Több, mint tíz éve kezdték el tervezgetni az egykor Tőzsdepalotának és a Magyar Televíziónak is helyet adó Szabadság téri székház felújítását. Az elképzelésekből sokáig nem lett semmi, de az építkezés a fejlesztő cég tájékoztatása szerint új lendületet vett és idén megkezdődhet, hogy az épület az eredeti funkcióhoz hasonlóan kereskedelmi- és irodaközpontként nyithasson újra. Mutatjuk a látványterveket!

A Szabadság tér érdekes környék: a budapesti szem számára első pillantásra már-már gyanúsan rendezett, ahol mindenki szépen vasalt ingben igyekszik a munkába, az amerikai követség előtt felhúzott szigorú kordonok láttán végképp. Közben az idegenvezetők kissé zavarodottan válaszolnak a kérdésre, hogy mit is keres a nagy szovjet csillag a tér közepén, szemben vele egy világnézetileg és esztétikailag még zavarosabb, újkori remekmű-emlékmű, majd sürgetik a lépteiket, nehogy valamelyik brit turistának bevillanjon a BBC-n látott kép a kétezres évek tévéostromáról. Mindehhez a hátteret egy hatalmas, történelmi épület adja.

A hatalmas épület 1905-re készült el Alpár Ignác tervei szerint a tőzsde számára. Az épület a korabeli Európa egyik legnagyobbja volt, méreteit a Bécs és Budapest közötti birodalmi rivalizálás magyarázza. A tőzsde 1948-ig székelt benne, az MTV 1955-ben költözött be és egészen 2009-ig működött a csarnokokban.

A műemléket még a Magyar Televízió kiköltözése előtt, 2006-ban vásárolta meg a torontói székhelyű Tippin Corporation nemzetközi ingatlanfejlesztő vállalat, amely eddig Kanadában, az Egyesült Államokban, Németországban, Magyarországon és Grúziában hajtott végre befektetéseket.

A felújítást végző kanadai cégtől megtudtuk, hogy az előkészületek során az épület számos, eddig rejtett részlete került elő. Találtak például egy ajtószerkezetet eredeti kilinccsel és sértetlen állapotú üveggel, amely az MTV-s idők alatt két fal közé került – talán ennek is köszönheti, hogy megmenekült. Az északi tőzsdecsarnok építészeti vonásai szintén csak a feltárás után kerültek napvilágra 60 év rejtőzködés után.

A felújítás után az épületben iroda- és kereskedelmi funkció kap majd helyet. A kiskereskedelmi bérlői mix legnagyobb összetevőjét a vendéglátó egységek képezik majd – így a Szabadság tér körül több olyan gasztronómiai célpont jöhet létre a Hold utcai csarnokkal és más helyekkel, amelyek önmagukban is sok vendéget vonzanak. A hall, az aula, valamint a folyosókon található kiskereskedelmi egységek nyilvánosan elérhetőek lesznek, így a történelmi épületet a nyitás után bárki megtekintheti belülről is.

Az építészeti terveket a világszerte ismert Beyer Blinder Belle építésziroda készítette egy magyar iroda és számos helyi tanácsadó bevonásával. Az ingatlanfejlesztő cég több irodát is meghívott a projektre, az alapítók a meghívás elküldése után már két héttel megérkeztek Budapestre, majd később is többször jártak a helyszínen.

A tervezők minden eredeti szerkezetet szeretnének megőrizni.

Természetesen van olyan rész, ahol az elmúlt száz évben elvesztek az eredeti vonások, így ezeken a pontokon üveg-fém megoldást alkalmaznak.

Kétségkívül a tervek legizgalmasabb része, hogy a nagy terekben – a két tőzsdecsarnokban – irodaterületeket fognak kialakítani, a speciális üvegdobozos megoldás által az eredeti történelmi falak érintetlenül maradnak.

Az épület körüli fejlesztésekről nem ismerünk terveket: a Szabadság tér felől alapvetően rendezett, a Nádor utcában pedig remélhetőleg más ingatlantulajdonosok is követik a példát és helyreállítják a régi épületeket.