Ki kell lépni a komfortzónából, merni kell álmodni és kemény munkával semmi sem lehetetlen. Többek között ezek is fontos üzenetei voltak a szombati TEDxYouth@Budapest konferenciának, amin 28 tehetséges fiatal beszélt a lehetőségekről, a sikerhez vezető útról és azokról az ötletekről, amelyek őket ezen a napon a színpadra juttatták. A reggeltől estig tartó esemény végére inspirálva, optimistán léptünk ki a Belvárosi Színházból, és úgy éreztük, hogy talán nem is halad olyan rossz felé a világ. Ez történt a TED-en.

Fedezd fel a lehetőségeid!A szombat reggel 9 óra ezúttal csak abban különbözött az esti órák hangulatától, hogy jobban fogyott a kávé. Elkezdődtek az első ismerkedések, beszélgetések, majd mindenki elfoglalta a számára legszimpatikusabb helyet a teremben. Az első „felvonás” olyan fiatalokról szólt, akiknek mást és mást jelent a siker, de kivétel nélkül mindannyian bővelkednek benne. Megtudtuk Csóti Jankától, hogy a kapcsolat tőke, ezért fontos, hogy folyamatosan bővítsük ismerőseink körét; Lebhardt Olivér megmutatta, hogyan születhet a száraz tényekből, például néhány bankkártya tranzakcióról szóló SMS-ből, érdekes történet; Szebenyi Dávid grafikus pedig elmondta, hogy néha egy új párkapcsolat is elég ahhoz, hogy az embert a komfortzónáján kívülre taszítsa, ahol azok a kihívások várnak ránk, amelyekből később a siker születhet.
Váró Péter szerint „nem a siker elérése a cél, hanem a cél elérése a siker”.Gondold újra a világot!Ki gondolta volna, hogy a helytelen kézmosásból sikeres üzlet születhet?
Haiddeger Tamás megmutatta, hogyan. Olyan technológiát dolgozott ki, aminek segítségével ellenőrizni lehet a kórházi kézhigiénia alaposságát. Ez rengeteg ember életét mentheti meg évente, hiszen a műtétek során bekövetkező fertőzések miatt a betegek nagy veszélynek vannak kitéve. Emellett találkozhattunk egy „geek orvossal” is, aki a Webicina segítségével forradalmasította a közösségi orvoslást, illetve meghallgathattuk, hogy mivel foglalkozik Eszes András a CERN-ben. Ebből a szakzsargon miatt nagyjából csak annyit értettünk meg, hogy a jó humorral megáldott fiatalember egy saját részecskegyorsítót épített, ami miatt a környéken az ingatlan árak valószínűleg zuhanni kezdtek.

A siker persze nem mindenkinek anyagi vagy tudományos jellegű. Egy fiatal formatervező lány például a dizájn eszközéhez nyúlt, hogy segítsen a rászoruló gyerekeken Cókmók nevű hátizsákjaival. Az ötlet röviden arról szól, hogy ha egy szülő vesz a gyerekének egyet, akkor az „megduplázódik”, és a táska párját egy rászoruló gyerek fogja megkapni ajándékba. A lényeg, hogy egyszerre kell átvenniük a kicsiknek a Cókmókjaikat, hogy mindenképpen kapcsolatba kerüljenek egymással.

A felvonást Vomberg Ádám zárta egy szokatlan mutatvánnyal: egy repülőmodellt táncoltatott zenére a fejünk felett. Ekkor kicsit féltünk, de bíztunk a képességeiben. És persze nem lett bajunk.Együtt hatásosabb!A harmadik negyedre már a közönség soraiban is kialakultak kapcsolatok, sokan új ismerőseikkel ebédeltek, és új ötleteikről beszéltek. Készen álltunk arra tehát, hogy megtudjuk, hogy mint minden, a siker is csak akkor értékes igazán, ha van kivel megosztanunk. Jó dolog, hogy egy-egy jó ötlet nem csak az egyénnek, hanem másoknak is képes adni valamit, megváltoztatva ezzel az életüket.
Bognár Péter mentős esetében ez biztosan így van, hiszen nap mint nap menti meg emberek életét. Számára a siker nem a jó üzletről, vagy a pénzről szól, hanem arról, hogy segít másokon.

Ezután Andy Zhang bíztatott minket, hogy nem kell elmenni Budapestről, mert itt rengeteg a kihasználatlan lehetőség. Ezt nem csak azért mondta, mert a We Love Budapest-nél dolgozik és imádja a várost, hanem mert hiszi, hogy nem baj, hogy vannak keretek, hiszen mindenkinek meg kell ismernie a saját határait a fejlődés érdekében. A keretek nem akadályok, hanem, ha kihasználjuk őket, akkor a siker kulcsai is egyben.

Ezek a gondolatok kiegészültek még többek között

Gyarmati Anna

snowboard világbajnok kitartásával és optimizmusával, ami nagyon

inspirálóan

hatott ránk. Azt a jó tanácsot adta, hogy

soha ne adjuk fel .Szemlélődj és alkoss!
Az

alkotás

már önmagában siker. Az érzés, hogy megállhatunk és megcsodálhatjuk munkánk gyümölcsét utánozhatatlan érzés. Bármit

alkothatunk , amire büszkék

lehetünk. Építhetünk magunknak lakóhajót, ha éppen van hozzá kedvünk, ahogy azt

Juhász-Horváth Linda

tette, vagy egy

matracot fotellá alakíthatunk , ha úgy hozza a szükség. Ha olyan jól sikerül, mint

Csire Gézáé , akkor

sikeres

lehet a nemzetközi piacon is a termék. A lényeg, hogy egy jó ötlet sem végezheti a fiókban.

Persze nem kell mindent olyan sietősen csinálni, megfogadhatjuk

Krajcsó Nelli tanácsait és lassíthatunk életvitelünkön; megállhatunk körbenézni, elmélkedni, mert a

Slow Budapest

alapítója szerint ez javít az életminőségen. Erre persze a zene is képes és énekelni nem ciki, sőt, inkább nagyon menő. Éppen ezért

Tóth Árpád

az esemény végén megénekeltette a közönséget, mert úgy gondolja, hogy együtt dalolni és közösségben alkotni nagyon felszabadító érzés.