A magyar divatmárkát talán senkinek sem kell bemutatnunk, legalábbis a budapesti közönségnek biztosan nem. A márka szerdán nagy érdeklődés közepette megnyitotta első önálló üzletét a Mamut II. Bevásárlóközpontban.

A megnyitó fénypontja a DRK tavaszi-nyári cipőkollekciójának bemutatója volt. A kollekció központi darabja a Vénusz-cipő, melyet Botticelli Vénusz születése című festménye inspirált. A minta egyébként a pólókon is visszaköszön, sőt még a kirakat dekorációban is, az állat-fejű próbababák kíséretében. Tény, hogy a márka főleg a cipőkre épít, de a felsők között is találunk izgalmas darabokat, például Putyin arcképével ellátott nyomott felsőket.

A Dorko mind a férfi, mind a női kollekció terén elég jó szintet hoz, sok termék esetében törekednek arra, hogy unisex darabokat alkossanak. Ennek ellenére a megnyitón kicsit erősebbnek tűnt a férfi vonal, de aggodalomra semmi ok, a lányok is tudnak miből válogatni. Az új üzletben a DRK mellett egyébként több nagy márka termékeit is megtaláljátok.

A brand számára kiemelkedően fontos, hogy magyar művészeket foglalkoztassanak. Két állandó tervezőjük mellett folyamatosan kollaborálnak külsős alkotókkal, legyenek akár graffiti-művészek, tetoválok, zenészek vagy festők. Jelenlegi kollekciójuk részeként a boltban is megtalálhatjátok a Fehér Balázs (The Carbonfools) által tervezett pólókat, valamint Bercsényi Balázs tetováló művész és Weiler Péter festő felsőit. Minden tervező darabján visszaköszön az alkotó egyéni stílusa, így válik a Dorko kellemesen eklektikussá és egyedivé.

A bolt megnyitásával az eddig csak webshopon elérhető termékekkel végre személyesen is találkozhattok, és a tervek szerint a Mammutban lévő üzletet több másik is követi majd.

DRK Store - Mammut II. Bevásárlóközpont 1. emelet
Nyitva tartás:
hétfő-szombat 10.00 - 21.00 +36 30 677 7045