Nagy Budapest 1950-es létrejöttével és a politikai berendezkedés megváltozásával az egyik legfontosabb presztízsberuházás egy új metróvonal megépítése lett a fővárosban. A párt szeme előtt egyrészt a fényűző moszkvai metró lebegett, ami a munkásoknak azt sugallta, hogy minden nap nagyszerű és ünnep, és az az eszme, hogy egy ilyen – a peremterületeket a központtal összekötő – közlekedési eszközzel hatásosan felszámolhatóak a lakóhelyből is adódó osztálykülönbségek.
A kezdeti lelkesedés után a kettes metró elhúzódó, és a politikai eszmékkel és irányelvekkel igencsak átitatott építkezésének első szakasza 1970-ben, kényszerszünetekkel tarkított 22 év után zárult le. Ám a kínkeserves építkezés után az első tapasztalatok kedvezőek voltak, az első hónapokban, napi 240 ezer utas vette igénybe. Így a teljes kelet-nyugati vonal átadása után, 1972-ben döntött a pártvezetés, hogy azonnali hatállyal nekilátnak a harmadik budapesti metróvonal építésének.
A hármas “kékmetró” eredetileg Rákospalota-Városközponttól indult volna, majd ezt módosították a praktikusabb Újpest vasútállomásra, de végül, főként anyagi okok miatt megelégedtek Újpest-Központtal. Felmerült, és mai napig időről időre előkerül a terv, hogy ideális végpont lehetne Káposztásmegyer is, a hetvenes években itt kiépült új városrész lakóinak, illetve az északi területekről ingázóknak is ideális lenne, egy nagyobb P+R parkolóval. A vonal másik végpontja eleinte a Határ útnál lett volna, innen került a vasút mellé, Kőbánya-Kispestre.
Az első szakasz a Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér között készült el, majd ezt hosszabbították meg déli irányba, Kőbánya-Kispestig, végül északra a mai Lehel (akkor Élmunkás) térig, majd az Árpád hídig, és végül a befejező szakasz Újpest-Központig készült el 1990-ben.
Kezdetben csak 4 kocsiból álltak szerelvények, ezek később hosszabbodtak, ahogy épült ki a vonal. Ezért előfordult, hogy az állomások peronjának egy részét is lezárták, mert még nem értek végig a szerelvények. Ami mára már szintén a feledés homályába merült, hogy volt idő, amikor Budapesten is érmés-kapus rendszer működött a metrók lejáratánál, és bár volt ellenőr is, aki szemmel tartotta, hogy nem ugrál-e át senki, mégis, a mostaninál kicsit gazdaságosabbnak meg modernebbnek hatott a rendszer. A vonal felszín alatti részei, Határ út és az Újpest-Központ végállomás között, atomtámadás esetén óvóhelyként is működhetnek. A rendszerválás előtt, ha olcsó, hamarosan lejáró konzerv került a boltok polcára, lehetett tudni, hogy cserélték lent a készleteket.
Az állomások neveit és a figyelmeztetéseket bemondó hangok is változtak a megnyitás óta, ma a hármas vonalán Szalóczy Pált hallgathatjuk meg, napjában több ezerszer. Az ajtók záródásakor felcsendülő figyelmeztető hangjelzés a városi legenda szerint pedig az Internacionálé első taktusai “Föl, föl” dallamán alapszik, a ti rabjai a földnek már stílszerűen lemaradt. Ma a vonal utasforgalma általánosan 500 ezer fő, de a teljes körű felújítása már hosszú évek óta húzódik, megállókat, sínszakaszokat és legutóbb a kocsiállomány egy részét frissítették, de az első, nagyobb felújításba most vágnak bele. Ennek keretében akadálymentesítenek további tíz állomást (az eddigi kettő mellett) és szakaszos felújítás indul, először Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között, majd a másik végétől Újpesttől indulva a Lehel térig, végül a középső szakaszon, a Deák tér és a Lehel között újul meg a vonal.
Az állomás átépítések közül a leglátványosabb és legtalányosabb talán a Deák téri. A csempéken összekeveredett betűk kapcsán sokan találgatnak, hogy ez ugyan mi lehet, és pár éve a Budapest Folyóirat nyomozta ki a történetüket. A történet a kilencvenes években indult, amikor a BKV küldöttsége Budapest egyik testvérvárosában, Lisszabonban járt, és a helyi helyi tömegközlekedési vállalat ajándékba egy portugál festő, João Vieira egy művét adta a magyar fővárosnak. A művész a Deák teret választotta műve helyszínéül és 1996 augusztus 19-én fel is avatták az alkotást.
És hogy mi található rajta? Halottunk olyan változatot, miszerint Deák beszédek összekeverve, vagy valami drogos szöveg a falon olvasható opiarum szó miatt. Ám a valóság még ennél is sokkal izgalmasabb. Vieira portugál nyelven magyar és hazájabeli költők verseit installálta a falakra. Ha időnk engedi és figyelmesen szemlélődünk, olyan ismerős sorokra bukkanhatunk, mint Az Amor e liberdade vagy az O Danubio. Ami könnyen kitalálható, hogy Petőfi Sándor Szabadság, szerelem és József Attila A Dunánál című versei. De híres Pessoa és Camoes sorok is vannak, portugál oldalról.
És ha már a hármas metró történetéról beszélünk, és lassan a művészet vizeire evezünk, muszáj megemlítenünk Antal Nimród mára már kultfilmmé váló Kontrollját, ami a metró földalatti hétköznapjaiba és baljós éjszakai alvilágába vezet minket. De itt játszódik, pontosabban a Klinikák állomáson Prognózis
Kőhegyek c. 1984-es klipje is. Soraival “Gyorsul a tempó, forognak a kerekek, tágul a világ, feszülnek az idegek” egy-egy zsúfolt hétfő reggel mi is néha azonosulni tudunk. És végül az elmúlt évek egyik legnépszerűbb grafikai alkotása a metróról: A HYPE and HYPER-nek a megállók egyedi és színes világát bemutató sorozata.
