Anno egy teljes cikket szenteltünk annak, hogy bemutassuk a város Indiát üdvözlő kisebb szegleteit, hangsúlyozva az ázsiai ország kulináris vonatkozásait is. Azonban a fényes-díszes vagy épp visszafogottan elegáns indiai éttermeken, illetve a jól ismert 1000 Ft-ból megebédelek büféken túl is van az életnek étel aspektusa Budapesten.Házias ízekkel, vegetáriánus formában mi most épp az Akácfa utcai Bollywod Vega Büfét kóstolgattuk.

India pontok

Pont a Fogasházzal szemben van egy bolt, ami igazából nem tűnik ki a hetedik kerület üzletei közül, mert éppen annyira eklektikus a kirakata, mint a kis butikoké, a kínai üzleteké vagy épp az ezoterikus ajándékokat kínáló boltoké. Indiai csecse-becsékért érdemes idemenni, de mi mégis inkább a mellette lévő vegetáriánus büfére szavaztunk. Ennek két oka is van; az egyik, hogy olyan helyből soha nem elég, ahol azt érezzük hatalmas felfedezést tettünk, mert rajtunk és barátainkon kívül általában pont akkor nincsen senki, mikor érkezünk. Másrészt, olyan indiai étkezdéről (legyen szó bármilyen kategóriáról) még nem hallottunk, ahol tényleg az a legnagyobb kuriózum, hogy a lehető legegyszerűbb módon, úgy készítenek indiai fogásokat, mintha azt otthon tennék. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem autentikusak a fogások (sőt!), hiszen a konyhában egy ezer méteres távolságból is indiainak tetsző úriember szorgoskodik.

Nem csíp?A Bollywood biztosra ment a név választással olyan szempontból, hogy semmi kétség: indiai fogásokkal fogunk itt találkozni. A Vega Bár is mellé került, hogy abban is biztos lehessen bárki, aki enne egy jó indiait (vagy csak végre valami új ízűt) a belvárosban, hogy nem csak a marhahús marad la a menüsorról. Amit viszont elsőre nem tudunk, az az, hogy itt lehet nem csak csípős mentesen, hanem egyáltalán fűszerek nélkül is kérni a fogásokat.

Akad olyan étel, ami soha nem lesz semleges ízű, de olyan is kapható, ami a magyar konyhán edzett gyomor esetében szinte üvölt a sóért, borsért, netán chiliért. A hely tulajdonosa mindent úgy készít, ahogyan kérjük. Ha csípőssel, ha extra curryvel, ha vegán módon szeretnénk étkezni – megoldja. Mindezt szívesen és aranyos angollal kommentálva teszi, ami abszolút plusz. Apropó angol: az étlap alapján csak kevés kiváltságos India-szakértő, vagy konyhatündér lesz képes tudatos rendelésre, a többieket segíti a falon lévő fényképes étlap, illetve az, ha angolul érdeklődnek.

Indiait könnyedénA Bollywoodban olyat lehet enni, ahogyan európaiként elképzeljük, amint egy indiai gyerek meglátogatja a nagymamát egy kis finomság reményében. Nincsen semmi kispórolva a fazékból, de túl bonyolítva sincsenek az ételek; az adagok pedig abszolút bőségesek. Attól függően persze maradhat hiányérzetünk, hogy mennyire voltunk éhesek vagy mennyiben számítottunk különleges ízekre. Ha például mangóporos Tandoori Paneert (990 Ft) kérünk az alapból jóval intenzívebb, mint egy Palak Paneer (sajtos-spenótos szósz), amelyet szintén kérhetünk a jázminrizs mellé. Ha nagyobb ebédet tervezünk akkor is kijövünk 1500 Ft-ból, ami drágább, mint egy hasonló adag kínai, viszont a minőség egyértelműen a Bollywood javára dönti el a meccset.
Extra tipp: mangó lassi (500 Ft) és ablakban ülés füstölő felhővel körítve.