Az épületbe lépve azonnal megérezni a genius locit és persze a gyógyfürdőt tápláló források kénes illatait. "Az építészet feladata, hogy ne illanjon el a hely szelleme" - mondja a Budapesti Műhely vezetője. Ars poeticáját komolyan veszi, amelyhez az is hozzátartozik, hogy bár bizonyára sokadszorra mesél az épületről, olyan lelkesen teszi, hogy azonnal képesek vagyunk vele egy másik korba repülni.
Az épület sorsa igencsak kalandos volt az elmúlt évszázadokban és a jövőre nézve is maradt még néhány kérdőjel. A budai fürdőket általában lóistállónak, raktárnak használták a török kor után. Ez a fürdő később - a Tabán szerb lakói után - a Rác (illetve a jelenleg is használt Rácz) nevet kapta és viszonylag szerencsésen megúszta az évszázadok viharait: egészen a 20. századig három család birtokolta. A század közepén viszont majdnem teljesen elpusztult: nem elég, hogy a világháborúban megsérült, a Kádár-korban értelmetlen és mai ésszel felfoghatatlan pusztítást végeztek itt. A mentalitásról sokat elmond, hogy a 60-as években, állítólag Hruscsov látogatásakor bontottak le értékes épületrészeket, amelyeket könnyebb volt eltüntetni, mint felújítani.
A 20. század vége és a 21. század eleje is inkább csak pusztulást hozott: egy nem kellően átgondolt felújítás során újabb részletek semmisültek meg. Ekkor vette át a tervezést a közeli Várkert Bazár felújításáért is felelős Dévényi Tamás, aki Valkai Csabával, Varga Anikóval és a munkába egy ideig bekapcsolódó Kis Péterrel együtt kezdett dolgozni az épületen. A lehető legrosszabb állapotban vették át, de egy itt felállított - igaz, dunai panorámás - konténerbe gyakorlatilag beköltözve időre elkészültek a tervekkel.
Az épületben egyedül valószínűleg nem túl könnyen igazodnánk ki: az elmúlt korok átépítései, a török kori épületrészek, az 1860-as évek Ybl-féle épületrészei, a kortárs hozzáépítések miatt elég bonyolult az alaprajz. A meglepően nagy épületkomplexumban több kisebb szárny azért áll éppen olyan szögben, ahogy áll, mert őrzi a Tabán egykori, a korabeli források szerint leginkább talán balkáni bazárra emlékeztető, szűk utcarendszerét.
A tervezés során az egyik alapelv volt a nyitottság megőrzése: ahol lehetett, megtartották vagy hitelesen visszaállították a történelmi épületeket, amelyeket a kortárs részletek hagynak "kibontakozni", vagyis teljes szépségükben megmutatkozni. Így a transzparens részleteken átkukucskálva egyben évszázadokon pillantunk keresztül - költői és mégis nagyon reális kép ez. A belső udvart a most még "üres" ólomkupola uralja, de a nyitás után leanderekkel idézik meg a török terek hangulatát.
Hogy a hihetetlenül bonyolult részleteket rendszerbe szedjék, az építészek egy rácsszerkezetet, egy hol látható, hol csak képzeletbeli rasztert határoztak meg, ami mindenütt érvényesül: kezdve a bevilágítók vagy az oszlopok elhelyezésén, egészen az olyan finom részletekig, mint a felületeken is folytatódó mintázások.
A hitelesség kérdése, pontosabban alapelve sok helyen visszaköszön. Mivel egyetlen korabeli színt ismertek biztosan a tervezők, ezt vitték végig az épület belsejében is. Ilyen nyilvánvalóan sosem volt a belső festés, de éppen ezzel a gesztussal jelezték, hogy itt kortárs megoldásról van szó. A festésnek "áldozatául estek" még a - formára egyébként hiteles - míves réz lámpatartók is, amelyeket könyörtelenül lefestettek.
"Ez az épület olyan, mint egy madártej" - mondja az építész, majd hamarosan meg is magyarázza a meglepő hasonlatot. "Van a telek, ez a tál. Vannak a kisebb-nagyobb műemlék épületrészek, ez a hab. A sárga sodó, amiben úszik az egész, az a kortárs építészet."
Ybl épületei
A török időkből származó részekhez az 1860-as években, Ybl Miklós tervei szerint építettek újabb részeket - ezeket tekintjük meg elsőként. Az úgynevezett Flóra fürdő egy exkluzív részt takar. Legérdekesebb része a korábban sok teret összekötő lépcső, ami funkcióját mára elvesztve, tükrökkel kiegészítve egy elvarázsolt kastélyéhoz teszi hasonlóvá a térélményt.
Az egyik legszebb rész az Ybl-féle részben a meleg vizes kupolacsarnok, amelyet a lehető legpontosabban állítottak vissza eredeti formájára. Ehhez persze szerencse is kellett: az utolsó magántulajdonos, a Heinrich-család egy albumot adatott ki még a 19. században, amelyben metszeteket közöltek az építészeti részletekről, valamint egyetlen színes fotó is fennmaradt. Dévényi úr tanácsára kipróbáljuk a kővánkost, ami olyan kényelmes, mint amilyen egyszerű. Kis érdekesség, hogy átalakítva persze, de ez a kupolás tér adott helyet később a város első fitnesztermének.
Hogy semmi sincs véletlen, - és hogy mennyire nem "értenénk" az épületet vezetés nélkül - arra a legjobb példa az egykori zuhanycsarnok. Kívülről egy ízig-vérig 21. századi ajtó, valamint egy furcsa formájú fal. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy az egyhez arányú makett. Hogy ez mit jelent? Mivel az eredeti épület elpusztult, ezzel a "másolattal" jelezték, hogy itt egy korhű, pontos, de mégis kortárs épületről van szó. Belülről a térélmény ugyanaz, kívülről viszont a modern építészet keskeny falvastagságát megtartva, mint egy kifordított épület jelenik meg.
Az ajtón belépve igazi időutazáson veszünk részt és egy csapásra a 19. században találjuk magunkat. Minden értelemben, hiszen a mechanikus szerkezet működési elvét megtartva, még a víznyomás is a "régi".
Ebből a csarnokból egy másik kupolás tér, a langyos vizes csarnok nyílik, amelynek díszítései közt szokatlan részletekre leszünk figyelmesek: az egyik domborművön az angyalka mögött villanyvezeték látszik!
A törökfürdő
Bár az előző rész is lenyűgöző, az épület régebbi részébe lépni még nagyobb áhítattal tölt el minket. Az ajtó 1903-ból származik, így a törökös beütés mellett kis szecessziós hatást is látunk rajta.
A törökfürdő különlegessége lesz, hogy a fürdőzők maguk határozzák meg a világítási képet. Mindenki kap egy lámpást, amelyet szabadon cipelhet magával, így kis fénypontok imbolyognak majd a fix világítás helyett.
Elsőként egy olyan helyiségbe jutunk, ami a korabeli használat mellett átmenetet képezett a fürdő és a kinti világ között: egy fedett városi tér volt, ahol a törökök teáztak, beszélgettek, pihentek. A falak színét az magyarázza, hogy a török mesterek téglaport és téglazúzalékot tettek a vakolatba, ami csodálatos találmánynak bizonyult. Az így készült fal ellenáll a vizesedésnek és szuperkemény. A későbbi mesterek mintha elfelejtettek volna valamit az előző korok szaktudásából: az újjáépítés során a barokk épületek vakolatát barokk módszer szerint állították helyre; de már most látszik, hogy ez kevésbé áll ellen a víznek, a párának és a hőmérsékletnek.
A nagyobbik török medence kupolája felül lyukas, az alatta található faragvány pedig még Mátyás korából származik.
A felújítás évekkel ezelőtt elkészült, így az eltelt 3-4 év nem múlt el nyomtalanul, de a hírek szerint még idén valóban megnyithat a hányatott sorsú fürdő és a mellette található, 72 szobás szálloda. Biztosan a legdrágább fürdő lesz, de hogy Budapest csak nyer vele, az nem lehet vitás.
