We Love Budapest: Több mint 10 éve már, hogy kiköltöztél Berlinbe szerencsét próbálni. Sokáig kétlaki életet éltél, ingáztál a két főváros között, tavaly pedig jött a hír, hogy hazaköltözöl. Ez meg is történt, egy az egyben?
Gryllus Dorka: Ez nem történt meg ennyire konkrétan, inkább úgy alakult, hogy szép lassan egyre több időt töltöttünk itthon. Mikor még kicsi volt a kisfiam, könnyebb volt ingázni, de mikor óvodáskorú lett, szükség volt egy bázisra. Most már itt van a hétköznapi életünk, de nem adtam fel az ottanit, továbbra is forgatok Németországban. Viszont most nagyon szeretek itt élni. Mikor hazaköltöztem, egy kis ideig furcsa volt, de most már megszerettem.
WLB: Mi az, amit szívesen Budapestre költöztetnél Berlinből?
G. D.: Nagyon szerettem azt a szabadságot és elfogadást, ami ott uralkodik. Nálunk még mindig vannak gátak a fejekben, a külsőségek nagyon korlátozzák az embereket. Berlinben sokkal több mindent fogadnak el normálisnak, mind a művészetben, mind a hétköznapi életben. Például ha valakin piros sapka van, nem feltétlenül kell megbámulni az utcán...
WLB:
Mi az, ami kint hiányzott Budapestről?
G. D.: A kulináris honvágyam nagyon erős volt, szerintem az az első, ami mindenkinél bekövetkezik – a tejföl, a túrós csusza például nagyon hiányzott. Mindig, mikor hazajöttem, berohantam egy magyar étterembe. Emellett a barátok: ahogy az ember idősödik, rájön, hogy a régi barátságok, a gyökerek nem helyettesíthetőek mással.
WLB: Melyik az a budapesti étterem, ahova muszáj újra meg újra „berohannod”?
G. D.: Például a Remíz, ahol a francia hagymaleves etalon, muszáj időről időre ennem belőle. Gyerekkoromban nagy kedvencem volt a Kisbuda Gyöngye étterem, akkor még ott működött a Margit híd budai hídfőjénél. Sok kedvencem van, de ha az embernek gyereke lesz, a vacsorázgatás kissé visszaesik, elkezdődik a főzés és az otthonevés korszaka. Berlinben nagyon megszerettem az ázsiai ételeket, és korábban ez a vonal annyira még nem volt itthon erős. Most már sorra alakulnak a thai helyek, de még nem tudtam mindegyiket kipróbálni.
WLB: Hogyan értékeled a kint töltött időt? Mindent sikerült véghez vinni, amit elterveztél?
G. D.: A határ a csillagos ég, viszont én egészen más startvonalról indultam, mint egy német színésznő. Kint, 30 évesen kezdtem el németül tanulni, önmagában az is csoda, hogy egyáltalán a német filmiparban dolgozom. 15 éve folyamatosan vannak kint munkáim, szerintem ez szuper. Ha ott születtem volna, és 18 évesen kezdtem volna színészkedni, más lett volna az eredmény. Úgy érzem, hogy az a fajta „gryllusdorkaság”, ami itthon van, az már kint nem elérhető.
WLB: Sokaknak idehaza az Érzékek iskolájával lettél egy ikon.
G. D.: Igen, és ezt 30 évesen felépíteni már nem olyan könnyű. Viszont nagyon örülök annak, hogy Németországban van egy másfajta életem: ott „egy” színésznő vagyok, itthon meg van ez a „gryllusdorkaság”, amiben lehet „fürdeni”. Pszichésen fontos, hogy ne mindig figyeljenek oda az emberre, ha bemegy valahova.
WLB: Ez megterhelő is lehet, nem?
G. D.: Igen, korábban annak éreztem, most már viszont nagyon szeretem – igaz, most már annyira nem durva. Rengeteg előnye lehet a kiváltságos helyzetnek, és csak akkor veszed észre, mennyire kényelmes, amikor nincs.
WLB: Milyennek tűnt kintről a magyar film felfutása, például az, amikor a Saul fia Oscart kapott?
G. D.: Nagyon örülök neki, mert előtte nagyon rossz hírünk volt a politikai helyzet miatt. Mikor kimentem Berlinbe, és mondtam, hogy magyar vagyok, olyan reakciókat kaptam, hogy „de szeretem a magyar irodalmat, Esterházy Pétert, Márai Sándort, Kertész Imrét”. Utána pedig olyanokat, hogy „Jézusom, ti vagytok a menekültrugdosó nácik, akik senkit nem engedtek be? Elfelejtettétek már, hogy titeket hányan fogadtak be ’56-ban?” Most már szerencsére a magyar filmről, Enyedi Ildikóról, a Testről és lélekről szólnak a beszélgetések első körben. Jó érzés, hogy megint büszke lehetek a magyar kultúrára és a magyarságra, és csak második helyen jönnek a nehéz kérdések.
WLB: Már látható a mozikban A hentes, a kurva és a félszemű, amelyben Máriát alakítod. Milyen volt Szász Jánossal együtt dolgozni?
G. D.: Nagyon örömteli munka volt, amikor János megkeresett és elmesélte nekem a történetet, rögtön nagyon izgalmasnak találtam. A forgatás alatt is, a hideg ellenére is nagyon jó volt a hangulat a stábban. Nagyon élveztem János spontaneitását, nyitott, szabad gondolkodását, hogy nem ismer határokat és a színeszeit is erre sarkallja.
WLB: Hogyan építetted fel Fekete Mária karakterét?
G. D.: Sokat beszélgettünk és próbáltunk a forgatás előtt, csodálatos partnereim is voltak Nagy Zsolt, Hegedűs D. Géza és Börcsök Enikő személyében. Mária nagyon nehezen vívja harcát a világban a mindennapi megélhetésért. Ez minden cselekedetének a mozgatórugója, szeretne kitörni a megalázottságból, a nyomorból bármi áron.
WLB: Milyen terveid vannak itthon?
G. D.: Most próbálom a Trojka társulattal az Anna Kareninát, aminek március 2-án lesz a bemutatója a Kugler Art-ban a Deák téren. Már nagyon várom. Valamint játszom tovább Frida Kahlót az Átrium Színházban. Ez a magyarországi terv egyelőre. Aztán tavasszal majd forgatok megint Németországban. Nagyon előrébb nem tudok tervezni, mert a filmes munkák gyakran az utolsó pillanatban esnek be.
