Az egykori Bistro 181 helyén működő Zeller március 26-án nyílt meg, mindössze két nappal azután, hogy elődje bezárt egy Spanyolországban megtalált szerelem miatt. A tulajdonosváltás pillanatok alatt, szinte észrevétlenül történt, a vendégek egy része talán észre sem vette azonnal a változást. Az elmúlt néhány hónap távlatában persze már jól látszanak a fejlesztések: annak ellenére, hogy a bútorok egy része azóta is eredeti helyén áll, illetve a mindig mosolygós pincér is ugyanaz maradt, volt már festés, modernizálták a műszaki berendezéseket és a hely rengeteg kreatív ötlettel is bővült. Ezenkívül a csapat tagjainak a száma 3-ról 11-re nőtt.
Az itt dolgozók összetétele talán az összes étterem közül itt a legfurcsább: van köztük közgazdász, tervező grafikus, kézilabdázó, a szakács pedig történetesen kosárlabdázó volt, bár mindigis inkább főzni szeretett volna. Álma úgy tűnik valóra vált, és ezt a ZellerTeam többi tagjához hasonlóan rengeteg lelkesedéssel és kemény munkával hálálja meg. Ennek eredménye: a minden reggel frissen érkező alapanyagokból összerakott ételkülönlegességek. A napi ajánlat szinte csak rajta múlik, például ha megkíván egy konyakos lazacot, akkor az kerül a táblára, de ha véletlenül elfogyott a konyak, akkor a whisky is megteszi.
Az egy párt alkotó tulajdonosok egyébként otthonról hozták magukkal a gasztronómiát, családjaik pedig a mai napig segítik őket ötletekkel, házi – divatosabb nevén kézműves – húsokkal, borokkal vagy éppen egy random tál almás pitével. De ezeken kívül is ami lehet szintén „otthonról” jön, beleértve a mustot és a szezonális gyümölcsöket (jelenleg ez szőlőt és fügét jelent). Éppen ezért itt a magyaros-házias ízek dominálnak, de mellőzik a kliséket, és rengeteg érdekes újragondolással, illetve extrával is találkozhatunk, nagyjából belvárosi áron. Gulyás szerencsére nincs, egyedi igényekre nyitottság viszont van, bár ez nincs rajta az étlapon.
A Zeller már belépéskor kedvességet sugároz. Itt nincs szükség a formaságokra, ugyanúgy elengedhetjük magunkat, mintha csak egy kedves ismerőshöz érkeztünk volna egy ebédre/vacsorára. A belső tér letisztult, fabútoros, otthonos, a frissen érkezetteket házilag készült bodzapezsgővel köszöntik, a konyhából áradó illatok pedig rögtön evésre késztetnek.
Külön érdekesség, hogy az itteniek kitalálták az éttermi telefonnyomkodás tökéletes ellenszerét: ceruzát és papírt tettek az asztalokra, hogy a vendégek kedvükre rajzolgathassanak, amíg várnak az ételre vagy míg eldöntik, hogy mit is szeretnének rendelni. A legjobb munkákat egyébként ki is teszik az étterem két helyiségének egyikébe, az erre a célra kialakított falra.
Ilyen papíron egyébként történt már leánykérés is: a vőlegényjelölt felírta a nagy kérdést az egyik ilyen lapra, a leendő feleségnek pedig az volt a feladata, hogy a szíve által diktált választ bekarikázza. Az eredmény természetesen egy „Igen” lett.
