöbbet megtudni. Iszonyú sokat kísérleteztem, és bár szinte soha nem sikerült megvalósítanom, amit elterveztem, mégis mindig felfedeztem valami izgalmasat. Például mindig megrepedtek a tárgyaim, de egy idő után beleszerettem ezekbe a hibákba, és azzal kezdtem foglalkozni, hogy hogyan tudom ezeket én irányítani. Egyébként a worshopokon is azt látom, hogy a résztvevők félnek hibázni. Pedig csak így lehet új dolgokat felfedezni.

WLB: Az eltelt hónapokban a karantén idején bőven volt is időd kísérletezni. Hogyan élted meg ezt az időszakot?

A. A.: Az első héten nagyon bedepiztem, magával rántott ez az új ismeretlen és bizonytalan helyzet. Arról nem is beszélve, hogy, mint minden tervezőnél, a tavasz egy nagyon aktív időszak. Én is ekkora terveztem egy új kollekció gyártásának elindítását, pörgettem volna a workshopokat, de sajnos közbeszólt a vírus, és gyakorlatilag napok alatt minden leállt. Úgyhogy elkezdtem szépen sorra venni, hogy mik azok a dolgok, amikre eddig nem volt időm, pedig fejlesztésre szorulnak. Így utólag úgy látom, hogy nagyon jól jött ez a nyugodtabb időszak, és egy olyan hosszú távú építkezés kezdődött, amire szükségem is volt. Összeállítottam egy sok-sok tudnivalót, tapasztalatot tartalmazó e-bookot a műgyantákról, elindítottam a Rezina webshopot, elkészültek az első DIY Reziboxok és a hozzájuk kapcsolódó oktatóvideók, amit kifejezetten azoknak szántam, akik nem tudnak személyesen részt venni a tanfolyamokon, de készítettem egy csomó mintadarabot, sőt a foglalkozások felépítésén is sokat csiszoltam.

WLB: Milyen terveid vannak a nyárra?

A. A.: Heti több alkalommal is lesznek workshopok. Ezek elég széles skálán mozognak, de alapvetően élmény- és tárgyközpontúak. Jellemzően ékszereket és lakásdekorációs tárgyakat lehet készíteni különféle tematikák mentén. Vannak abszolút kezdő, illetve átfogóbb programok. A lakásdekorációs termékskála is egyre szélesebb, és több dekoratív technikával is megismerkedhetnek a jelentkezők. Több mint tízféle tanfolyam érhető el, és szerintem folyamatosan találnak újdonságot a visszatérő résztvevők is. Emellett különféle alkalmazott területeken is dolgozom, sok filmes munkám is van. A napokban jött ki például annak a sci-finek az előzetese, amelyhez a főszereplő, Stacy Martin robot maszkját készítettük el. Ez egy három elemből álló szilikonszerkezet, ami tökéletesen illeszkedik az arcra. Szuperizgalmas, sok kísérletezést igénylő feladat volt. Mellette persze gomolyognak az ötletek a fejemben a táskás vonalon is. Nagyon vágyom arra, hogy azt is folytathassam.