A januári fogvacogtató hideg ellenére a Freeze Frozen Yogurt csapata bátran időzítette januárra az üzletnyitást, hogy egy új szeletet hozzanak el nekünk Nyugatról (miután tudjuk, hogy a golyós tea is furcsa, de jó). Ezúttal a külföldön hosszú évek óta dübörgő nyalánkság-trend, a fagyasztott joghurt érkezett meg az Egyetem térre, hogy az igényeket szépen lassan kitapasztalva, mire a nyár és a fagyi szezon beköszönt, már egy jól bejáratott, egészségesebb és rendkívül trendi alternatívát kínáljanak a tölcséres élvezeteknek.

Kis pohár, közepes pohárAz adagokat kicsiben és közepesben kérhetjük – nagy egyelőre nincsen, az óriási méretű adagnak borsos ára mellett valószínűleg télvíz idején amúgy sem volna keletje –, a kiszemelt méretű pohárba a finom, enyhén édes natúrjoghurt mellé pedig két feltétet választhatunk. Aki halmozni szeretné az élvezeteket, az száz forintos felár ellenében további nyalánkságokat is pakolhat a pohárkájába, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy két, legfeljebb három jól megválasztott feltét már nem csak tökéletesen elegendő, hanem a maximális élvezetet is képes kinyerni az egész joghurtos koncepcióból. Külön öröm, hogy a falba süllyesztett gépbe a speciális összetevőkön túl kizárólag a kiváló minőségű tejtermékeiről elhíresült Cserpes Sajtműhelyből származó tej és joghurt kerül.

Mi kerüljön a tetejére?A feltétek bázisát adják a különböző gyümölcsökből készülő szószok és öntetek. Ne folyós, homogén állagú lekvárokat vizionáljunk, itt ugyanis a gyümölcshús jelenléte kiemelt szerepet kap az élvezeti érték növelésében. A téli szezonban semmi esetre se hagyjuk ki a fanyar-kesernyés narancsos öntetet! A szószok mellett folyamatosan tartanak többféle idénygyümölcsöt friss és aszalt formában is, hogy adjunk az egészséges életmódnak, míg a feltét-paletta másik végén a ropogós finomságok élvezetének hódolhatunk. Kekszdarabok, Smarties, grillázs, törökmogyoró, müzlik és gabonapelyhek kényeztetik a ropogtatni vágyókat, s természetesen kihagyhatatlan az örök klasszikus csokoládé is, melyet hol öntet, hol csokiforgács formájában tehetünk a magunkévá. A tizenhat választható feltét nem csak önmagában kecsegtet rengeteg izgalmas kombináció lehetőségével, de ezek a szezonnak megfelelően és a felfedezés izgalmát fenntartandó folyamatosan változnak is. Egy dolog biztos pont csupán: a megunhatatlan natúr joghurt.

Tavaszra készülveA kis adag natúr joghurt 500 forintos áron kapható, de ha ennél többre vágyunk, egy kétféle feltéttel megpakolt, közepes pohárért már 800 forintot kell fizetnünk. Egy pohárnyi élvezet időben körülbelül két-három gombóc fagylalt komótos elfogyasztásának felel meg. A zimankós időre való tekintettel a fagyasztott joghurt mellett átmenetileg vendégművészek is megjelentek három ízesített belga forró csokoládé formájában, az igazi vonzerőt azonban még ilyenkor is a joghurtos édesség variálhatósága jelenti. A trendérzékeny ifjú joghallgatók pedig már elkezdték felfedezni maguknak ezt az újdonságot, úgyhogy irány a Belváros szíve, hogy magunk is láttamozzuk a lassan közeledő tavasz várhatóan egyik legnagyobb őrületét.