Alessandro Manfredini 1991-ben jött először Magyarországra, aztán voltak kihagyások, de valahogy mindig visszatért Budapestre, hogy etesse a magyarokat, az itt élő olaszokat, a barátait és a turistákat is. A Bottega di Brontolo szeretetteljes kis hely, amit egy pár óra alatt magunk is megtapasztaltunk.

A Bottega di Brontolót idáig csak a titkos olaszként emlegettük, ezúttal viszont új minőséggel és névvel nyitott meg. A rendhagyó, boltíves nagy belmagasság bontott téglával burkolva, a súlyos ezüst gyertyatartók, a hangsúlyos fa bútorzat már a Wekerle Sándor utcáról benézve is látszik és jó hangulatot sejtet. Belépve viszont még barátságosabb a helyzet: egy hátsó asztal tűnik fel, kissé belisztezve, több száz tortellivel, egy hatszemélyes asztalnál idősebb olasz úr olvassa a Corriere della Sera-t, miközben speck-et falatozik és testes bort iszik mellé. Alessandro pedig fehér séfkabátjában "táncol" az asztalok között.

Egy skandináv társaságtól nemes egyszerűséggel, olaszos angollal megkérdezi, hogy mit ennének, mert eléggé frissek a ricottás tortellik, szóval ő jó szívvel ajánlja őket. Mindez pedig az V. kerületben történik, nem pedig San Gimignano egyik utcájában. Ez az a hangulat, amely több budapesti olasz trattoriából, étteremből hiányzik: a spontán lazaság és a pozitív értelemben vett elfuseráltság. Alessandro maga "Brontolo", ami morgót jelent, a Hófehérke meséből. Ez a beceneve, de nem kell tartani tőle, mert jó kedélyű ember, aki remekül bánik az alapanyagokkal és házias olasz konyhát visz a nagyon kifinomult helyett. "A kaja az kaja, legyen jó" – mondja.

Látogatásunkkor egy erőteljesebb chardonnay és egy vörös primitivo mellé húsos és sajtos antipastit kaptunk (3800 forint), amihez Jacques Liszt-féle olasz kenyér járt és egy kis olívaolajjal is meglocsoltuk a kenyérkarikákat. Az étlap nem terjengős, pedig olasz fronton ezt szoktuk meg. Előételből, tésztából, főételből 6-7 fajtát találunk a fix menün, továbbá napi ajánlattal is készülnek, erről Alessandro szívesen mesél.

Mi a legfrissebb éppen: a rák, a vargánya, a lucullus. Alessandro "mamma"-ja pár havonta Budapestre jön, és legyárt egy jó adagnyi friss tésztát, az általa gyúrt és hajtott, már említett tortelliből mi is kóstoltunk. Friss rozmaringgal és finom vajjal érkezett, al dente, alla mamma. 1700 és 5500 forint között árazottak a tészták és második fogások, függően a húsoktól, halaktól. Egy fél kilós gamberoni all'aglio-ra (5500 forint) biztosan benevezünk még a közeljövőben.Kár lenne kihagyni Alessandro tiramisùját, amiből háromféle méretben rendelhetünk, mennyiségtől függően 500/1000/2400 forintért. Kellően kávés, hígabb krémmel érkező olasz édesség.

Ha tényleg olasz hangulatra, ízekre és spirituszra vágynánk, a Bottega di Brontolo jó választás lehet. Sőt, ismeretes, hogy az idelátogató olaszok előszeretettel váltják a gulyást és hortobágyit tagliatellére, még Budapest belvárosában is, így a Brontolo nekik is jó tipp lehet. Fontos, hogy mindig foglaljunk előre asztalt, mert esti időszakban telt házzal mennek, és jobb nem a véletlenre bízni.