Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

gasztró

szerkesztés

Kóstold meg a kedvenc zenekarodat – Rock Burger Bár

Szerzők

  • Csáki Csaba

2017. 02. 17. 12:30

Azt mondják, hanyatlóban van a rockzene. A Nagymező utcában nemrég megnyitott Rock Burger Bár – mint a neve is mutatja – a maga szerény eszközeivel próbál valamit tenni a hangszeres muzsikáért, de nem csak annyival, hogy aszimmetrikus technó helyett Led Zeppelint dübörögtet a hangfalakból.

Hanem úgy, hogy a burger kreálmányait nagy nevű rockbandák után keresztelte el. Az alapötlet és a hely eredetije Balatonlelléről származik, ahol idén nyáron nyitottak meg hasonló névvel és koncepcióval, azaz ötvözik a rock&rollt a hamburgerekkel (hétvégente azért kikacsintanak az elektronikus irányba, ilyenkor éjféltől hajnalig dj szórakoztat).

Kóstold meg a kedvenc zenekarodat – Rock Burger Bár

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

Budapesten az üzlethelyiség adott volt, mivel Szívós Zsigmond ötletgazda unokatestvére, KovácsKoppány 64 Bar néven működtetett szórakozóhelyet a Nagymező utca 64. szám alatt. Mondhatni a Balatonlellén alkalmanként megforduló fővárosi vendégek unszolására (akik hiányolták a Rock Burgert Budapesten) döntöttek úgy még egy barátjukat, Mészáros Mátét bevéve, hogy novemberben bepróbálkoznak egy gerilla hamburgerezéssel. Az akciót év végén megismételték, mindkettő sikeres volt, úgyhogy pár hete belevágtak. Céljaikat illetően semmi forradalmira vagy művészire nem gondoltak: legyen alap burgerük, és ami van, az jó legyen.

Kóstold meg a kedvenc zenekarodat – Rock Burger Bár

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

Maga a hely kicsi, családias, „füstös kiskocsmás” hangulatúra sikeredett, a falakon hangszerekkel és bakelitlemezekkel hozza a rock&roll-érzést. Kiállítottak néhány "relikviát" is, EricClapton gitárjától kezdve MickJagger 1967-es lakásának telefonjáig, amikhez fiktív sztorikat találtak ki, mintha a tárgyak eredetiek lennének.

Akad még jó pár, a részletekre odafigyelő rajz is. Ennek legjobb példája a Red Hot Chili Peppersről készült alkotás, melyre a rajzoló először JoshKlinghoffer gitárost pingálta a másik három tag mellé, mire gyorsan lecserélték a klasszikus felállásban pengető John Frusciantéra, hogy a keményvonalas RHCP-rajongók se forduljanak vissza azonnal. Természetesen az ősszel nálunk járt zenekar kapott egy – naná, hogy csípős – hamburgert is (1390 Ft).

Kóstold meg a kedvenc zenekarodat – Rock Burger Bár

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

A lellei hely Szívós Zsigmond nevelőapjának koncepcióját viszi tovább a rockos vonallal, így kerültek Budapesten is olyan hamburgerek az étlapra, mint az alap RollingStones (1190 Ft), a házi hagymalekvárral és brie sajttal megpörgetett DeepPurple (1390 Ft), vagy a tetszőlegesen választható dupla marhahúspogácsás, a Beatles nevét viselő szendvics (1990 Ft), amibe nem tudjuk, hogy gombát lehet-e kérni.

Kóstold meg a kedvenc zenekarodat – Rock Burger Bár

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

Mi az említett Deep Purple mellett a különlegesebbek közé sorolt JackJohnsont (1690 Ft) próbáltuk ki. A sok-sok hozzávaló miatt nehezen átharapható szendvicsbe rengeteg mindent pakoltak: marhahúspogácsa, BBQ és Teryaki szósz, jégsaláta, paradicsom, cheddar, és bacon tartózkodott a bucik között az extrát jelentő grillezett ananász mellett, ami érthetően egy kis édeskés ízt adott az egésznek. A nagyjából hasonló line uppal támadó Deep Purple-ből ez utóbbi kimaradt, ott a brie sajt adta hozzá a pluszt.Ha szeretnéd kipróbálni például a JanisJoplin nevét viselő fűszeres roston csirkemelles burgert, vagy a vegákat BobMarley-vel megcélzó grillezett camembert-t és áfonyalekvárt magában tudó szendvicset, akkor most hétvégén keresd fel a helyet, ahol egy nyitóbuli keretében az énekes-gitáros tulaj zenei kísérete mellett szolgál fel kis zsömléből készült burgereket.

Rock Burger Bár

Facebook

Cím:
1064 Budapest, Nagymező utca 64.
Nyitvatartás: kedd-csütörtök: 17:00-24:00, péntek-szombat: 17:00-02:00

Hasonló tartalmak

Admin mode