Fel tudja dobni az ember napját, ha a városban megállva, várakozva talál valami pluszt vagy valami olyat, ami eltér a megszokott dolgoktól. Pár cég néha kigondol egy-egy szórakoztató és ötletes koncepciót, és beveszi a buszmegállókat, hogy kicsit vagy lényegesen átalakítva "adja vissza" azokat a várakozó budapestieknek.
Most a MyAd Marketing csapata jelentkezett egy olyan strandkampánnyal, melyhez kapcsolódóan egy buszmegálló változott meg. Az ügynökség a Keleti pályaudvar 7-es busz megállóját alakította át medencévé. Ahogy ácsorgunk a várakozóban, olyan érzésünk támadhat, mintha a vízben lennénk, még a padlót is bevonták egy kék anyaggal, és fényekkel tették valószerűbbé a hatást. A BGYH Zrt. ebben az évben is a MyAd Marketinggel együtt dolgozta ki ezt az új ötletet.
Az élmények fokozására a teljes buszmegállóba építettek be egy vízzel telített akváriumot, valamint egy úgynevezett VR ("virtuális valóság") szemüveget, amelybe, ha az arra járók belenéznek egy úszómedencében érezhetik magukat.
A VR technológiának köszönhetően "körbe tudunk nézni" a medencében, így újabb és újabb eseményeknek lehetünk szemtanúi a vízalatti világban. A nyári melegben majd talán már csak a hűsítő érzet is segíti majd a kánikula elviselésében.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
