A Gundel az egyik leghíresebb magyar étterem, amiről nemcsak a 2021-es újranyitása tanúskodik, hanem hogy legalább minden második embernek van egy hozzá fűződő sztorija.
A Gellért-hegy Budapest ékköveként, 235 méter magasan emelkedik ki a budai látképből. Az Erzsébet híd és a Szabadság híd fogja közre, az I. és a XI. kerület osztozik rajta. Népszerű célpont a turisták körében, hiszen könnyen megközelíthetjük a belvárosból.
A Károlyi-kert Budapest legrégebbi kertje. Egykor a Károlyi család tulajdonát képezte, ma egy körbekerített, francia stílusú, a városban egyedülálló kert. Hívogató bejáratát, gondozott növényeit és kedves kis ösvényeit látva biztosak lehetünk benne, hogy valódi menedékhez érkeztünk, ami elfeledteti velünk a fárasztó munkanapot.
A margitszigeti Palatinus a főváros legrégebbi szabadtéri strandfürdője. Ide járt anno Krúdy Gyula és ide jönnek most azok, akik kisgyerekkel vagy anélkül a város közepén szeretnének élménymedencézni és napozni.
Van egy lakás, ami egyszerre szabadulószoba, kijutós játék, lakásszínház és élő film, ahol mindenki maga irányítja az eseményeket. A hely Detectivity névre hallgat, és az egyszerű látvány ellenére valójában egy bűnügyi helyszín, amely tele van nyomokkal.
Az Etele téri Erdős és fiai Cukrászda elsősorban a fagyijairól híres, nem véletlenül. A tulajdonos kiválóan beszél olaszul, és a 90-es években hosszabb ideig dolgozott is az országban.
A zuglóiak (és nem zuglóiak) már 1989 óta járnak az Egressy útra kollektív fürdőzés céljából, ekkor nyitott meg ugyanis a Paskál Strandfürdő. Ez az évszám pedig elég is hozzá, hogy odaítéljük a város legfiatalabb strandfürdője címet a népszerű helynek.
Az újbudai Fonó célja, hogy olyan helyszínt adjon a magyar népzene és néptánc művelésének, amely a téma iránt elkötelezett, viszonylag szűk réteg mellett a szélesebb közönség számára is nyitva áll.
A Magyar Természettudományi Múzeum a Józsefvárosban, a volt Ludovika Katonai Akadémia épületegyüttesében található. Állandó és időszaki kiállításai mintegy 5000 négyzetméteren tekinthetők meg.
Túl dombokon, hegyeken, pontosabban csak a Margit- és Hajógyári-szigeten; az Óbudai Szabadidőparkban találjuk a Polaris Csillagvizsgálót. A sarkcsillagról elnevezett megfigyelőközpontról azt kell tudni, hogy esténként leoltják a fényeket, és az égbolton feltűnő jelenségekről mesélnek az ott dolgozó szakemberek.