Bízva, hogy az első őszi hétvégén az idő még kegyes lesz hozzánk, felkerekedtünk, hogy megismerjük ezt az aprócska, ám annál változatosabb emlékekkel és történetekkel teli kis szigetet Budapest határában. A közigazgatásilag Budakalászhoz tartozó Lupa-szigetre nem vezet híd, csak az óránkén induló kis hajóval tudunk átkelni az Ebihal büfénél található révből. Két fordulóval át is jut mindenki, kutyástul, babakocsistul videokamerástul, és elindulunk a sziget “főutcáján” a nyolcvanéves fák által szegélyezett Platán soron. Az első felmerülő kérdés, hogy akkor most hogyan is írják helyesen a sziget nevét: a földrajzi hely helyesen Luppa, de a közbeszédben egyre gyakoribb Lupa.
Még mielőtt elmélyednék a sziget építészeti és társadalomtörténetében, pár fontos alapdolgot érdemes leszögeznünk magunkban is. Azt már tapasztaltuk, hogy az átjutás csak hajóval történhet, abból se egy túl naggyal, maximum 20 fő fér el rajta. Ebből következően logikus, hogy az építőanyagokat is csak hajóval lehet átvinni, így a költségek akár két-háromszorosára is nőhetnek egy azonos szárazföldi építkezéshez képest. Ez egyrészt okozhat – és okozott a múltban is – egy erős társadalmi szűrőt, másrészt hat a tervezési folyamatra is: a házak mérete, díszítése és kialakítása racionalizált, minimalista és funkcionalista, bár azért mindenki igyekszik a személyes ízlése szerint is alakítani kicsit.
A másik, szintén a sziget arculatát jelentősen alakító tényező hogy a Duna közepén áll ez az aprócska földdarab, mindenféle védőgát és töltés nélkül. Így van olyan év, amikor kétszer is víz alá kerül a teljes terület. Erre már a harmincas években is számítottak, így kivétel nélkül minden nyaraló lábakon áll. Amivel nem számoltak, az az, hogy az azóta zajlott egyéb Duna-szabályozások miatt az áradások szintje egyre emelkedik, így már volt olyan év, hogy lábazat ide vagy oda, a lakótérben is egy méter magasan állt a víz.
De mielőtt nagyon előre szaladnánk az időben, kanyarodjunk vissza a sziget beépítésének idejére. Az addig legelőként és gyümölcsösként használt terület életében a döntő változást a harmincas években a Helvétia Építő és Ingatlan Rt. megjelenése hozta. A társaság 1930-ban döntötte el, hogy a Luppa-család örököseitől megveszi a szigetet, a partokat megerősíti, majd a területet parcellázza, közművesíti és a telkeket értékesíti. Ekkor összesen 60 telket parcelláztak, 75 és 223 négyszögöl közti nagyságban.
A telkek kiosztását úgy oldották meg, úgynevezett nyeles telkekkel, hogy a Szentendrei-sziget felőli oldalon, ahol két sorban állnak a házak, ott is mindenkinek legyen kijárata a Dunához is, és a Platán sorhoz is. A mai napig használatos nevét is ekkor kapta, a névadó feltehetően Luppa Péter lehetett, aki közeli pomázi földbirtokos és országgyűlési képviselő volt, de élete egy izgalmasabb szakaszában, egyetemi évei alatt, öt társával együtt Bécsből csónakon a Fekete-tengerig leutazott.
A nagyvároshoz közeli, ám mégis annak nyüzsgésétől már messzi telkek jelentős része igen hamar elkelt. Ebben jelentős szerepe volt annak, hogy egyrészt a korszakban, főleg a tehetősebb réteg körében egyre nagyobb hangsúlyt kapott az egészségesebb élet és környezet megteremtésének igénye, és a sport és a nyugodt pihenés egyensúlya is. Másrészt a építtető társaság jól átgondolt reklámkampányt is folytatott, mai szóval élve gondosan felépítette a sziget imidzsét és megtalálta a megfelelő célcsoportot is. 1932-ben már egy prospektusban mutatták be leendő üdülőparadicsomot, majd a legolvasottabb lapokban, a Színházi Életben, a Pesti Hírlapban és a Pesti Tőzsdében is hirdetett a cég. Amint az első nyaralók felépültek és a lakók megjelentek, beindult az élet a szigeten, amit innentől kezdve a Budakalász-Lupaszigeti Fürdőegyesület felügyelt. Bárki, aki itt telket vásárolt, egyúttal aláírta a Lupa Bizottság által meghatározott alapszabályokat, amelyek biztosították a sziget nyugalmát és az üdülés békés feltételeit.
A két világháború közti modern magyar építészet egyik legkiemelkedőbb alakja, Kozma Lajos több villát is tervezett a szigetre. Legismertebb talán a saját maga számára tervezett, Platán sor 8. alatti vasbeton nyaraló, amely a modern építészet egyik szimbóluma lett. A sziget már említett adottságai és az építőanyagok szűkössége találkozott a korszak haladó építészeti irányelveivel, a Bauhaus emberléptékű és funkcionalista törekvéseivel. Kozma mellett más, a korszak jelentősebb modernista építészei, Forbát Alfréd vagy Körner József is terveztek nyaralót a szigeten.
Nem hiába időztünk ennyit a Kozma Lajos-féle nyaralónál. Ahogy a szigeten sétálgattunk, igaz, néhol látjuk a nyomat a Kádár korszak népszerű típusterveinek: a Tátika fantázianevű, és a talán ismertebb csehszlovák faház egy-egy példánya is található a szigeten, mégis szembeötlő az egységes arculat. Ez nem véletlen, a Kozma-féle nyaralók megépítésük után nagy hatással voltak a többi építkezésre is, mindenki igyekezett hasonló stílusban nyaralót építtetni. Ma pedig már a sziget építészi szabályzata határozza meg, hogy csak lapostetős, lábakon álló házak épülhetnek a szigeten. Ma amúgy a túravezetőnk számolása szerint összesen 48 lapos és 21 magastetős nyaraló áll a szigeten. Régen volt kápolna és víztorony is, ám ezek ma már nem állnak.
A Lupa-sziget építészeti öröksége mellett az egykori nyaralók társadalmi összetétele, kiléte és élete hihetetlenül izgalmas. Az itt telket vásárlók között egyaránt megtaláljuk a zsidó származású, polgári középosztálybelieket, ügyvédeket, orvosokat, gyártulajdonosokat, és bankárokat, és az úri, keresztény középosztály tradicionális képviselőit is. És tekintve a harmincas-negyvenes évek egyre feszültebb politikai légkörét, egy kisebb csoda volt, hogy ez a közösség sértetlenül fent tudott maradni és egymás mellett élni, mintha ide nem hatolt volna el a nagyvilág gyűlölete és társadalmi mételye.
Az ötvenes évekbeli államosítások a Lupa-szigeti nyaralókat sem kerülték el, de végül a tömegüdültetés kivitelezhetetlensége miatt az eredeti tulajdonosok szinte mindnyájan visszakapták a házaikat. A korszakban amúgy szinte mindenki “láthatta” a Lupa-szigetet, hiszen az 1947-ben forgalomba hozott papír „zöld” tízforintos hátulján szereplő Jankó János festmény hátterében ott húzódott az akkor még lakatlan terület.
A sétán nem csak a Kozma Lajos tervezte ház kertjébe és teraszára nézhettünk fel, de az egykori szintén ‘szigetlakó’ Molnár C. Pál festő éppen itt üdülő leszármazottai is beinvitálták a csoportot a nyaraló kertjébe, ahol számos anekdota mellett korabeli relikviákat is mutattak. Megnézhettük az erkélyt, ahol a formás lupai Vénusz is támaszkodik, és figyeli a Duna sodrását, és még egy vers is előkerült, amit az építész, Radnai Lóránt írt a házról, a babonából befalazott kártyapakliról és Molnár C. Pál családjáról. A festő mellett itt nyaralt a korszak népszerű színésze, Páger Antal is, vagy Bacsó Péter rendező, akinek első filmje, a Nyáron egyszerű is itt lett felvéve.
A séta után végül a sziget közepén álló Diós Büfé volt a következő célpont, ahol a mai napig az érintetlen retró hangulat uralkodik, majd a rév felé vettük az irányt, hogy le ne késsük az óránként forduló révészt. A Dunapest fesztivál egyik célkitűzése, hogy újra felfedezzük a Dunát és Duna-partokat, a folyóban benne rejlő lehetőségeket, miközben a város és folyó folyton megújuló kapcsolatára új utakat, művészi válaszokat, inspirációt is keressünk. A Kortárs Építészeti Központ kalauzolásában a Lupa-szigeten eltöltött pár óra alatt sokat beszélgettünk a sétálókkal és a nyaralókkal is a folyó és az ember kapcsolatáról, az áradásokat követő takarásoktól kezdve a kenuzási lehetőségekig, és várjuk már, hogy a következő KÉK- séták milyen izgalmas vizekre eveznek.
