Szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban ebből persze nem feltétlen lesz hír, de most tekintsünk mégis úgy erre az eseményre, mint egy folyamat kezdetére. A forgalmas H5-ös, vagyis szentendrei HÉV vonalán közlekedő kocsi színvilágában, kialakításában és a dizájnban a 21. századot tükrözi majd.

A BKV lassan külön felárat szedhetne azért, mert muzeális értékű, de legalábbis korú járműveken utazunk. A főváros környéki HÉV-vonalakon például a mai napig azok az egykori NDK-ban, Berlin közelében készült, VEB Lokomotivbau-Elektrotechnische Werke által gyártott MX és MXA típusú szerelvények járnak, amelyek közül az első 1971-ben érkezett. A zöld-fehér szerelvények persze megfelelnek az alapvető elvárásoknak - vagyis eljuttatnak A-ból B-be - de a takarékos helykiosztás és a "kerüljünk minél közelebb utastársainkhoz, hogy megismerjük őket" keletnémet elvének szívesen búcsút intenénk.

Ezt ismerte föl a BKK és a BKV, amikor - egyelőre kísérleti jelleggel - az egyik szerelvény felújítása mellett döntött. Mivel új szerelvények beszerzésére pillanatnyilag nincs forrás, nem is tűnik annyira borzalmas megoldásnak a kocsik felújítása, és a látványtervek alapján a belső tér egészen esztétikus és jól használható lesz.

A felújítás részeként új, kényelmes ülések, korszerű kijelzők és WIFI is kerülnek a kocsikba. Utóbbihoz 230 V-os csatlakozók kapcsolódnak, így a laptopok vagy mobilok menet közben feltölthetők lesznek.

Megújul (az eddig nem igazán létező) szellőző- és fűtőrendszer, valamint új ablakokat kap minden kocsi. Az utazók és a belső tér védelméről kamerarendszer gondoskodik majd, és a kreatív energiákat levezetni képtelen utastársaink miatt rongálásvédelemmel ellátott burkolatot is kap a belső tér.

A látványtervek és az előtte-utána képpárok alapján jelentős lesz a változás. Kíváncsian várjuk.