A budai oldal felszínre törő hévizei és hőforrásai az ókortól kezdve ismertek és kedveltek voltak, már a rómaiak is ismerték jótékony gyógyhatásukat, és népszerűségük a mai napig töretlen. Ezeknek a forrásoknak a vizét számos célra hasznosították: gyógyításra ivó- és fürdőkúrák során, vagy ahogy a személyes higiénia egyre fontosabb lett, tisztálkodásra is. Valamint a társasági események és a szórakozás kedvelt színhelyei is voltak. Ám a pesti oldal mindig is hátrányban volt, ha az egészséges vízellátásról volt szó. A probléma a 19. századig elég sok fejtörést okozott a városvezetésnek és a lakosságnak is. A városfejlődés meglódulásával egyre inkább megnőtt a vízfogyasztási igény, és a Duna vizét palackokban kihordó, és hangos “Dunauwasser” felkiáltással házaló munkások már nem elégítették ki a városlakók igényeit. Az egyre több, viruló köz- és magánpark és kert is növelte az igényt az öntözővízre is.
A felszín alatti vizek hasznosítása és a kútfúrások forradalmasítója Zsigmondy Vilmos bányamérnök volt, aki a 19. század derekától kezdve foglalkozott – nemcsak Pest és Buda, de – egész Magyarország vízrajzi helyzetével. Elsőként jegyezte le, hogyan lehet feltárni és hasznosítani a hőforrásokat, illetve biztonságosan kutakat fúrni és építeni.
Érdekes, hogy honnan ered a mai napig használatos artézi kút elnevezés: az első ilyen jellegű fúrt kút Franciaországban volt, az Artois-i Grófság területén a középkor derekán, ennek a területnek a neve őrződött meg a mai napig a köznyelvben.
Zsigmondy első jelentős munkája a margitszigeti kút feltárása és kifúrása volt a sziget északi részén. A terület tulajdonosa ekkor még a nádor volt, ő adott megbízást a kút létesítésére. A mintegy félévi munka 1867 tavaszán meg is hozta a gyümölcsét: a korabeli szemtanúk szerint még soha nem tapasztalt, meglepő látvány nyújtott a kútból magasan feltörő vízsugár. A forrás erős kénes szagot árasztott, amit állítólag a Dunán hajózva is érezni lehetett. A forrás fölé ivócsarnokot építettek, melynek bevételét Ferenc József császár egy árvaleány intézetnek ajándékozta. Ezért lehetett, hogy kezdetben az ivókúrára idelátogatóknak árvák mérték a gyógyvizet. Az artézi kút feltárásával megindult a Margitsziget látványos fejlődése, az ivócsarnok mellé inhalációs csarnokot is építettek, majd a mára már eltűnt, Ybl Miklós tervezte Margit fürdőt. A kútból feltörő víz azonban még így is olyan bőséges volt, hogy a mai napig működő mesterséges vízesést és tórendszert is ez táplálja.
Zsigmondy második – már jóval hosszadalmasabb és sokáig kudarcosnak ítélt – munkája a mai Hősök terén kezdődött el. Számításai szerint feltételezte, hogy a pesti oldalon is kell lennie hőforrásoknak, csak kicsit mélyebben kell keresni őket. A szakmabeliek gunyoros tekintetétől övezve látott neki a fúrásoknak. Eleinte megfelelő eszközök hiányában és számos balesetet követően (még villám is csapott a fúrótoronyba!), kilenc évnyi keserves munkát követően elmélete beigazolódott, és feltört a majd hetven fokos hőforrás a térnél.
Ez a kút a korabeli Európa legmélyebb fúrása volt a maga 970 méteres mélységével. A feltörő vízmennyiség hatalmas volt, óránként majdnem 12 000 hektoliter, ami megfelelő felhasználás és elvezetés nélkül elárasztással fenyegette a frissen felépült Andrássy úti házak pincéit. Vizét eleinte nem gyógyászati célokra hasznosították, hanem a Városligeti-tó vizének utánpótlására és a park locsolására. Csak egy ideiglenes ivóhelységet emeltek a téren, ahol kiszolgáló nők mérték ki a forró vizet füles poharakba, ami bizony még így is sokszor megégette az ember kezét, ha nem vigyázott.
Később a forrás fölé, a tér közepére Ybl Miklós tervezett egy díszkutat, ami azonban a millenniumi ünnepségekre való készülődés során már útban volt, azért elbontották, és a Széchenyi-hegyen kilátóként építették fel újra. A forrás aknáját is befedték, és ma már csak egy fémlap jelzi a téren a fúrás helyét. Bár az ivókút bezárt, a forrás vizére épülő fürdő létesítésének gondolatával egyre többet foglalkoztak. Először egy fürdőházat létesítettek, majd az egyre növekvő népszerűsége miatt a huszadik század első éveiben döntöttek a Széchenyi Gyógyfürdő felépítéséről a Városligetben.
Ha elég figyelmesek vagyunk, Budapest-szerte ma is találhatunk gyógyvizes ivókutakat, illetve egy új kezdeményezéssel a tűzcsapokat is át lehet alakítani a nyári kánikula idején ivócsapokká.
A cikk megjelenését a Bp2017 Nonprofit Kft támogatta.
