Analóg kontra digitális
A rádióhallgatás ugyan hazánkban közel 100 éves múltra tekint vissza, mégis képes napról napra megújulni. A megjelenése idején még igen keveseknek volt lehetősége hallgatni, ugyanis a háztartásokban csak elvétve akadt alkalmas készülék, illetve a lefedettség is eléggé korlátozott volt.
Ahogy azonban teltek az évtizedek, a rádiózás szélesebb tömegek számára vált elérhetővé, és egyre népszerűbb lett. A csatornák kínálata folyamatosan bővült, illetve a már meglévők is többféle stílusú zenével, valamint változatos műsorokkal rukkoltak elő. Bár a televízió megjelenése némileg beárnyékolta a rádió térhódítását, azonban mind a mai napig rengeteg rajongója akad.
Az internet elterjedésében a rádiócsatornák tulajdonosai is felismerték a lehetőséget, és egyre többen kezdték el online is sugározni adásukat. Az internetes rádióközvetítés előnye, hogy a digitális jelátvitelnek köszönhetően a minőség sokkal tisztább, és nem kell számolni az oly bosszantó recsegéssel, zúgással, sistergéssel sem. A másik nagy fölénye az analóg FM-sugárzással szemben, hogy az online rádiózásban nincsenek lefedettségi korlátok: ahol elérhető az internet, ott lesz rádió is, függetlenül attól, hogy a stúdió a szomszédunkban van vagy épp több ezer kilométerre.
Hogyan rádiózz az interneten?
Ha te is szeretnél modern, “huszonegyedik századi” módon hódolni a rádiózás élvezetének, akkor ezt néhány egyszerű lépésben megteheted. Először is szükséged lesz egy olyan interneteléréssel rendelkező eszközre, amelyen futtatható valamilyen böngészőprogram. Ez lehet akár számítógép, laptop, tablet, okostelefon, de akár okos TV is.
Ezután nincs más dolgod, mint ellátogatni az Online Rádió weboldalára, ahol az ország legnépszerűbb rádiói várják, hogy te is rendszeres hallgatójuk legyél. A listában számos csatorna elérhető, köztük olyanok is, amelyek nem rendelkeznek frekvenciával, kizárólag az interneten közvetítenek.
Kattintással egyszerűen váltogathatsz a számodra szimpatikus rádióadók között, vagyis nincs szükség hangolásra, keresgélésre. Egy fülhallgatóval és a mobiloddal bárhová magaddal viheted a kedvenc csatornádat, ha pedig az autódban Bluetooth-képes rádiókészülék van, akkor akár vezetés közben is elérhetőek az online adások.
Ne feledd: az internetes rádiózás nem ismer határokat. Ha szeretnéd, mindenhová veled tart, bármerre is légy a nagyvilágban.