WLB: Mi a történet? Hogyan kerültél Budapestre?
Rachel:
Ez a harmadik alkalom, hogy itt vagyok, és igazból már kétszer elhagytam az országot. Először csak egy évre jöttem, de az nem az én döntésem volt. Együtt voltam egy férfival, akinek az az ötlete támadt, hogy menjünk Moszkvábaangolt tanítani. Mivel nem akartam odamenni, és éppen Madridban voltunk, ezért Budapest pont félúton volt a kettő között. Sok jó emberrel találkoztam itt, és mikor lementem, akkor jöttem rá, hogy mennyire élveztem az ittlétet. 18 hónapra rá vissza is jöttem, ugyan csak 6 hónapra bizonyos vizsgák miatt, de aztán végül 8 évig maradtam. Utána, amikor munkám véget ért, és Pozsonyba mentem dolgozni a British Councilnak, mellette pedig írtam az Oxford University Pressnek. Nem volt sok szabadidőm, de amikor volt, akkor egyszerűbb volt Budapestre jönni szocializálódni a barátaimmal. Ez 3 évig ment, aztán visszajöttem. Imádok itt lenni, nagyszerű ez a város.
WLB: Mit szeretsz itt a legjobban?
Rachel:
Nagyon könnyen lehet boldogulni, a tömegközlekedés remek, és nagyon szeretem a Dunát is. Bármelyik oldalon legyen az ember, nagyon érezhető a közép-európai légkör. És természetesen az is vonzó, hogy tele van kultúrával, amit egyébként más helyekről nagyon hiányoltam. Itt rengeteg dolog van, amit az ember magába szívhat: sok a koncert, az előadás, csodálatos az építészet és a művészetek úgy általában. Irodalmi téren is kiemelkedő, ami itt folyik, bár nem olvasok magyarul, annak ellenére, hogy beszélem a nyelvet.
WLB: Egészen pontosan mennyire beszéled?
Rachel:
Elboldogulok. Tudok például TV-t nézni és értem is
nagy részét, de tény, hogy kéne még azért csiszolni a tudásomon.
WLB: Az utcán szedted fel a magyart, vagy valamilyen nyelviskolában tanultad?
Rachel:
Ezt a nyelvet nincs ember, aki fel tudná szedni az utcáról. Sikerült felszednem a spanyolt, mert már beszéltem franciául. Tanultam iskolában anno németet is. De a magyar az más. Semmire nem hasonlít. Szóval órákra jártam.
WLB: Van esetleg kedvenc szavad?
Rachel:
Szeretem a “mosolyogni” szót.
WLB: A jelentése, vagy a hangzása miatt?
Rachel:
Van ebben a szóban egy csomó hang, ami az angolban nincs, ezért gondolkoznom kell, mielőtt kimondom. És igen, mosolygok, amikor kiejtem.
WLB: Visszatérve a városra, van esetleg bármi, amit nem szeretsz itt, vagy amin változtatnál?
Rachel:
Nem igazán. Van egy csomó apróság, ami idegesít. Például az, hogy mindent fordítva csináltok. Ilyenek például a nevek, vagy az, hogy ha van egy polcnyi könyved, akkor a gerincen az írás a rossz oldalon van. Aztán a metróban az elektormos óra azt írja ki, hogy mikor ment el az előző metró, amikor én azt akarom tudni, hogy mikor jön a következő. A villanykapcsolók is fordítva vannak. Ja, és a házcímek is, valamint az is zavar, hogy út rossz oldalán vezettek. Az külön furcsa, hogy fordítva is köszöntök: amikor a diákjaim elhagyják a termet, azt mondják: “hello”. De más apróságok is vannak, például az, amikor azt mondod: “elmentem már”, amikor igazából még ott vagy. Miért?
WLB: Jól kijössz a magyarokkal?
Rachel:
Igen. Szerintem a magyarok eléggé távolságtartóak. Spanyolországban az emberek sokkal kedvesebbnek tűnnek elsőre, de mélyen nem azok. A magyarokat nehezebb megközelíteni, de ha egyszer megismered őket, akkor jó barátok. Ennek persze történelmi okai is vannak.
WLB: Mivel töltöd a szabadidődet?
Rachel:
Főleg kirándulok a Pilisben, zongorázni szoktam, és ha tényleg van rendesen szabadidőm, akkor festegetek. De nem vagyok művész, ez inkább csak terápia.
WLB: Itt az ideje rátérni a tömegközlekedésre. Hogyan jött az, hogy te legyél az angol hang?
Rachel:
Van egy kollégám, akinek az egyik volt tanítványa
BKK -nál dolgozik. Megkérdezte, hogy ismer-e olyan angol anyanyelvű nőt, aki szívesen lenne a hang. Épp itt voltam.
WLB: Hogyan zajlik egy ilyen felvétel?
Rachel:
Minden 2-3 hétben megyek a BKKstúdiójába. Ez mindig máshol van, mert tesztelgetik a helyeket. Amikor körülbelül 2 éve elkezdtük ezt, akkor olyan alapvető dolgokat vettünk fel, mint az 1-es, 2-es és 3-mas metró, majd jött a 4-6-os villamos. Aztán persze az új metró. De mindig van mit felvenni. Ha például Sziget van, vagy feltúrnak valamit és forgalmi változás van, azokat is fel kell mondani. Mindenképpen olyan embert akartak, aki itt él, mert hát vannak spontán munkák, amikre az utolsó pillanatban hívnak.
WLB: Utazol tömegközlekedéssel?
Rachel:
Igen, amikor esik.
WLB: És nem furcsa visszahallani magad?
Rachel:
De igen, nagyon furcsa. Mindig úgy érzem, hogy mindenki tudja, hogy ez én vagyok. Persze nem. De akkor is. Néha zavarba is jövök. Különösen furcsa volt egyszer a 2-es metróban hallani a hangomat, ahogy bemondom “készítsék elő jegyüket vagy bérletüket, mert a kijáratnál ellenőrzést végzünk”. Szerencsére senki nem ismert fel.
WLB: Szoktál visszajelzéseket kapni?
Rachel:
Persze. Valamilyen rejtélyes oknál fogva erről nem beszélünk az órákon. Egyszer például óra előtt megállított egy diák és suttogva megkérdezte: “Tanárnő, az ön hangját lehet hallani a…” Mondtam, hogy igen. Erre persze mindenki nevetni kezdett. Úgy kezelik, mint valami nagy titkot.
Aztán egyszer az egyik volt diákom utazott a reptéribusszal, és rámírt egy e-mailt, hogy tényleg az én hangomat hallotta-e. Visszaírtam egy smiley-t. Erre ő visszaírta, hogy “menő”. Szóval igen, megismerik az emberek. Sokszor mondják, hogy megint hallották a hangom és megmosolyogtatta őket, ami nagyon jól esik.
WLB: Melyiket volt a legnehezebb felmondani?
Rachel:
Puskás Ferenc Stadion nagyon nehéz volt mert sok benne a susogós hang. De előre megkapom a szöveget, amit gyorsan átfuthatok. A srác, aki fordítja magyarrólangolra nagyon jó, ezért jók a szövegek, néha ugyan megváltoztatom a szórendet, vagy egy-két apróságot, de ez nem azért van, mert nem jó a fordítás. Egyszer volt olyan viszont, hogy belebotlottam a II. János Pál Pápa térbe. Ez tele volt római számokkal és rövidítésekkel, és így nem is nagyon tudtam vele mit kezdeni, tehát tippeltem. Eltaláltam a helyes verziót, de ez csak a véletlen műve volt. Amúgy simán szokott menni, néha a háttérzajok miatt újra kell venni, de ez ritka.
WLB: Mit tanácsolsz azoknak a külföldieknek, akik itt élnek?
Rachel:
Ha még nem beszéled a nyelvet, akkor tanuld meg.
Az embereknek ez tetszik, és megkönnyíti az ittlétet. Plusz, amikor néha véletlenül bedobok egy-egy random angol szót véletlenül, és megkérdezik, honnan valósi vagyok, akkor persze ebből elkezdődik egy beszélgetés. Szóval azt gondolom, hogy sokat veszítenék, ha nem beszélném a nyelvet.
