Az Omorovicza márka története A márka születése valóságos tündérmese: Stephen de Heinrich de Omorovicza és Margaret Dickerson 12 évvel ezelőtt Budapesten ismerkedtek meg, ahol randevúik alkalmával többször ellátogattak különböző hazai gyógyfürdőkbe.
A gyógyvíz és a fürdőkultúra szeretete nem véletlen, hiszen az 1800-as években Stephen családjáé volt a Rácz Fürdő, Margaret pedig az akkoriban problémás bőrét szerette termálvízzel kényeztetni.
A fiatalok összeházasodtak és a közös érdeklődés egy családi vállalkozás ötletét indította el.
Stephen és Margaret így az ásványi kozmetológia úttörői lettek.

Felmerülhet a kérdés, hogy egy ügyvéd és egy diplomata milyen segítséggel vágott bele a szépségiparba, hiszen túlzás lenne azt állítani, hogy a szakterületük volt. Kevesen tudják, de a hazai termálvizek azért is speciálisak, mert a különösen vékony földkéreg miatt sokkal több ásványi anyag jut a felszíni vizekbe. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy megtalálják azt a technológiát, amely az ásványi anyagok felszívódását segíti a bőr legmélyebb rétegeibe.
Ebben a szegedi Nobel-díjas Bőrgyógyászati Klinika kutatócsoportja volt segítségükre, akik kifejlesztettek egy speciális technológiát, amelyet Hydro Mineral Transference™ néven szabadalmaztattak. Fontos megemlíteni, hogy az Omorovicza termékek nem tartalmaznak szilikont, parabént, mesterséges szín-és illatanyagokat, hanem kizárólag természetes összetevőket. Minden termék egyedi, a dél-franciaországi Grasse-ban kifejlesztett illattal rendelkezik.

Nemzetközi siker Érdekes jelenség, hogy az Omorovicza nemzetközileg sokkal ismertebb, mint itthon, pedig az Andrássy úti flagship store az egyetlen saját tulajdonú üzletük, ahol kezelésekkel is foglalkoznak. A kozmetikumokat világszerte luxusszállodák SPA részlegeiben használják - itthon a Four Seasons Gresham Palace-ban – illetve olyan áruházakban értékesítik, mint például a Harvey Nichols, a Harrods, a Neiman Marcus, vagy a Bergdorf Goodman. Fontos, hogy az Omorovicza kezeléseket alkalmazó terapeutákat tréningeken képzik az Omorovicza standard szerinti kezelésekre, így biztosítva a megfelelő és egységes színvonalat a világ minden táján. A márkáról minden vezető, szépségápolással foglalkozó magazin írt már: a Vogue-tól az Elle-ig.

Omorovicza kezelésen jártunk
Miután rengeteget olvastunk a budapesti székhelyű márkáról, ellátogattunk az üzletbe, hogy élőben is találkozzunk a termékekkel. Az Andrássy út elején találjuk az impozáns üzletet: üvegfelületek és a fehér dominál a nagy belmagasságú térben, de a színek hiánya miatt abszolút nincs steril érzésünk, inkább a luxust sugallja. Magas szekrényeken sorakoznak a kozmetikumok és egy árlistával is találkozunk a vevőtérben, így nem kell mindennek megkérdezni az árát. Csinos, letisztult az Omorovicza termékek csomagolása, és ami nagyon fontos: minden tégelyen szerepel a Budapest felirat, a termék magyar megnevezése és rövid használati útmutató. Nem számít, hogy Mauritiusra, vagy Londonba szállítják a termékeket, mindegyik dobozon találunk magyar leírást, ami nagyon szimpatikus üzletpolitika és nem utolsó sorban kiváló országimázs építés.
A kezelés, amelyre előre be kell jelentkezni, így nincs várakozás, konzultációval és személyre szabott tanácsadással kezdődik. A kezelőszobában egy olyan ágy várt, melybe meleg vízzel töltött párnát helyeztek, de ez a nyári meleg ellenére sem volt fullasztó, sokkal inkább pihentető.

Terapeutánk Bea, akinek már hangja is annyira megnyugtató, hogyha nem beszélgettünk volna a kezelésről és a márkáról, biztosan azonnal álomba szenderülünk. A mélytisztító kényeztető kezelés során nemcsak az illatok hanem a terapeuta szakértelme és finom érintése is elvarázsolt minket. Nagyon fontos egy kozmetikai kezelésen, hogy el tudjuk engedni magunkat, ellazuljanak az izmok és megbízzunk a kezelőben – ezt itt mind megkaphattuk. A Magyar Királynő tonizáló arcpermettel kezdtünk, majd különböző textúrájú és hatású tisztítókkal haladtunk tovább, melyet arcmasszázs és tisztítás követett. Kedvencünk a hévízi iszapot tartalmazó Mélytisztító Iszap Maszk volt, amelynek hatóideje alatt frissítő fej- és vállmasszázst kaptunk. A kezelés megkoronázásaként Bea egy aranyport tartalmazó testolajat is bevetett. Tapasztalataink alapján az Omorovicza élmény jelentősen eltér a megszokott, alap kozmetikai kezelésektől: az odafigyelés, a szakértelem, a termékek minősége és a légkör is rendkívüli.A márka folyamatosan új termékekkel bővül, szeptembertől Magyarországon is megvásárolható a Blue Diamond névre keresztelt, gyémántporral dúsított Omorovicza kollekció. Az Andrássy úti üzletben a teljes termékkínálat mellett havi promóciók várják a vásárlókat, így érdemes rendszeresen benézni. Az Andrássy úti üzletben a teljes termékkínálat mellett egy állandó ajánlattal várják a vendégeket: 50 000 forint értékű termékvásárlás esetén ajándékba kapunk egy arckezelést.
