A Palota úton – ahol a várbusz lekanyarodik a város felé a Dísz térről – nagy a forgalom, nem is sejteni, hogy pár lépéssel már beljebb kerülhetünk a Várhegyet behálózó titokzatos barlangrendszerbe. A természetes, mészkőben keletkezett alagutakat és mélyedéseket már a középkorban is felfedezték, gyorsan romló élelmiszert, bort tároltak bennük, ostrom, tűzvész idején oltalmat leltek a sötétben.
Ma már a barlangok egy része a beomlások kockázata miatt nagyon veszélyes, és több közülük magánházak pincéjéhez tartozik. Csupán három látogatható, egyik a Labirintus, a Sziklakórház, illetve a Várkert Bazár Mikve galériája. Utóbbiban tettünk egy látogatást Czakó Borbála vezetésével, aki rendszeresen tart mikvetúrákat az érdeklődőknek.
Zsidó múlt Budán
Nem ez az első alkalom, hogy beleástuk magunkat a Várnegyed zsidó múltjába. Még az ősszel volt szerencsénk meglátogatni a Budai Vár közel 400 év csönd után újranyitó imaházát a Táncsics utcában, ahol utoljára a török hódoltság idején hangoztak el zsidó ima szavai. Ez a kis zsinagóga már a második zsidónegyedhez tartozott, míg az első a mai Szent György téren épült meg a tatárjárás után, mikor indokoltnak tűnt erődített várost létrehozni a Várhegyen. A német telepesekkel, magyarokkal együtt zsidók is beköltöztek az új városrészbe, aminek egyik bizonyítéka, hogy a mai Szent György utcát Zsidó utcának hívták, és ennek északi végében állt a Zsidó kapu. Rendhagyó módon a városkapu mellé épült fel a zsinagóga is: ilyen központi és látványos lokációt egy európai városban sem engedtek, és Budán annak köszönhették, hogy fontos szerepük lehetett.
A mindössze öt generáción át itt élő közösség helyzetét segítette, hogy vezetőjük jó kapcsolatot ápolt az uralkodóval. Korábban Babenbergi Frigyes pénzügyeit tartotta kézben Bécsben, akinek halála után Budára települt, és magával hozta aranyat érő tapasztalatait is. Ő lett IV. Béla pénzverő kamaraispánja, és valószínűsíthető, hogy a király az ő hatására adta ki az 1251-es, zsidók személyi biztonságát és szabad vallásgyakorlását biztosító kiváltságlevelet, amely egészen 1526-ig érvényben maradt. Mint azt a túravezető megosztotta velünk, a zsidók nélkülözhetetlenek voltak a hétköznapokban, mert a középkorban még nem léteztek bankok, és a keresztény kánonjogi törvények tiltották, hogy keresztények egymás között kamatra pénzt adjanak kölcsön. Jobb lehetőségek híján egyedül a zsidók végeztek ilyen tevékenységet.
Rituális fürdő a pincerendszer mélyén
A mikvéhez vezető pincerendszerben megtekinthető egy Mátyás-korabeli, 20 méter mély pince, valamint egy borospince maradványa is. Mindezek a kétezres évek budavári ásatásai során kerültek felszínre, ahogy a mikve is, bebizonyítva, hogy már a 13. században már aktív zsidó hitélet volt Budán. A fürdő különösen fontos volt a zsidóknak, fontosabb, mint egy zsinagóga; ha valahol megtelepedett egy közösség, előbb a fürdőt építették meg, és csak utána az imaházat.
Egy mikve négyfajta célt teljesít be a mai napig: a férfiak péntekenként itt fürödnek meg, hogy tisztán várják a szombatot; az újonnan vásárolt edényeket előbb itt merítik meg, hogy kóser háztartásban használhassák; itt kell megmerítkeznie tanúk előtt annak, aki áttér a zsidó hitre, továbbá egyik legfontosabb szerepe az, hogy a nők itt tisztuljanak meg havonta egyszer. A házas asszonyoknak havi vérzés után hét nappal kötelezően el kell látogatniuk a mikvébe, és csak ezután élhetnek házaséletet, és alhatnak egy ágyban férjükkel. Egyébként még ma is érvényesek a szigorú szabályok az amúgy olyan, modernül felszerelt rituális fürdőkben, mint például a Kazinczy utcai: a vízbe merülés előtt meg kell fürdeni, hajat, fogat mosni, körmöt vágni, és tilos a műköröm, körömlakk, műszempilla, kontaktlencse.
Az is az előírások közé tartozik, hogy csakis természetes víz lehet a medencében. A budavári mikvében ezt a talajvíz biztosította, illetve most már csak befedve vehető szemügyre a szabadba vezető kürtő, amin keresztül a csapadék is behullott, és aminek köszönhetően a mészkőfalak is levezették a nedvességet. Egy oldalsó medence víztárolóként szolgált, ezt mára szintén befalazták.
A mikvétől körülbelül 10 méterre állt az a zsinagóga, amit egy 2005-ben találtak meg, utána vissza is temették, így ma már nem látható. A 13. századtól kisebb megszakítással a 15. század elejéig használták a mikvével együtt, akkor a királyi palota építkezései miatt kellett felszámolni a közösség épületeivel együtt. A második zsidónegyed a Táncsics utcában épült ki, ahol a török hódoltság ideje alatt viszonylag háborítatlanul teltek mindennapok is, amelyek Buda visszafoglalásával értek véget tragikus módon: az egyesült keresztény seregek felbőszült csapatai a zsinagógába menekülteket lemészárolták, majd a zsinagógát is felgyújtották.
A Budavári Mikvébe rendszeresen szoktak túrákat szervezni, amin számos érdekességet megtudhatunk a zsidó kultúráról és a középkori mindennapokról, illetve a Táncsics utcai imaház is látogatható nyitvatartási időben.
