A RollerBike felvonulás első és második állomása Veszprémben és Debrecenben volt, ahol a különféle sporteszközöket bárki ingyen kipróbálhatta. Az idei RollerBike utolsó állomását Budapestre szervezték, ahol egy 10 kilométer hosszú távon bárki támogathatja az autómentes közlekedést. A rendezvény fő célja, hogy tudatosítsa a városokban élőkkel, hogy a mindenféle guruló eszközök kiváló és gyors módjai a közlekedésnek, ráadásul környezetkímélők is.
A gyülekező 14.30 órakor lesz a Hősök terén, onnan indul el a tömeg Pest belvárosán, majd a Lánchídon át Budára, hogy aztán a Margit hídon keresztül beguruljon a végállomásra, a Margitszigetre. A szervezők nemcsak a rollereseket várják, hanem az elektromos egykerekűsöket, a hoverboardosokat, a kerékpárosokat, a gördeszkásokat, a longboardosokat és a görkorisokat is. Sőt, minden alternatív gurulóeszközzel érkező csatlakozhat a felvonuláshoz.
„Ebben az évben 2 vidéki helyszínen és a fővárosban építjük tovább a közösségünket, az új, felnövő guruló nemzedéket, amely már most 5-10 ezer főt számlál az országban, a kerékpárosok nélkül is. Folyamatosan növekszünk, mert egyre többen látják be, egyszerűbb és egészségesebb ezekkel az alternatív guruló eszközökkel közlekedni. Ezért is sürgető a közlekedés törvényi szabályozása, valamint az edukáció, hiszen olyan gyors ütemben szaporodnak ezek az eszközök a városokban, hogy egyre nagyobb a rizikófaktor a balesetek területén” – mondta a rendezvény főszervezője, Újvári Péter gurulónagykövet.
Az eseményről bővebben itt.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
