A Magyar Élelmiszerbank Egyesület célja, hogy kapcsolatot teremtsen a felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és a rászorulók között, ezzel elősegítse a nélkülözés és az élelmiszerpazarlás csökkenését Magyarországon, ahol minden évben 1,8 millió tonna élelmiszer megy veszendőbe.
A szervezet 2019-ben ismét megszervezi hagyományos Karácsonyi Adománygyűjtését, aminek célja, hogy az ünnepek alatt minél több nélkülöző asztalára étel kerülhessen. Idén november 22-én, pénteken 15 és 20 óra között, november 23-án, szombaton 8 és 19 óra között, valamint november 24-én vasárnap 8 órától 18 óráig várja az Élelmiszerbank a lakosság élelmiszer adományait országszerte közel 207 áruházban. Az akciónak az ALDI 10, az AUCHAN 23, a METRO 13, továbbá a TESCO 161 áruháza ad helyszínt országszerte.
Az áruházakban kijelölt gyűjtőpontokon körülbelül 5000 önkéntes várja az élelmiszeradományokat, elsősorban alapvető tartós élelmiszereket – mint például: cukor, rizs, olaj, tészta, konzerv, édességek, bébiételek. Az adományokat az Élelmiszerbank önkénteseivel a gyűjtések helyének közelében élő rászoruló családoknak juttatja el még karácsony előtt. A Karácsonyi Adománygyűjtésben résztvevő áruházak listáját ITT találod.