Egy 19. századi zsidó család otthonába leshetünk be a Csányi utca 5.-ben

A 18. században Erzsébetvárosban telepedett meg először a zsidó lakosság Pesten. Központjuk az úgynevezett Orczy-ház lett, amely a mai Madách tér helyén állt; a zsidó lakosok lakást béreltek benne, a földszintjén és pincehelyiségekben üzlethelyiségeket, például kóser mészárszéket nyitottak, továbbá saját intézményeket, iskolát működtetek. Aki Budapestre érkezett (pontosabban Pestre), elsőként ide vezetett az útja, ha munkát keresett.

A házat a 30-as években lebontották, de az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár kiállításán is sok szó esik róla. A Csányi utca 5. alatt álló körfolyosós ház első emeletén különböző történeti korok és társadalmi státuszú zsidó családok lakásait, szobáit rendezték be, emellett a földszinten a jelen kultúráját is ápolják különböző programokkal, beszélgetésekkel, előadásokkal az átriumban és az időszaki kiállításokat befogadó térben. A házat régen vegyesen lakták zsidó és nem zsidó családok, és a közelben húzódott 1944-ben a gettó egyik fala; később működött romkocsmaként is, aztán életveszélyes állapotba került, majd az önkormányzat 2013-as döntésének megfelelően felújították.

Ha felsétálunk az első emelet utcafronti oldalán kialakított lakáshoz, a bejárati ajtajánál egy mezüze köszönt minket, avagy „Izrael házának őrzője”. Az ajtófélfára helyezett díszes, kovácsoltvas tokegy pergamenlapra írt imát rejt. Ezzel a 10 csapás ószövetségi történetére utal, amikor a bárányvérrel megjelölt zsidó házakat elkerülte az elsőszülöttek elhalálozását előidéző átok.

Azt, hogy a háromszobás, konyhás, fürdőszobával ellátott lakás egy középosztálybeli család otthona, azért is fontos megemlíteni, mert a gazdag zsidó lakosok legtöbbször nem Erzsébetvárosban, hanem az Andrássyn, Rózsadombon, később Újlipótvárosban laktak. Korabeli berendezést látunk, ha körülnézünk, ami viszont nem egy valós családé volt, de hűen tükrözi a korra jellemző életformát és ízlést. 

Amiben viszont hiába keressük, nem fogjuk megtalálni a feltételezett „egzotikumot”. Én például rá-ráismertem berendezési tárgyakra, amelyek a saját katolikus nagyszüleim háztartásában is előfordultak, például a sárgaréz mérlegre, mozsárra, ágyterítőre. Keleti Éva, az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár munkatársa szerint rendszeres élménye a látogatóknak, hogy mindez „olyan, mint nálunk volt”, ugyanis nem titkolt célja a kiállításnak, hogy inkább a többségi társadalommal való párhuzamokra is felhívják a figyelmet.

A pesti zsidóság jelentős része neológ volt ugyanis, ami annyit tesz, hogy bár a vallási tradíciókat tartották, külsőségekben nem követték a szigorú ortodox hagyományokat, és ezekben inkább a többségi társadalomhoz idomultak. Egykori lakóhelyük néhány vallási tárgyat leszámítva úgy festett, mint egy átlagos pesti polgár otthona, a gardróbba bepillantva például az általános divatot követő sikkes öltözékeket vehetünk szemügyre. A lakás több bútordarabja is historizáló ónémet vagy szecessziós stílusú, de természetesen fel-felbukkannak jellegzetes zsidó vallási szimbólumok, tárgyak.

A legtöbb vallási utalást a konyhában találjuk, hiszen a kóser étkezésben szigorú szabályok uralkodnak. Két külön szekrényben tárolták a húsos és a tejes edényeket, előbbi színe piros, utóbbié kék. A sarokban a cseléd aludt, aki keresztény lévén szombatonként dolgozott a házbéliek helyett.

Nagy büszkesége a gyűjteménynek az a kisózófa, melyet egy Király utcai ortodox család ajándékozott a gyűjtemény számára. A faszerkezet arra szolgált, hogy a kóser hentestől beszerzett húsról ebben folyatták le a maradék vért; ha megfordítjuk, látszik a rászáradt só a hátulján. Szintén különleges konyhai eszköz a kétfülű kancsó: szigorú rend szabályozta, hogy kézmosáskor melyik fülét lehetett megfogni. Egyébként pedig a polgári élet kellékeit találjuk mindenütt, nyeles kávépörkölőt, ágymelegítőt.

A nappaliban található ebédlőasztalon a családi élet legfontosabb szervezőalkalmainak, a szombati vacsorák terítését rendezték be, középen a bárhesz, a fonott kalács táljával. „A zsidóság megtartotta a szombatot, a szombat megtartotta a zsidóságot” – idézte Keleti Éva mondást, ami a család, a közösség erejét jelzi.

A kiállítás egyik fontos célja, hogy a szobákat személyes történetekkel népesítse be. Megpillanthatunk a falakon családi fotókat, amelyek mögött különös történetek állnak. Az egyik Tyroler Józsefnek, a Kossuth-bankók metszőjének, Petőfi Sándor barátjának népes családját ábrázolja. Fiát, Tyroler Salamont a magyar fotográfia egyik atyjaként emlegetik, míg József fia banktisztviselőként éppen a Hadik és Centrál kávéházak tulajdonosának lányába szeretett bele. Újsághirdetéseken keresztül üzengetettek egymásnak „Türelem” jeligével. Kezdetben kilátástalannak tűnő szerelmük végül beteljesedhetett, és a „türelem” szónak hála gyermekeiket 't' kezdőbetűs nevekkel látták el: Tivadar, Tekla, Tihamér, és így tovább.

Az első emeleten kialakított polgári lakás mellett más helyiségeket is kialakítottak az első emeleten, amelyek a zsidóság mindennapjairól mesélnek. Bepillanthatunk egy rabbi dolgozószobájába, ahol a már a könyvespolcra pillantva is megfigyelhetjük az ortodox és neológ irányzatok közti különbségeket. A tipikus zsidó mesterségek szobájában folyamatosan változik majd a kialakítás, mindig egy adott szakmát választanak ki egy konkrét erzsébetvárosi lakoshoz kötve. Most épp egy fényképész műtermét vehetjük szemügyre, külön kiemelve Kis Pál helyi lakos élettörténetét; az 1929-es statisztikák szerint egyébként a budapesti fényképeszek fele zsidó volt. A falidekoráción jól látszik még, hogy festett egykor a Király utca a kisiparosok cégéreivel; könnyen össze lehetne téveszteni egy New York-i negyed zsánerfotójával.

Találunk egy varróműhelyt is, amelyet Keleti Éva a „női sorsok szobájának nevez”. A numerus clausus idején azok a fiúgyermekek, akik nem jutottak be magyarországi egyetemekre, elmehettek külföldre költséges egyetemekre tanulni, a lányoknak azonban jobb híján szakmát kellett választaniuk, és igen nagy számban esett a választás a varrónői hivatásra. A folyosó végén berendezett 30-as évekbeli munkáslakásban már nincs utalás a zsidó vallásra, pedig egy cionista munkás otthonát rendezték be – az eszme melletti elkötelezettség nem feltétlenül járt párban a vallásos életformában. Érdekesség, hogy a közelben született Herzl Tivadar is, a cionizmus atyja.

Érdemes igénybe venni Keleti Éva tárlatvezetését, nagyon érdekes dolgokat fűz hozzá a látottakhoz, és kérdezni is bátran lehet. Ajánljuk még az olvasók figyelmébe Erdélyi Lajos „Kettős kisebbségben” címmel rendezett kiállítását a földszinten, melyet október 10-éig nézhetik meg a látogatók.