„Manapság gyakran beszélünk a gasztronómia forradalmáról, amelyhez természetes módon kapcsolódik a kortárs képi megjelenítés is. Az image-korszak egyik legmeghatározóbb és leglátványosabb megnyilvánulási formái alighanem az ételekről és az étkezésről készített képek – ez az a terület, ahol úgy érezhetjük, hogy belőlünk is könnyen válhat mesterszakács vagy éppen ínyenc. Hiszen nem kell fotóművésznek lennünk ahhoz, hogy szívesen komponáljunk és küldjünk egymásnak képeket az általunk elkészített étekről vagy az étteremben éppen feltálalt lakomáról” – áll a tárlathoz kapcsolódó sajtóanyagban.
Beljebb lépve azonban nem klasszikus értelemben vett „gasztro-csendéleteket” találunk; a kiállított képek mindegyike rendelkezik valamiféle szimbolikus jelentéssel, vagy csak asszociációs játékot űz a befogadóval. Milica Mrvić Kulinarske mrvice (avagy Kulináris morzsák) című könyvéhez például készített egy olyan fotósorozatot, amit a nagyanyja száz évvel ezelőtti szakácskönyve ihletett, és egy teljesen kezdő szemszögéből mutatja be a konyhai életet – valamint hogy mi minden sülhet el balul benne.
Paloma Rincóm és Pablo Alfieri Szex reggelire című sorozatában pedig a napindító fogások és a meztelen testek adnak találkozót egymásnak, a végeredmény mégsem fülledten erotikus, inkább csak játékos és szinte már képregényesen színes. A mexikói Mauricio Alejo fotográfiái pedig attól lesznek különlegesek, hogy a hétköznapi tárgyakat egy teljesen más nézőpontból szemlélik, amikben „elveszítik” eredeti funkciójukat, bebizonyítva ezzel, hogy még egy gyümölcstál is lehet zavarbejtő műalkotás.
Különösen szerettük az rvbr studio málnákkal és körtékkel újraértelmezett Space Invaders-videóját, és a különböző ételekből „felépített” használati tárgyait, Luke Kirwan Neon receptek című fotósorozata pedig elgondolkodtatott minket, hogy sokszor fontosabb, hogy az alapanyag dizájnosabb legyen, jobban mutasson a különböző képeken, mint hogy igazából egészséges-e.
A több mint negyven külföldi és hazai művész, valamint alkotócsapat munkáit felvonultató tárlat tehát abszolút nem csak gasztrofanatikusoknak ajánlott, sőt! Ráadásul a hossza sem nevezhető épp elrettentőnek: még a legkényelmesebb tempóban is sem kell többet rászánni egy óránál. Azonban ha már ott vagyunk, érdemes kihasználni, hogy a jegy minden kiállításra érvényés, és megnézni mondjuk A jó kalmár a világ jótevője című, a magyar kereskedelem történetére fókuszáló tárlatot.
