Pantry – spájz, éléskamra az angol nyelvben. Meg egy új reggeliző a Dohány utca elején. Szabó Dávid és Papp Réka – ötletgazdák és tulajdonosok – régóta dolgoznak a vendéglátásban, és egy ideje már szerettek volna saját helyet nyitni.

Mivel Dávid az elmúlt években a legtöbb fontos specialty kávézóban megfordult, mindenképpen ebbe az irányba akartak elindulni. A tapasztalataik azt mutatták, hogy a kávé mellé valamilyen étel is kell, így döntöttek a reggeli koncepció mellett.
Mivel a belvárosban egyre több kávézó-reggeliző van, szerették volna, ha valami újdonságot tudnak nyújtani, a megoldást pedig a vendéglátós múltjukban találták meg. Dávid tapasztalatai szerint a reggelinél a vendégek legalább fele kicserél minimum egy alapanyagot – a tojást nem baconnel kéri, a sonkát nem tükörtojással, hanem rántottával, és akkor még nem is beszéltünk a különböző ételintoleranciákról. Így a koncepciójuk az lett, hogy náluk a vendég kombinálhatja össze a reggelijét az alapoktól kezdve.
A menün lévő tételek közül három (1990 Ft) öt (3290 Ft) vagy hét (4590 Ft)darabot választhatunk. A különböző főkategóriák – tojás, hús, saláta, krém, pékáru, édes – 3-4 alapdarabot rejtenek, amit simán kombinálhatunk – így egy átlagos brunch áráért nem egy nagy ételt, hanem több kis adagot kapunk. Így aztán probléma nélkül kihagyhatjuk a reggeli sonkás tojásunkból a kenyeret, és kérhetünk mellé egy adag vinegrettes zöldsalátát. Vagy ehetünk három fajta húst a tükörtojásunk mellé, esetleg kombinálhatjuk a gyümölcssalátát smoothie-val és gyümölcsös zabkásával, hogy biztosan meglegyen a napi vitaminadagunk.
Bár az ételek jellegénél fogva a Pantry nem brunchot, hanem reggelit kínál, délután négyig bármikor betérhetünk hozzájuk, ha pedig többen megyünk, akkor egy igazi „sharing” élményben lehet részünk, és akár az egész étlapot végigehetjük.

Mivel a Pantry ötlete a kávézóból született, természetesen egy jófajta kávéért is érdemes benéznünk. A jelenlegi specialty kávézókban lévő, afrikai kávétrendekkel szembemenvén nem etióp, hanem dél-amerikai – brazil és guatemalai – kávékat tartanak. Ennek az a fő oka, hogy reggel sokan kérik a kávéjukat tejjel, a citrusos, savas afrikai kávékhoz pedig nem igazán mennek sem a hagyományos, sem a növényi tejek.
Az ételek teljesen rendben vannak, az egyszerű rántottától vagy bacontól kezdve az egészséges reggeli-alapkelléknek számító smoothie-n át a gyümölcsös zabkásáig, és mivel az étlapot szezonálisan variálni fogják, még attól sem kell tartanunk, hogy unalmassá válik az összeválogatós napindítónk.
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
