Szénási Szilvi, Ignácz Judit és Pocsai Betti kezükben egy zöld-kék-piros zászlót tartanak a magasba, hogy navigálják a sétájuk bemutatására összegyűlt újságírókat. Ez a cigány zászló, amely 1971-ben született meg az I. Roma Világkongresszuson; a kék az eget és a szabadságot, a zöld a földet, a piros, félbevágott narancsot idéző kör a vándorlással összefüggő kereket szimbolizálja. Mint megtudtuk, ezen a nemzetközi találkozón döntöttek az „Opre Roma!”, azaz „Fel, romák!” jelmondatról, továbbá arról is, hogy nem a cigány, hanem a roma a politikailag korrekt megnevezés a közbeszédben. Szilvi, Judit és Betti szabadkozik, hogy ők ennek ellenére is használják a cigány szót, píszíség ide, vagy oda.
A lányok sok hasonló érdekességet mesélnek még a jelenlévőknek a cigány kultúráról, de nem az ismeretterjesztés az elsődleges célja a sétának. Hanem inkább az, hogy megváltoztassák az előítéleteket, mind magukra, mind a környékre nézve. A „nyóckernek” nem a legjobb a megítélése, Budapest legrosszabb kerületei között tartják számon, és a sztereotípiák egyike az is, hogy 90%-ban cigányok lakják – pedig ez a szám egészen pontosan 40%, hívják fel rá a figyelmet a sétávezetők, hozzátéve: a romák még az 1838-as árvíz után települtek be, mikor olcsó munkaerőre volt szükség a városrész újjáépítéséhez.
Az UCCU Alapítványt 2010-ben hozták létre a romagyilkosságok után – akkor érezte úgy pár civil, hogy „uccu neki,”most már tényleg kell valamit tenni a romák és a többségi társadalom közti béke megteremtéséért. Ma már négy városban, Budapesten, Pécsett, Ózdon és Miskolcon szerveznek különböző érzékenyítő programokat és interkulturális találkozásokat, valamint ingyenes romaidentitás-foglalkozásokat általános- és középiskolákban, egyetemeken, és van kifejezetten tanároknak szóló oktatási anyaguk is. Városi sétákat eddig csak iskolás csoportoknak tartották, ezek fejlődtek ki társadalmi vállalkozássá az UniCredit „Lépj velünk!” programjának támogatásával, és lettek elérhetőek bárki számára.
A kétórás program a Blaha Lujza térről indult, ahol egykor a Nemzeti Színház is állt. Ennek kapcsán rögtön felmerül egy roma kultúrához kapcsolható tény: kevesen tudják, hogy Blaha Lujza kortársa volt egy Hegyi Aranka nevű roma színésznő is, aki két év alatt futott be hihetetlen karriert Offenbach egyik művével, amelyben három szerepet is eljátszott. Szabadkai muzsikus cigány családban született, és állítólag hihetetlenül erős személyiséggel rendelkezett, Stróbl Alajos egyik Vígszínház-beli szobra is róla lett megmintázva.
A Népszínház utcán haladunk a kerület belseje felé, és az elhangzott érdekességek nem a roma kultúrához kapcsolódnak, hanem inkább a környék egyáltalán nem ismert látványosságaira hívják fel a figyelmet: a Nagyfuvaros utcai, lakóháznak álcázott zsinagógára, a díszes, aranyozott homlokzatú egykori Császári Serfőzdére vagy az 1875-ben alapított kalaposműhelyre, amely három generáció óta ugyanannak a zsidó családnak a tulajdonában van, és egyetlen bolt, ami megmaradt abból az időből, mikor a Népszínház utca vonalában húzódott a kereskedelmi útvonal a Keleti pályaudvar és a Teleki téri piac irányába, tele kis iparosüzletekkel, kis céhek boltjaival. Két zsidó botlatókőnél megállva Szilviék a roma holokausztról is szót ejtenek. Az auschwitzi cigánytáborokban nem választották szét a családokat, akikkel Mengele előszeretettel kísérletezett: a nőket sterilizálta, ikerpároknál pedig a barna szemet próbálta kékké változtatni. Augusztus 2-án számolták fel a tábort, ez a nap a roma holokauszt emléknapja.
A kerület középpontjába, a felújított Mátyás térre is ellátogatunk, ahol a helyi diákok korrepetálására és felzárkóztatására létrehozott Kesztyűgyár közösségi ház is található. Ez a tér volt a roma prímások találkozóhelye, ahol az idősek átadták a fiataloknak a virtuóz technikákat; a Magdolna negyed programnak köszönhetően újították fel és tették biztonságosabbá. Innen nem messze található a Napház, amely a 90-es években mozi volt, szombat este diszkóként, másnap imaházként funkcionált, és ez volt az egyetlen hely a városban, ahova minden cigányt beengedtek bulizni.
Bár városi sétáról van szó, nem kifejezetten várostörténeti vagy antropológiai ismeretekkel gazdagodik az, aki részt vesz rajta. Magyarországon sokaknak még roma értelmiségiekkel beszélgetni is az újdonság erejével hathat, hiszen mint azt Betti elmesélte, az érzékenyítő foglalkozásokon olyan visszajelzéseket is kapnak a hallgatóságtól, hogy milyen meglepő, hogy roma létükre intelligensen tudnak beszélni. A lányok a magyarországi cigányok története, csoportjai, nyelvjárásai mellett sokat meséltek magukról is: a pécsi romológia tanszéken diplomázott Judit például a beás cigányokhoz, a legkisebb csoporthoz tartozik, az angol, francia (és persze magyar) mellett beszéli a beás nyelvet is, ami annyira archaikus, hogy más roma nyelvjárásúakkal nem is értik meg egymást.
Szénási Szilvi, az UCCU alapítvány ügyvezetője muzsikus cigány családban született, nagyapja a Rajkó zenekarban zenélt, ahogy nagynénje is, aki a kevés női sztárzenészek egyike volt. A családjában sosem esett szó sose a roma identitásról vagy a többi csoportról, és csak akkor kezdett ezzel a témával tudatosabban foglalkozni, amikor jelentkezett az UCCU-hoz önkéntesnek; ekkortájt ugyanis azzal szembesült, hogy gyerekét miatta csúfolják az iskolában. Sokat segített neki abban a szervezet, hogy ebben a helyzetben kiálljon magáért és gyermekéért, és büszke legyen arra, hogy cigány – ne pedig csak arra, hogy muzsikuscigány, ami az „elit” csoportot képezi a romák között.
A szociálpedagógus diplomával rendelkező Betti szintén zenészcsaládba született, és ugyanígy nem tudott semmit a roma kultúráról az egyetem romológia-óráiig. Számára az UCCU önkéntesének lenni azt is jelentette, hogy saját magát is elfogadta.
A sétákról a honlap élesedéséig egyelőre a Facebook-oldalukon lehet további információt megtudni.
