Lúcia nevével a METU divattervező szakán készült diplomakollekciója kapcsán találkoztunk először, amelynek középpontjában a divatillusztráció áll. Izgalmas szabású, mégis egyszerű ruhái egyfajta festővászonként szolgálnak, amelyekre lendületes vonalakkal megrajzolt „képek” kerülnek egy rendkívül friss és önálló vizuális világot teremtve. Sok más tervezőtársához hasonlóan kislánykora óta divattervezőnek készült, de olyan elkötelezettséggel és tudatossággal, ahogyan a munkájáról beszél, tényleg ritkán találkozunk. Az egyetemet megelőző hároméves külföldi modellkarrierjét is egyfajta ismerkedésként, tapasztalatszerzésként és kapcsolatépítésként éli meg a divatiparral, a tervezői munka mibenlétével, ahogy az ÁERON-nál töltött szakmai gyakorlatáról is fejlődésének egyik fontos állomásaként mesél. Saját márkája, az Illuxtrat még csupán egyetlen kollekciót mutatott be, de mi már most fényes jövőt jósolunk neki.
We Love Budapest: Kézműves alapszakon végzetél, jelenleg divat- és textiltervezés mesterszakos vagy, de divatillusztrációval is foglalkozol. Ez a tevékenység nagyon is meghatározza az első kapszulakollekciód. Miért kezdtél el divatrajzokat készíteni?
Mészáros Lúcia: Az egyetemen már a kezdetektől nagyon odafigyeltem arra, hogy a terveim rajzként is kifejezők, igényesek legyenek, ugyanazt a hatást, hangulatot közvetítsék, mint később a kész darabok. Fontos volt, hogy olyan erős prezentációkat, vizuális anyagokat készítsek, amelyek adott esetben szóbeli kiegészítést sem igényelnek. A divatrajzok készítésének ötlete már tinédzserkoromban felmerült, amikor elkezdtem divatmagazinokat venni, és az azokban látott magyar modellek szerepelésével készült divatfotókat kezdtem lerajzolni. Az alapképzéssel párhuzamosan, szintén a METU-n, elvégeztem egy grafikus kurzust is, ahol a vizsgamunkám egy divatházakról szóló rajzos magazin volt. Nagyjából két évvel ezelőtt kezdtem el felépíteni egy saját brandet a divatrajzok köré. Az Illuxtratgirl alapos előzetes tervezést követően indult, mert szerettem volna személyes, ugyanakkor profi anyagokkal előállni az Instagramon.
WLB: Hogyan érkeztek az első megbízások?
M. L.: Nagyjából fél éve töltögettem fel az illusztrációkat, amikor megkeresett Vértes Lívia az In Style művészeti vezetője. Ebből egy évig tartó közös munka lett portrérajzokkal, rajzos belső címlapokkal. Alig egy héttel később talált rám Maróy Krisztina is a Glamourtól, akivel azóta is együtt dolgozom, de az Emporium legutóbbi kampányához is én rajzoltam a később a kirakatokba is kikerült háttereket Lakatos Márk felkérésére.
WLB: A jellegzetes kézirajzok többféleképpen is megjelennek a ruháidon. Milyen technikákkal dolgozol?
M. L.: A diploma leadása előtt még hetekkel is attól tartottam, hogy talán túlságosan merész ez a vonal, de szerencsére a tanáraim bátorítottak, sőt arra biztattak, hogy érezzem jól magam abban, amit csinálok és ne akarjam túlagyalni ezt az egészet.
A kollekciómban hímzéssel, gyöngyözéssel és festéssel dolgoztam, a különféle illusztrációs technikákat pedig különböző anyagok párosításával és rétegezésével igyekeztem érzékeltetni. Minden egyes darab kézzel készül, a vonalak gépi hímzésében például már olyan rutinra tettem szert, hogy előrajzolásra sincs szükség, annyira rá áll a kezem. Szeretem, hogy minden ruha egyedi, hiszen még az anyagminőség és a tű vastagsága is befolyásolja a végeredményt.
WLB: A sorozatban szerepel egy nagyon különleges, 3D rajzceruzával készült melltartó is. Honnan ered ennek az ötlete?
M. L.: A 2017. évi Gombold újra! pályázatára szerettem volna beadni valamit, de a smart fashion tematikára nem igazán tudtam ráhangolódni. Egyszer csak eszembe jutott Maróy Kriszta egy korábbi posztja arról, hogy ha valaki okos és kreatív ajándékot venne a gyerekének, egy 3D ceruza szuper lehetőségeket rejt. Vettem egy ilyen ceruzát, és kikísérleteztem, hogy hogyan tudok egy ruhadarabot térben megrajzolni úgy, hogy az hordható is legyen. A formaalakítás nem volt egyszerű folyamat, de a végeredmény nemcsak látványos, de strapabíró is lett. A melltartó egyelőre prototípus, de abszolút hordható. Sőt, ha megsérül, sincs gond, csak újra kell rajzolnom. Szeretnék belőle terméket fejleszteni, egy különleges rugalmas műanyaggal kísérletezem éppen.
WLB: Az esőkabátjaid is meglehetősen extrák. Ezek hogyan készülnek?
M. L.: Ezeknél arra voltam kíváncsi, hogy hogyan működnek az illusztrációk térben. A rajzok nem a kiszabott darabokra kerülnek, hanem a kész kabátra festem fel utólag a mintát. Rengeteg lehetőséget látok ebben, és egyelőre kifejezetten megrendelésre készítem őket. Akár saját arcképpel is kérhetők, de rengeteg új ötletem is van, alig várom az őszt, hogy jöjjön az esőkabátok szezonja.
WLB: Könnyen felismerhetők, karakteresek a rajzaid, hogy sikerült ilyen rövid idő alatt egyedi stílust kialakítanod?
M. L.: Az egyetemen tanított Mihálkovics Edina, akitől nemcsak rengeteget tanultam, de mint kiderült, az ő divatrajzait nézegetve szerettem meg ezt a műfajt. Ő segített abban, hogy az iskolában megtanult alapokat elengedjem, felszabaduljak, és kialakítsam azt a vizuális nyelvet, amely tényleg csak rám jellemző. Ő biztatott arra is, hogy próbáljak ki minél több technikát, kísérletezzek bátran. Szerintem a jó divatrajznál nagyon is számít egy-egy rajzon belül minden vonal és apró részlet, s sokszor nem is tudod első ránézésre eldönteni, hogy hogyan készült. A kollekciónál is az volt a cél, hogy ugyanazzal a szemlélettel készítsek ruhákat, ahogyan a rajzokat felépítem. Ahogyan a grafikánál is sok mindent használunk a gyűrt papírtól kezdve, a tollon, festéken zsírkrétán át, legalább annyira izgalmas az, ahogyan az eltérő anyagminőségek egymás mellett viselkednek.
WLB: Nem jellemző, hogy egy diplomakollekció egy divatmárka indulását indukálja. Miért döntöttél úgy, hogy az iskola mellett párhuzamosan beindítasz egy saját vállalkozást?
M. L.: Azt gondolom, hogy jókor volt egy jó ötletem. Amikor a diplomamunkám írtam, már akkor lehetett látni, hogy az olyan nagy divatházak, mint a Dior vagy a Gucci egyre többet működnek együtt illusztrátorokkal. Szóval ez az egész benne volt már a levegőben. Szerintem sikerült úgy összehozni a két területet, hogy arra egy izgalmas újszerű márkát építhetek. A bemutatkozó sorozatban a diplomakollekciót egyszerűsítettem, tettem hordhatóbbá, s a mesterszakos, májusban debütáló új darabokat is úgy tervezem, hogy bár ott a viselhetőség nem elsődleges szempont, már most tudom, miként lehet majd azokat termékké alakítani. Nem hiszek a szezononkénti váltásban, évszakokon átívelő, koherens és fejlődőképes dolgokban gondolkodom. Az eddig kikísérletezett darabokat szeretném megtartani és továbbfejleszteni. Ahogy haladok előre a márkaépítéssel, egyre inkább megtapasztalom, hogy mennyire sok összetevős és kemény munka elindulni a piacon, elérni egy pozíciót, és azt hosszútávon meg is tartani Ugyanakkor nagyon elszánt vagyok, már nagyon szeretném a ruháimat az utcán viszontlátni.
