1935-ben épült, és több mint másfél éve zárt be a Vörösmartymozi, amely többek között azért is volt fontos intézmény, mert úgynevezett utánjátszó filmszínházként hosszú ideig műsoron tartotta az értékesebb műveket. Szerencsére a bezárás nem jelenti egy újabb kedvelt mozi végleges megszűnését, ugyanis Premier Kultcafé néven ma újranyitott az intézmény, mégpedig teljesen új koncepcióval, kibővítve.
A moziként, kávézóként (Cserpes Special) és rendezvényközpontként működő hely Európa legnagyobb alapterületű fogyatékosság-barát közösségi és kulturálistere, amelyet a Törőcsik Mari által alapított Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány üzemelteti, speciális munkahelyteremtési programja keretében.
Kezdetben az alapítvány egy kis kávézót szeretett volna, ahol megváltozott munkaképességű személyek dolgozhatnak, de a történet máshogy alakult: 2014 végén meglátták a lehetőséget a már bezárt és üresen álló budapesti Vörösmarty moziban.
A modernizálás során a régi, 55 férőhelyes nagytermet felújították, új hangszigeteléssel és vetítéstechnikával látták el, illetve a termeket is átalakították, akadálymentesítették: a nagyobbik moziterem alkalmas például céges rendezvények, koncertek vagy kisebb előadások, felolvasóestek, kiállítások lebonyolítására, a kisebbik helyiségben pedig április elejétől hétköznaponként két időpontban művészfilmeket láthat a közönség. Az épületben egy üzlet is helyet kapott, ahol fogyatékossággal élő emberek által készített dizájntermékeket lehet vásárolni.
Egyébként örülhetnek az építészet iránt rajongók is, ugyanis a korábban álmennyezet mögé rejtett 1935-ben épített boltívrendszert is megcsodálhatjuk újra.