Egy exkluzív kalandtúrán vehetsz részt a katolikus, református és evangélikus egyház szervezésében.

9. alkalommal szervezik meg a “72 óra kompromisszum nélkül”-t, amely egy szociális, önkéntes akció a három történelmi keresztény egyház szervezésében. A projekt honlapja új arculattal várja az ország minden pontjáról az önkéntes fiatalok regisztrációját. Idén a rendezvény fővédnöke Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője, akinek az önkéntes munka életének része, így szívesen állt az akció mellé.

A szlogen idén az „Add magad!” lett, amely kifejezi a szervezők azon üzenetét, hogy mindenkit várnak vallási felekezettől függetlenül az akcióba. A fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat: intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb.). A csoportok csütörtök este tudják meg, mi lesz a feladatuk a három nap során. A csapat maga tervezheti meg a kivitelezést pénteken, latba vetve kreativitását, önállóságát, fantáziáját, majd szombaton jöhet a munka, vasárnap pedig a lezárás, értékelés.

Az esemény szervezőinek célja felhívni a figyelmet a fiatalok lelkesedésére, segítőkészségére, és arra, hogy milyen jó érzés másokon segíteni. A kezdeményezés Németországból indult, és 2002 óta számos sikeres projekt valósult meg a környező országokban is. 2010-ben Ausztria, Svájc, Szlovákia, Bosznia-Hercegovina Szlovénia és Magyarország összefogva valósította meg a projektet. A programra jelentkezni a 72 órahonlapjának regisztrációs felületén keresztül lehetséges.

Az esemény Facebook-oldala itt található.