Magyarországon elsőként vezették be egy sportáruházban az autistákat segítő csendes nyitvatartást. A hazánkban egyedülálló kezdeményezés túlmutat a zaj- és fényhatások csökkentésén.

A tegnapi nappal, október 1-jével elindult a „csendes nyitvatartás” a magyarországi Decathlon áruházakban, melynek célja, hogy az autizmussal élők és hozzátartozóik nagyobb nyugalomban tudjanak pár órán át vásárolni. Ezért minden hónap első hétfőjén, délelőtt 10 és 12 óra között az áruházak többek között nem szolgáltatnak zenét, csökkentik a világítást és csak kivételes biztonsági esetekben használják a hangosbemondókat. A sokszor hosszabb sorokat sem kell kivárniuk az autizmussal élőknek és családtagjaiknak: a kasszasoroknál előre engedik őket. A többi vásárlót pedig arra kérik, hogy ebben a két órában ők is legyenek megértőbbek.

Sokan azt gondolják, hogy a probléma a zajok megszüntetésével és a fényhatások csökkentésével egy csapásra orvosolható. Az autizmus, vagy ahogy más néven hívjuk spektrumzavar azonban ennél összetettebb és egyénenként változó. Ezért kivétéles ez az együttműködés, hiszen a technikai feltételek mellett, a Decathlon saját dolgozóit is érzékenyítette.” – mondta Kővári Edit, az AOSZ elnöke.

Az indulásra való felkészülés hónapjaiban a vállalat folyamatos szakmai kapcsolatban volt az Autisták Országos Szövetségével (AOSZ), az ő iránymutatásuk mellett dolgozták ki az áruház megváltozott működési körülményeit is, az ötlet pedig egy dolgozótól ered. A  „csendes nyitvatartás” első két órája zökkenőmentesen zajlott az összes áruházban, a következő ilyen alkalom november 5-én lesz.