Úgy néz ki, hogy nem csak mi szeretjük Budapestet. A National Geographic összegyűjtötte a világ tíz legszebb villamosjáratát, melynek hetedik helyén a 2-es villamos áll. A budapesti járat megelőzte a híres lisszaboni, berlini és amszterdami vonalakat is, így a legjobb európai járat címet is magáénak tudhatja.

A budapesti 2-es villamos a Jászai Mari tér és a Közvágóhíd között közlekedik a Dunával párhuzamosan a Pestifelső rakparton. A 2-es villamos nem sokkal a második világháború után jött létre, eredetileg a Dimitrov tér (ma Fővám tér) és a Jászai Mari tér között közlekedett. Egy évvel később már a Boráros tér volt a déli végállomása, majd 1973 őszére véglegesítették mai útvonalát, ekkor indult el betétjárata, a 2A villamos is.

Külön dicséretet érdemel, hogy Budapest lekörözte az amszterdami testvérjáratot, amely ugyancsak lenyűgöző látképpel fogadja az utasközönséget. Mindez kevés ahhoz, hogy a Parlamentet, vagy a Budai Várat maga mögé utasítsa.

A National Geographic által közölt lista első hat helyén észak-amerikai és ázsiai városok foglalnak helyet, a Top 10-be csupán négy európai város járata szerepel. Az élen a torontói 501-es vonal áll, amely Lakeshore Boulevardról indulva egészen a Beach Districtig vezet. Ezt követi több észak-amerikai és ázsiai vonal (Seattle, New Orleans, San Fransisco és Hong Kong), majd a hatodik helyen - Budapestet megelőzve - a melbourne-i villamos. A lista végén Berlin, Amszterdam, és végül Lisszabon osztozik.