Ez is érdekelheti

Gasztró
FÅ‘zetek, teák, tinktúrák – megnyÃlt a város elsÅ‘ fűszerbárja, a herBar
Kellemes, igazi kuckózós hangulatú hely nyÃlt a Haris közben. A herBar-ban a gyógynövények és fűszernövények számtalan pozitÃv hatását és ezzel együtt gasztronómiai értékét hivatottak bemutatni. Vásárolhatunk teákat, fűszereket is kimérve, még gyógynövényes bort is árulnak, de uzsonnázhatunk laktatót és húsmenteset is náluk. A hideg idÅ‘ beköszöntével pedig a helyben fogyasztott teákat ajánljuk leginkább.
A Haris közben jártunk, ahol egy régi szÅ‘rmeboltot hangoltak valami sokkal szÃvhezszólóbbra és természetközelibbre. A jó ideje üresen álló üzlethelyiség szokatlanul "készen" várt minket, vagyis minden a helyére került már. Emlékeztet kicsit egy régi patikára vagy herbáriára, de mindez keveredik a shabby chic dizájnnal.


Nyugodtan kijelenthetjük, hogy inkább feminin a HerBar, annak ellenére, hogy a névben a gyógynövényekre utalnak, mintsem a nÅ‘iességre. Világos és marasztaló, a földszinten az ablakban és az emeleten mindenhol igazi kuckózós. Amolyan 2-3 órára kiszakadok a rohanásból érzet foghat el. Pláne úgy, hogy pár lépés csak a Váci utca, ott pedig mindig nagy a zsongás. Van gyereksarok, Ãgy az sem gond, ha a kicsivel/kicsikkel érkezünk, nyugodtan beszélgethetünk, Å‘ is el tudja foglalni magát.


Horváth Rita a HerBar egyik mozgatórugója, az ötletet pedig nem más, mint édesanyja fűszernövény- és gyógyfűismerete adta. Az, hogy mennyire lehet a mindennapokba integrálni a segÃtÅ‘ növények, fűszerek, a belÅ‘lük készült fÅ‘zetek használatát. Erre pedig miért ne lehetne egy egészségközpontú, családias helyet felhúzni? Az ötlet 2018 második felére vált valóra, Å‘sszel fÅ‘ztek elÅ‘ször teát a HerBarban, a szemet szúró, robusztus porcelánszamovár segÃtségével.


Mikor érdemes felkeresni Ritáékat? Ha vagy a segÃtségükkel, vagy saját receptúra szerint összeállÃtott teát vásárolnánk kis csomagban, otthoni felhasználásra. Ha izgalmas, egzotikusabb fűszereket vennénk, szintén kimérve. Esetleg fűszeres fÅ‘zetet, mint például a levendula, zsálya, mézeskalács. Saját fűszerolajakat is készÃtenek, melyek egyelÅ‘re helyben fogyasztandók az ételekhez, mivel kis konyhát is visznek. Fogásaik többnyire egy glutén-és laktózmentes ostyára épülnek, mely lehet a ropogósabb verziójú sós, melybe növényi krémek és friss zöldség, sajt kerülhet, vagy kicsit lágyabb édes, amibÅ‘l mi a "zserbó"-t kóstoltuk.


Laktató, Ãzletes falatok, nincs "mindenmentes" érzésünk, hogy esetleg hiányozna valami. Mégsem kell aggódni az élettani hatás miatt – itt jó kezekben vagyunk. A lányok nagyon segÃtÅ‘készek, ha szeretnénk, egész polcokat végigillatolhatunk és kérdezÅ‘dködhetünk, készséggel segÃtenek. Abban is, hogy álmatlanságra milyen teát kortyoljunk, hogy immunerÅ‘sÃtés céljából mely fÅ‘zet a legideálisabb.


EgyelÅ‘re terv szintjén, de workshopokat, elÅ‘adásokat is szeretnének majd a HerBarban tartani, ahol szakemberek mesélnek teákról, fűszerekrÅ‘l, egészséges életmódról. Tényleg barátságos kis hely, jól el tudjuk képzelni az interaktÃv tematikus workshopokat itt. Szuper téliesebb, almára épÃtÅ‘ teát is ittunk, több mint 1 literes kancsóból öntve – itt van idÅ‘ beszélgetni a fÅ‘zetek felett. Pluszban még propoliszt is kaptunk egy kis tálkában. A természetesebb vonalat képviselÅ‘ forró csokikat is megtaláljuk a HerBarban. Nem a pillecukros, inkább az igazi kakaós, saját fűszerekkel turbózott verziókat. Tarsuk észben, hiába az enyhe Å‘sz, keményebb téli napokon igazi menedék lehet majd!

