A ZöldEb - Kutyás Érdekvédelmi Egyesület és a Magyar Állatvédők Országos Szervezete szervezésében október 12-én, szombaton zajlott le a város első, figyelemfelhívó kutyás vonulása (ha úgy tetszik: vaunulása).

A ZöldEb – Kutyás Érdekvédelmi Egyesület szerint hárommillió kutyát tartanak Magyarországon. „Ez Budapestre nézve közel félmillió ebet jelent, csaknem minden negyedik ember tart kutyát a fővárosban, ami még európai szinten is kiemelkedő szám” – írták az esemény beharangozójában, hozzátéve, hogy a magas kutyatartási kedv akaratlanul a konfliktusok megnövekedésével is együtt jár, hiszen a szűkös városi környezet alapvetően korlátozza a szabad kutyázás lehetőségeit, így mindig több az összeütközés, mint ami indokolt lenne. Ezért is szervezték meg az első Kutyás Critical Masst, amivel elsősorban a városvezetés figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy a kutyák velünk, köztünk élnek, és attól, hogy az önkormányzatoknak sem megközelítő adataik, sem megfelelő felkészültségük nincs a városi kutyázásra vonatkozóan, még senkit nem érhet hátrány csak azért, mert négylábú családtaggal osztja meg otthonát. Illetve szeretnék elérni, hogy a városban mindenki számára élhető, szabad és boldog élettér jusson.

Az esemény fővédnökségi címét Csányi Vilmos etológus vállalta, a kutyák szőrös gyerekek elnevezés (és az azonos című könyv) megalkotója. A menet a Bazilikától indult és a Hősök terén ért véget, ahol szimbolikusan a magasba emelték a pórázokat (vagy éppen az ebeket).