A tavaly augusztusi bezáráskor még nem sejtettük, hogy a jövőben is találkozhatunk majd a legendás Jégbüfé előtt, azóta azonban több helyen is felbukkant a márka a városban. A Petőfi Sándor utca és a Fény utca után a legújabb egységet a Harminckettesek terénél nyitották meg a napokban, ahol a szokásos kínálatot és megosztó minőséget kapjuk, a fizetés módjában és a talponállás terén azonban történtek változások.

A budapestiek számára a Jégbüfé egy fogalom: az üzlet története 1952-re nyúlik vissza azóta pedig mondhatni zarándokhelye lett az édességre vágyóknak. A Ferenciek terén található egység a tavaly augusztus 29-i bezárást követően a Petőfi Sándor utcában nyitott újra, most pedig azok is örülhetnek, akik gyakran járnak a Harminckettesek tere felé, ugyanis a legújabb egység itt bukkant fel.

Az üzletben nem tapasztalható semmilyen változás, a helyen a szokásos termékeket kapjuk a megszokott megosztó minőségben (bár a modern enteriőr miatt talán a sütik is újszerűnek hatnak), és szerencsére az árak tekintetében sem történt változás.

Néhány bevett fogást azonban nem hoztak át ebbe az üzletbe: megváltoztatták például a különös, és sokak számára érthetetlen fizetési módszert, illetve a régi talponállós hangulat ellenére itt már találtunk asztalokat és székeket is nagy számban.

A helyszín stratégiai szempontból jó ötletnek tűnik, hiszen az üzlet így könnyedén elérhető a Blaha Lujza térről és az Astoriáról is, illetve az is biztató, hogy ezentúl a 4-6-os vonalán közlekedők is beugorhatnak hazafelé menet egy feketeerdő tortáért.

A hely 2017-ben bezárt.